"Ránk azóta hiába ront orvul az ellen"
Kereső  »
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 5. (547.) SZÁM — MÁRCIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
A Kafka-per
Karácsonyi Zsolt
Elképzelhető és valós hatalmak - Beszélgetés Szőcs Géza költővel
Kenéz Ferenc
Gyermekrajzok
Király László
CSÚFHISTÓRIÁK
Karácsonyi Zsolt
A zárt tér metafizikája
Kántor Lajos
A tudni vágyó embernek
KIBÉDI VARGA ÁRON
Versei
SZENDRŐI CSABA
Versei
Dimény Lóránt
100, 50 vagy 80 (A barátság a szívek köteléke)
Láng Orsolya
Versei
Merényi Krisztián
Versei
RÁCZ VINCE
A nép nem olvas verseket (Szerb Antal irodalmifejlődés-rajzához)
Jakab-Benke Nándor
Szemlesütve - Beszámoló a 41. Magyar Filmszemléről
Antal Balázs
Ki viszi át a lírai hőst?
Bakk Ágnes
A női hús természetrajza – egy csemegéző szemszögéből
Boros-Jenei Székely László
Boros-Jenei Székely László fordításmunkáiból (1765–1769) - Az megcsalatott csudáról való beszéd
Terényi Ede
ZENÉK, ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK - Önarckép „hét ajtóval”
Hírek
 
Király László
CSÚFHISTÓRIÁK
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 5. (547.) SZÁM — MÁRCIUS 10.

Öreges
                           Farkasnak, Zoltánnak

Ha majd vén leszek és magabiztos,
miként egy hibátlan hexaméter,
s ülök bambán és részvétlenül,
diófám alatt napkeltére várva,
mely reggelente halom hírt hoz
pörgő betűkkel, szóval, képpel,
hogy ne csüggedjek kívül-belül,
     mert érc soraim tárt karokkal várja
     az Öreg Költők Antológiája... – –
szóval ha nyár lesz, mert azt kedvelem,
s nem hull levél, és minden óra: kezdet,
s ébred az én, nekem, engem, velem,
s valódi hajnali jázminok lengedeznek,
és élek, és páráll a piros cseréptető,
madár csirren – vagy ami annak nevezhető –,
     és látom: a kerten aláballag fakó
     szakállát lengetve a Mindenható,
     kit magyarul Arany Jánosnak neveznek –
– – akkor vonok föl jelvényt, lobogót,
s nem osztozom többé semmi kincsen,
csak istenemmel, aki nem van vagy volt,
hanem csak óv, ha kell: nem nincsen.
     S ifjúságom már távoli, mint egy palack
     remekbe hűtött krepkaja vodka;
     s rosszul zártak be-ki engem! – a falak
     kürtszóra omlanak, ím, rogynak darabokra,
mint a hétszentséges, örök birodalmak!
/Vagy miként – anno... – a Kurva élet kocsma./
Induljatok, várlak, vetni szót, magot.
Itt mindenki meghal, de senki sem halott.
Süvítnek a szelek, de senki sem árva.
Közelgő híretek a kaput kitárja.

2010. január 27.
Obsitos

Gáládul támadtak, elmondhatom,
a fülig fegyverzett amerikaiak,
Otopeniben, hol most az ország légikapuja,
ám akkoriban még néhány jóivó, jókártyás
repülőtiszttel konyakoztunk bőszen, az ókorban,
barátságos meleg kaszárnyában,
ezerkilencszázhatvanhét nyarán.
     Escort csapat volt, afféle tiszta elit,
     s csak olyankor szálltak föl remek MIGjeikkel,
     ha vendég jött nyelvcsókra honunkba,
     mondjuk Todor Zsivkov,
     vagy Honecker elvtárs, vagy ehhez hasonló – –
     szóval csupa dalia, őszülő halánték,
     nők álma valahány, krokodilbőr buksza,
     s kedveltek minket: – Költők? Hallja, ezredes?!
     De pókerben nullák. S most hová rohantok? –
     – Vizsgázni, jelentem. Győzni! Tündökölni!
     Vár bennünket zordon vizsgatiszti kar.
     De osszatok! Addig is!
S akkor vertem meg az ordas yankee bandát.
Ádázak voltak ám, rút mordályaikkal!
Vezényeltem hősnek született szakaszom,
mind derék vitéz,
úgy lőttek, akár az isten, töltény nélkül,
tatata! – Vérszag, elszántság mindenütt,
hol apáink... – pardon! –, kollégák vére foly.
Zenészek, tanárok, hajlékony színészbojtárok,
Nagypista, Horváth, Szövérdi, Kerekes –
egész raj jövendő román tartalékos...
     Ránk azóta hiába ront orvul az ellen:
     Itt nem törnek át! – – S a magas vizsgáztatók
     örök katzenjammerban hűsölnek a bájos erdőszélen,
     kínjukban sikamlós balkáni vicceket eregetve,
     míg végül – Na mi lesz már!? – csattan egyikük
                                                                atyáskodón.
     Ma is meghal bennem a töprengés, jelentek:
     A csatának vége, az agresszor fejvesztve...
     Omnia vincit amor! – – vagy, katonásabban:
     Mindent lebír a hazaszeretet!
     S mindig győzünk. Kitűnő! Tízes! Jeles!
     Várj válladra csillagot, elev Király...
Nehéz a szolgálat, s a mundér becsülete.
Az áldozat.
Már a kártyázó cimborákat, gondolom, idő takarja.
Égbe fúródtak vadászgépeikkel az Otopeni-i hősök,
ott röpködnek – Salut! –; e földön nincsen számukra hely.
Dicső szakaszom is fényképkeretben, mivel
– említettem talán – legyőztük Amerikát.
     Nyugodjatok hát, édeseim, ezen pár soraimat zárom,
     fiatok, bátyátok, szeretőtök jól van,
     rátok gondol, s nem bántja őt miért, se mivégre.
     Sokra viszi még áldásotokkal.
     S az RNK örökre meg van védve.

2010. február 8–13.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében