Félelem város
Csoportban lézengnek, apró fejüket
ide-oda kapkodják.
Társadalmi szerepük nem lényeges,
szinte nincs is nekik.
Ha megijednek, arrébb rebbennek,
vagy sokkal arrébb.
Idegen lakásokba is felcsörtetnek,
s bemocskolnak ott...
Lelepleződnek; menten menekülnek.
No és csigalépcsőn,
hármasával, tárt ablakon keresztül.
Ismerik a kilétüket.
Vénuszon caplatnak, egymás után.
Eltűnnek, feltűnnek,
sötétkék vonalak a sápadt fényben.
Majd hazajönnek a
hajnalból, és kábán a réten, ide-oda
néznek ki fejükből.
Egymásra nem, hangokra figyelnek.
Farkukat mozgatják.
mindenki csak sajátját, másiké nem
érdekes; veszélyben
együtt ugranak széjjel. Tereken már
nem szégyenkeznek.
Orcátlanok, senki sem állhatja őket.
Végén a gyerekek is
meglátják rohadt tettüket, ott a téren.
Megzavarodnak, mint
szelíd galambcsorda; ha őr közeleg.
Langyos park bokor-
ágyát kínálja; reggel piszkálják őket,
bőrüket megbökdösik.
Fejüket még félálomban ide és oda,
aztán magukhoz térnek,
tovarebbennek, újra, ahol már senkit
sem zavarhatnak többé.
Belecsimpaszkodik ki-ki a magáéba,
rájönnek, csak így a jó.
Maradnak… holtukig ott maradnak.
Sziámi szerelem
Nem azt a retkes, büdös lényt…
Hanem téged akarlak.
Én is ember vagyok, hozzátok tartozom!
Te szeresd magadat, nekem a testvéred kell.
Felfalod a finomságokat, pedig
nem neked hozom; kihasználod
a testi előnyödet.
Gyorsabban rá tudsz fordulni.
Önző vagy!
Amikor azzal a feketével elmentél,
meg se kérdezted egyvéredet, akarja-e?
No és miattad nem szólíthatom
egyetlenemnek…
Édesem, egyesüljünk testben,
mint korábban lélekben.
Te meg zárd le szemedet.
És, hogy ne érezz semmit, ezzel az olajjal
kenem be minden érző részedet,
mi közös bennetek.
Napóvó
Mint napraforgó követi
a nap útját.
Beszélik róla, hogy
nem lát, csak tapogat,
ám fényt és hőt érzékel.
Szemfehérjén vörös hólyagok,
körötte puffadt hús.
Orvos, barát óvná, de ő
csak a napot…
Mondák néki, még fiatal,
elvész örökre szemének világa.
Ám így felel:
Legfőbb feladatom őrizni,
követni a narancsóriást.
Mi lészen velünk, emberekkel,
ha egyszer szem elől tévesztem?
Elrabolhatják óriás sasok vagy
szívós esőfelhők.
A viharzóna gigászi repülőgépeket
is befalt már.
Ül a dombon, s óvja a napot,
eledele a fény, éltetője a fény.
Sosem fordul be az árnyékos
város felé.
Egy erdőjáró oson kutakodva
háta mögé.
Előbb megszólítja,
később vállát kocogtatja,
s megkerüli bal orcája felől.
Kiégett kráterek szeme helyén,
szót nem hallat, mintha
holt volna.
Mondják, kik látták:
kifejezéstelen ábrázattal, lassan
fordul a fej, kísérve a nap útját,
keltétől-nyugtáig.
S ki egyszer is találkozott vele,
bizony elhitte, hogy nélküle
hamarosan kihűl
a föld.
Ez maradt
A hídon döcögő busz,
felzavarja a hajnalt.
Élére hajtott nadrág, vasalt ing.
Mellette cipő, zokni:
szabályosan.
A zakó nem lehet régi.
Ritkán látni ilyen rendet.
Talán katonahagyaték,
vagy csak jó ízlés.
Szemüveg kicsivel arrébb;
repedt.
Duna tükrén még
néhány buborék.
Megvesztegetés
Nem hallod? Mire vársz?
Mi lesz a sörömmel?
Mit keresel? Poént, értelmet?
Elárulom, nem tettem bele.
Inkább hozz sört, de gyorsan!
Hozzád beszélek, értelmiségi!
A sok olvasástól, tanulástól
bagolyfejed lett…
Ni! Talán inkább szerkesztő,
egy irodalmi folyóiratnál?
Épp a bőrszékedbe olvadsz,
neked is jólesne ebben a
melegben, mi?
Indulás! Vagy olvass tovább!
/Egyik sem könnyű/
A címet láthatod a borítékon.
Húsz perced van!
Minőséget hozz, ne Borsodit.
Hideg legyen!
Elindulsz már végre?
Én is várlak eggyel, amilyet akarsz.
Futja bőven a honorból,
amit ezért a versért kapok...
