Melyben a zalai költő felvételét kéri a székely költők délceg soraiba
Idetévedt vándorlegény
vert lakot Erdély közepén
kartonból, hogy kartonfalra
a kérelmét rákaparja.
A lakától messze nem ment,
de egyedül lenni sem mert,
szavára, mint égi mása,
jelent meg János látomása.
1.
VÁNDORLEGÉNY (erőszakosan)
Adjonisten, édes János,
egy kérésem van és számos,
költő volnék, s ennek okán
nem ülhetek Zala fokán,
sátram verem itt le éppen,
a Királyhágó közelében,
s a hajnali butikokban
Neked friss halat is fogtam.
JÁNOSKA
Fogadjisten, vándorlegény,
aki költ a hegy peremén,
két hon között dagonya van,
és ki Zalában hontalan,
s idejön és olyan bátor,
felver engem versírásból,
basszantja az énbőszségem –
ezért hívtál, hogy ezt nézzem?
VÁNDORLEGÉNY (erőszakosan)
Hívtalak, hogy irgum-burgum,
elmeséljem vándorútum,
úgy szorít már a derékszíj,
oldozd ki hát, János, légyszi’!
Hívtalak, hogy légy a párom,
mert Te többre vitted nálom:
azért, ami Neked megvan,
én húsz évet lóttam-futtam.
2.
JÁNOSKA
Nem tetszel ma, vándorlegény,
ki felver a Parnasz’ hegyén,
ne hidd, hogy most eljátszhatod
táposoktól hozott dalod.
Nem kaptam én arra fület,
hogy hallgassak sült és sület’.
A hazádban, ott veressed,
amíg még áll, s írd a versed.
VÁNDORLEGÉNY (erőszakosan)
A versemhez béke kell és…
nem Tápország, ilyen fekvés:
kicsi köd és kicsi pára,
melyben Te állsz, te a strázsa,
hosszú fertők réme s öröm,
s bennem pia fészkelődjön,
s legyél dühös, ha toll gyanánt
ködbe mártom az angyalát!
3.
JÁNOSKA
Hinnye, tévedsz, vándorlegény,
csak téma kell neked, nem én.
Árdéli köd termékenyít?
Hogy az neked való, ne hidd:
e tenyészet, mint a katlan,
elnyel téged szakadatlan,
hisz vágyadon testetlenül
táposoknak hóbortja ül.
VÁNDORLEGÉNY (erőszakosan)
A székely ész mégis neszez
versemben, s jó ódium ez!
Még Neked is ott lesz helyed,
hagyom, hogy körbevizeljed,
s ami ebből megszületik,
székely búval megveretik:
zalai táj, székely képzet
együtt ad ki csodaszépet.
JÁNOSKA
Nem kell ahhoz hezzánk jönni,
írd az elsőt, s jön a többi,
hiába szúr kés a sebben,
röhögünk csak veszettebben,
utad előtt szart sem írtál,
ha baj ért, csak egyre sírtál,
más vidéken tanultad ki
a bajodat eldallantni.
4.
VÁNDORLEGÉNY (erőszakosan)
Ha költőként nem térhetek
hozzád, fogadj el, mint gyermek,
itt nőttem fel, ismer Sántha,
szeret is ő, azta, hátha…
Honnan tudtam volna, János,
hogyha hívlak általános?
Adom magam, csak tekints rám,
béget itt egy tarka ártány.
JÁNOSKA
Tápos valál, s székely esz köll?
Tarkaságod tűnik szesztől...
Bizalmatlan a jó gazda,
hezzám folyjon mind a haszna,
aztán – nem zalai ragacs,
tehetséged hozott, s ez az,
ami, minthogy máshol termett,
itt csak bokám köré fektet.
5.
VÁNDORLEGÉNY (erőszakosan)
Egyet kérek, híres János,
egy-vigaszom itt van, s lásd most:
a mellyemet feléd tartom,
hagyd testemet itt meghalnom,
szórd szét versem, kartonsátram,
nő előttem, nő utánam,
s leljem végső nyugalmamat,
János, a te kebled alatt.
JÁNOSKA
Testedre, te nyurgatag rom,
hosszú éltet mér a Patrony,
mindig más és más tartalom
jelzáloga ül farkadon,
álmos őszben lenge nőket
láss, de tudd, csak nekem nőnek,
körülötted forrjon honor,
de te lábaimhoz omolj.