1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

„Új kí­nok, tit­kok, vá­gyak vi­zén já­rok...”
                Ady End­re: Új Vi­ze­ken já­rok

1. 1905-ben a Bu­da­pes­ti Nap­ló­ban je­lent meg elő­ször a vers, majd Ady az Új ver­sek kö­te­té­be is fel­vet­te a Szűz or­mok ván­do­ra vers­cik­lu­sá­nak nyi­tó da­rab­ja­ként. Jel­zi ez, hogy a köl­tő ma­ga is fon­tos­nak, a cik­lus élet­ér­zés­ét meg­ha­tá­ro­zó­nak tar­tot­ta ezt a ver­sét.
A kö­tet és a cik­lus több ver­sé­nek is vissza­té­rő té­má­ja az élet­sze­re­tet, az élet­vágy, amely ál­ta­lá­ban a tel­je­sü­let­len­ség ér­zé­sé­vel pá­ro­sul.
Vá­gyai űzik, hajt­ják a köl­tőt min­dig va­la­mi új fe­lé. Ez a fel­fo­ko­zott, ide­ges vágy fo­gal­ma­zó­dik meg a cik­lus zá­ró da­rab­já­ban, az Új Vi­ze­ken járokban is:

Szál­la­ni, szál­la­ni, szál­la­ni egy­re,
Új, új Vi­zek­re, nagy szű­zi Vi­zek­re,
Rö­pülj, ha­jóm,
Szál­la­ni, szál­la­ni, szál­la­ni egy­re.

A túl­fű­tött, ide­ges vágy van je­len a há­rom­szor egy­más után meg­is­mé­telt, majd reddícióként az utol­só sor­ban megint há­rom­szor vissza­té­rő szál­la­ni fő­né­vi ige­név­ben, amely szó­fa­ji jel­leg­ze­tes­sé­ge­i­ből adó­dó­an az időt­len­ség­be eme­li a vá­gyat. De ezt erő­sí­ti az új és a Vi­zek­re sza­vak meg­is­mét­lé­sé­vel, va­la­mint a szál­la­ni szi­no­ni­má­ja­ként sze­rep­lő rö­pülj fel­szó­lí­tó mód­já­val is.
Ha­son­ló mo­tí­vum szó­lal meg a cik­lus má­sik da­rab­já­ban, a Harc a Nagy­úr­ral cí­mű­ben is:

Az én szivem még­is az ál­dott:
Az Élet mar­ta fel, a Vágy.
Arany kell. Men­nem kell to­vább.

A Mi urunk: a Pénz cí­mű cik­lu­sá­nak nyi­tó da­rab­já­ban, a Sí­rás az Élet-fa alattban szin­tén az élet­vá­gyat és en­nek hi­á­ba­va­ló­sá­gát fo­gal­maz­za meg:

Lent­ről né­zem ős terebélyed,
Pi­ros cso­dák­kal ra­kott Élet.
Óh, jaj,
Te hit­vány, te hit­vány, te hit­vány.

Nem áhí­tott így so­ha sen­ki,
Nem tud té­ged más így sze­ret­ni.
Óh, jaj,
Hi­á­ba, hi­á­ba, hi­á­ba.

2. Az élet­sze­re­tet, az élet­vágy ha­tal­mas só­haj­ként fo­gal­ma­zó­dik meg a Só­haj­tás a haj­nal­ban cí­mű ver­sé­ben, de itt is – mint ál­ta­lá­ban – ott kí­sért a vágy tel­je­sít­he­tet­len­sé­gé­nek a tu­da­ta és az eb­ből fa­ka­dó ki­áb­rán­dult­ság ér­zé­se is. A vers el­len­tét­re épül. Ha­tal­mas a fe­szült­ség a vágy és an­nak tel­je­sül­he­tet­len­sé­ge kö­zött. A vers el­ső ré­sze cso­dá­la­tot éb­reszt az Élet szép­sé­gei iránt, majd a vers má­so­dik ré­szé­ben ezek­nek a hi­á­nya fe­jez ki szem­ben­ál­lást.
A köl­te­mény be­ve­ze­tő ré­sze ti­pi­kus sze­cesszi­ós dí­szí­té­sű életevokáció, élet­kul­tusz, amely­nek el­ső fe­le a lát­vány, a má­so­dik fe­le pe­dig a hang­ef­fek­tu­sok­ra épül. Ez a szer­ke­ze­ti egy­ség exp­resszi­o­nis­ta ki­ál­tás­ként hat. A Vá­ros, majd az Élet egy­faj­ta eksz­ta­ti­kus le­írá­sát nyújt­ja. Is­mét­lő­dő in­du­lat­szó ta­gol­ja két ki­sebb egy­ség­re a részt. És ez az in­du­lat­szó is jel­zi, hogy fel­fo­ko­zott ér­zel­mi ki­tö­rés­sel ál­lunk szem­ben. No­mi­ná­lis stí­lus jel­lem­zi a so­ro­kat. Se­hol egy ige, ehe­lyett mű­vé­szi jel­ző­hal­mo­zás­sal épü­lő fel­so­ro­lást ta­lá­lunk. Sze­cesszi­ós dí­szí­tő funk­ci­ó­jú jel­ző­hal­mo­zá­sok ezek. A kü­lön­bö­ző jel­ző­tí­pu­sok mind po­zi­tív töl­te­tű­ek, és a sze­cesszi­ó­ra oly jel­lem­ző fé­nyes­ség, szép­ség ki­fe­je­zői. Ki­rály Ist­ván jegy­zi meg, hogy „az ide­ges, a par­fü­mös élet, a szép for­mák­nak és új in­ge­rek­nek nagy­sze­rű, nem sej­tett éle­te von­zot­ta a köl­tőt. S en­nek meg­fe­le­lő­en fel­tűn­tek ver­se­i­ben a ki­fi­no­mult­ság meg­kü­lön­böz­te­tő, mű­vi je­gyei: arisztokratizáló-egzotizáló mo­tí­vu­mok lep­ték el” köl­té­sze­tét (Ki­rály 1972: 283). A sze­cesszió alap­ja egyéb­ként is a me­ne­kü­lés a szép­be, az il­lú­zi­ók­ba, egy­faj­ta til­ta­ko­zás­ként „az esz­mé­nyek nél­kü­li, az el­ide­ge­ní­tő vi­lág el­len vagy a min­den­na­pi­ság, a szür­ke­ség és sok elő­í­té­let el­len” – ír­ja Sza­bó Zol­tán (Sza­bó 1998: 174). A dí­szí­tő mo­tí­vu­mok pe­dig a sze­cesszi­ós élet­ér­zés­nek, a me­ne­kü­lés­nek a ki­fe­je­zői:

Óh, pír­ban für­dő,
Szép­sé­ges vi­lág,
Pi­hent tes­tek­nek
Bol­dog, lom­ha ké­je,
Rej­tel­mes, fé­nyes,
Ezer pu­ha fész­kű,
Gyö­nyö­rű Vá­ros.

Az el­ső két sor két mi­nő­sí­tő jel­zőt tar­tal­maz, de az­ál­tal, hogy az el­ső fo­lya­ma­tos mel­lék­né­vi ige­név, mind­járt a vers ele­jén va­la­mennyi di­na­miz­must is köl­csö­nöz a le­írás­nak. A für­dő mel­lék­né­vi ige­név pír­ban ha­tá­ro­zó­já­val együtt me­ta­fo­rát al­kot. A pír­ban kap itt erős fó­kusz­hang­súlyt, hi­szen a pír­ban für­dik mon­dat­szer­ke­zet­ből jött lét­re. De a má­so­dik, szép­sé­ges jel­ző­re is jut nyo­ma­ték rész­ben sor­kez­dő hely­ze­te, rész­ben pe­dig a szép jel­ző­nek a to­vább­fo­ko­zá­sa ré­vén. A pír­ban für­dő / Szép­sé­ges vi­lág tel­jes me­ta­fo­rát al­kot.
A har­ma­dik és ne­gye­dik sor me­ta­fo­ri­kus meg­ne­ve­zés, alap­ja bir­to­kos jel­zős szó­kap­cso­lat, amely há­rom mi­nő­sí­tő jel­zőt is ma­gá­ba ol­vaszt. A kö­vet­ke­ző há­rom sor még to­vább fo­koz­za ezt a dí­szí­tő funk­ci­ó­jú jel­ző­hal­mo­zást: öt mi­nő­sí­tő jel­ző és egy szám­jel­ző te­szi itt még tel­je­seb­bé a le­írást.
A szép­sé­ges, bol­dog, fé­nyes, gyö­nyö­rű jel­zők mind po­zi­tív, élet­igen­lő szem­lé­le­tet tük­röz­nek. Ugyan­ez az eksz­ta­ti­kus le­írás foly­ta­tó­dik a kö­vet­ke­ző há­rom sor­ban is, csak itt a vi­lág, az Élet cso­dá­la­tos hang­ha­tá­sai erő­söd­nek:
Óh, szent haj­nal-zen­gés:
Élet szim­fó­ni­á­ja,
Cso­dá­la­tos Élet,

Az el­ső rész lá­tás­ér­ze­tei után itt az ér­ze­tek ke­ve­ré­se foly­tán, mint­egy szi­nesz­té­zi­át al­kot­va, a haj­nal ze­né­vé és az élet cso­dá­la­tos szim­fó­ni­á­vá lé­nye­gül át. Itt is a po­zi­tív töl­te­tű jel­zők so­ra­koz­nak: szent, cso­dá­la­tos.
Ez a fel­ki­ál­tá­sok­ból épü­lő élet­cso­dá­lat, az élet cso­dá­la­tos vol­tá­nak fel­mu­ta­tá­sa egy óhaj­jal zá­rul, ame­lyet az el­ső rész már-már il­lu­zó­ri­kus­sá nö­vesz­tett le­írá­sa vált ki a köl­tő­ből:

Be jó vol­na él­ni.

Ez az óhaj mint­egy konk­lú­zi­ó­kép­pen hang­zik a be­ve­ze­tő rész után. Szép­sé­ges, cso­dá­la­tos az Élet, kö­vet­ke­zés­kép­pen Be jó vol­na él­ni. Az óhaj­tó szócs­ka az ál­lít­mány név­szói ré­szét eme­li ki fó­kusz­nyo­ma­ték­kal, az utá­na ál­ló se­géd­ige fel­té­te­les mód­ja pe­dig jel­zi, hogy mind­ez pusz­tán vágy­álom a köl­tő szá­má­ra. Ez a mély­ről fa­ka­dó só­haj, amely­re a cím is utal egyéb­ként, a vers kulcs­so­rá­nak te­kint­he­tő.

3. In­nen for­dul át az élet­cso­dá­lat egy­faj­ta vá­gya­ko­zás­ba, he­lye­seb­ben vá­gya­ko­zá­sok so­ro­za­tá­ba, amely­nek/ame­lyek­nek a tel­je­sü­lé­se le­he­tet­len. Be jó vol­na él­ni, só­hajt­ja a köl­tő. De nem le­het!! És en­nek a nem le­het­nek a ma­gya­rá­za­tát kap­juk a to­váb­bi so­rok­ban:

MENNYI ÖRÖM zúg
És MIND a má­sé,
MENNYI ARANY cseng
És MIND a má­sé,
MENNYI ERŐ küzd
És MIND a má­sé,
MENNYI ASSZONY van
És MIND a má­sé,
MENNYI ÚJ KÉJ zsong
És MIND a má­sé,
MENNYI SZÁN­DÉK tör
És MIND a má­sé,

En­nek a szer­ke­ze­ti egy­ség­nek a szö­veg­szer­ve­ző­je a li­tá­ni­a­sze­rű­en is­mét­lő­dő elő­szám­lá­lá­sok és le­mon­dó vá­la­szok fe­le­se­lé­se. Az elő­szám­lá­lá­so­kat be­ve­ze­tő MENNYI név­má­si jel­ző is­mét­lő­dik min­den sor ele­jén anaforikusan ’mi­lyen sok’ je­len­tés­ben, és az utá­na kö­vet­ke­ző sza­va­kat is erős nyo­ma­té­kú kvan­tor­po­zí­ci­ó­ba eme­li. Az anaforikusan is­mét­lő­dő MENNYI szó után a vál­to­zó sza­vak rend­re az öröm, arany, erő, asszony, új kéj, szán­dék. A meg­ne­ve­zett fo­gal­mak több­nyi­re csak a ma­te­ri­á­lis va­ló­ság bű­vö­le­tét áraszt­ják.
A sor és egy­ben a mon­da­tok vé­gé­re ke­rü­lő igei ál­lít­má­nyok szin­tén hang­sú­lyo­sak, de ki­sebb a nyo­ma­té­kuk, mint a kvan­tor­nak. Ér­de­mes eze­ket az igé­ket szem­ügy­re ven­ni: zúg, cseng, küzd, van, zsong, tör. Hang­sú­lyos­sá­gu­kat a mel­let­tük ál­ló név­szó­val szi­nesz­té­zi­át al­ko­tó igék han­gu­lat­fes­tő, erős hang­után­zó jel­le­ge to­vább erő­sí­ti: zúg, cseng, zsong. Két igé­ből erős di­na­miz­mus árad: küzd, tör. Az igék sa­já­tos je­len­tés­tar­tal­ma mel­lett ezek­nek a so­rok­nak az erős nyo­ma­té­ka is az élet fel­fo­ko­zott, eksz­ta­ti­kus áb­rá­zo­lá­sát nyújt­ja, az Ady ek­ko­ri ver­se­i­re jel­lem­ző ener­vált­ság han­gu­la­tát áraszt­ja.
Az elő­szám­lá­lás­ra vá­la­szo­ló sor min­dig szó sze­rint is­mét­lő­dik: És MIND a má­sé. Lát­ha­tó, hogy a vá­lasz is tar­tal­maz egy erős nyo­ma­té­kú, nagy ha­tó­kö­rű, po­zi­tív uni­ver­zá­lis kvan­tort, amely az­ál­tal, hogy ál­lan­dó­an is­mét­lő­dik, fo­ko­zást is rejt ma­gá­ban. Ezek­nek az is­mét­lő­dő kvan­to­rok­nak itt nem­csak ki­eme­lő, ha­nem fon­tos vers­szö­veg-for­má­ló sze­re­pe is van.
A vers zár­la­tá­ban szin­te egyed­ural­ko­dó­vá vál­nak az erős nyo­ma­té­kú kvan­to­rok az­ál­tal, hogy az elő­szám­lá­ló rész­ben is­mét­lő­dő MENNYI és a vá­la­szok MIND sza­va itt egy sor­ba vo­nó­dik, és ez­ál­tal a má­so­dik jel­ző csak dal­lam­emel­ke­dő­vel ejt­he­tő:

MENNYI MIN­DEN van,
^
MENNYI SZÉP MIN­DEN,
^
MENNYI SZENT MIN­DEN
^
És MIND a má­sé.

Az ed­di­gi elő­szám­lá­lá­sok itt érik el a te­tő­fo­kot. Ezt a va­ri­á­ci­ó­san is­mét­lő­dő, erős nyo­ma­té­kú mon­da­tok biz­to­sít­ják, ame­lyek csak­nem ki­zá­ró­lag erős nyo­ma­té­kú kvan­to­rok­ból épül­nek. Ezek­re csen­dül im­már he­ted­szer a jól is­mert vá­lasz: És MIND a má­sé, amely egyút­tal le­zá­rá­sát is je­len­ti a fu­tam­nak.

4. Konk­lú­zi­ó­kép­pen el­mond­ha­tó, hogy Ady erős élet­vágy­ról szó­ló ver­sei sa­já­tos vi­lág­lá­tást tük­röz­nek, ugyan­is az élet­nek el­sőd­le­ge­sen az anya­gi ol­da­lát idéz­ve, a nagy és szép élet­ről va­ló le­mon­dást szó­lal­tat­ják meg. Van egy­faj­ta tra­gi­kus szí­ne­ze­te ezek­nek a ver­sek­nek, hi­szen hi­ány­zik be­lő­lük a lel­ki bé­ke, a lel­ki öröm, s har­mó­nia he­lyett disz­har­mó­ni­át su­gá­roz­nak. Ki­rály Ist­ván ne­vez­te ta­lá­ló­an „élet­ta­ga­dó élet­sze­re­tet­nek, pa­ra­dox élet­igen­lés­nek” (Ki­rály 1972: I, 318) ezt a faj­ta élet­sze­re­te­tet.

Hi­vat­ko­zá­sok:
Ki­rály Ist­ván 1972 Ady End­re I-II. Mag­ve­tő Könyv­ki­adó, Bu­da­pest.
Sza­bó Zol­tán 1998 A ma­gyar szép­írói stí­lus tör­té­ne­té­nek fő irá­nyai. Cor­vi­na Ki­adó – MTA
Nyelv­tu­do­má­nyi Intézet, Bu­da­pest. (Egye­te­mi könyv­tár. Al­kal­ma­zott nyel­vé­szet)