„A végén mindig a művész, és nem a csőcselék mondja ki az utolsó szót.” Ezt a mondatot Bernard-Henri Lévy francia filozófus írta le, annak apropóján, hogy az idei Berlinálén az előzetes letartóztatásban lévő Roman Polanskit Ezüst Medve-díjjal jutalmazták. Megjegyeznénk, Polanskit kiskorú megrontásáért körözték évtizedek óta az amerikai hatóságok, mígnem Svájcban lefülelték; a berlini szemlén bemutatott filmjének utómunkálatait már a börtönben fejezte be. Sietek beismerni, hogy a Szellemíró című filmet nem láttam, készséggel elhiszem, hogy figyelemreméltó alkotás, nem lenne meglepő attól a rendezőtől, aki olyan mestermunkákat tett le az asztalra, mint a Kés a vízben, a Kínai negyed, az Iszonyat vagy a Keserű méz. Gyanítom azonban, hogy ez a kitüntetés nem kifejezetten a filmnek szólt: média- és szakmai körökben már egy ideje rebesgették, hogy Polanskit mindenképp díjazni fogják, úgymond szolidaritásból.
Ez a szolidaritás különös dolog. A kaszt összezárja sorait. A lengyel származású amerikai-francia direktor letartóztatása után petíciókat fogalmaztak feldúlt filmesek, írók és egyebek – a neveket, irántuk való tiszteletből, mellőzném –, és kérték, sőt követelték a rendező szabadon bocsátását. Minek is szól ez az öntudatosan belterjes szolidaritás: a liliomtiprásnak vagy a törvényszegésnek? A kérdésfeltevés persze elhibázott – nem minek, hanem kinek. Az állítás, röviden, úgy hangzik: ez az ember nagy művész, ne merészelje senki holmi erkölcscsőszi buzgalomból lesittelni.
Márpedig itt nem erről van szó. Hanem arról, ami a nyugati civilizáció jogrendjének alapköve: a törvény előtti egyenlőségről. Polanski szabályosan megszökött az amerikai bíróság ítélete elől, és most elkapták – ilyen egyszerű. Lehet bírálni az igazságszolgáltatást, amiért túl szigorúan kezeli a gyermekmolesztálás tényálladékát (nem lehet elég szigorúan kezelni, de ez magánvélemény), viszont képtelenség azt kérni, hogy mindaddig, amíg ez a törvény, bárki is felmentést kapjon alóla, mert ő filmművész, püspök vagy államférfi. És ez még csak nem is morális megítélés kérdése, bármennyi badarságot is hordjanak össze intellektuális elitizmusukba beleszédült felvilágosult írástudók. Mindösszesen arról van szó, amit Luc Besson francia sztárrendező így fogalmazott meg: nagyon kedveli Polanskit, emberként és művészként egyaránt, de nem hajlandó aláírni a szabadon bocsátásáért indított tiltakozást, mert senki sem állhat a törvény felett.
Van még kérdés?
