"túl füstön, kocsmákon, temetőkön"
Kereső  »
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 6. (548.) SZÁM — MÁRCIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
CS. NAGY IBOLYA
Öntörvényű és önpusztító élet - A Csoóri-személyiség vonásai
CSOÓRI SÁNDOR
Versei
Tóth Mária
Napok, éjek, hetek, évszakok - Napló
Szőcs István
Bermuda háromszögelés
Karácsonyi Zsolt
Menny és pokol között
Lövétei Lázár László
A vér enciklopédiája - Írta: Szálinger Balázs
Karácsonyi Zsolt
Szálinger Balázs és a két limerick
László Noémi
Egy szál inger se
Bálint Tamás
A kolozsvári diáklányokhoz
Fekete Vince
Szálinger Balázs: A VÁNDORLEGÉNY ÉS JÁNOSKA
Molnár Vilmos
A korosodó, testes, roma hölgy esete a nulladik kötettel
Dobai Bálint
Köszönettel és tisztelettel
György Attila
Szálinger Maugli, a majdnem-székely
Sántha Attila
Szálinger bétör a székely irodalomba
Széles Klára
„Keresem magamban az angyalt” - Részletek egy Sigmond István műveiről szóló tanulmányból
Mike Ágnes
Szélbe szórt szavak
Gyenge Zsolt
Berlin szerint a film - Szubjektív beszámoló a 60. Berlináléról
Papp Attila Zsolt
Berlin-margó: a bűnpártolás diszkrét bája
Terényi Ede
ZENÉK, ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK - A kilencediken túli kilencedik
Áprilisi évfordulók
 
Terényi Ede
ZENÉK, ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK - A kilencediken túli kilencedik
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 6. (548.) SZÁM — MÁRCIUS 25.

Tavasszal születtem. Azt hinnék, hogy az az évszak a legkedvesebb az ember számára, amelyben világra nyitotta szemét. Én éppen ellenkezőjét tapasztaltam: a TAVASSZAL harcoltam a legtöbbet, és Ő pedig velem bajlódott mindig. ÚJJÁSZÜLETNI! Ezt súgja, duruzsolja a fülembe a tavasz. Ujjongás és öröm: ez kellene hogy kísérje érkezését. Fiatalon ez magától értetődő. Az életkor előrehaladtával egyre nehezebb a csodás megújulás. Különös, hogy a Húsvét, a legnagyobb keresztény ünnep is a tavasz virágpompájában emlékezik a Megváltó halálára. A Virágvasárnapi pompát a Kereszt fájdalmas árnyéka sötétíti egy pillanatig, hogy aztán a Feltámadás fénye világítsa be a lelkeket.
Wagner a Parsifalban élte újra ezt a hatalmas átváltozást a halálból a megdicsőülés isteni békéjébe. Beethoven a Kilencedik szimfóniában járta be ezt a kozmikus utat: A MEGVÁLTÁS MISZTÉRIUMÁT. Az egész beethoveni életmű nem más, mint ennek az útnak a stációi. Minden egyes művében ott lappang a küzdelemtől (elbukástól, haláltól) való megszabadulás gondolata az utolsó tételek ÖRÖMHANGJÁBAN. Ezek a gyors örömfelvillanások Tóth Árpád verssorait idézik fel bennem: „Az öröm illan, ints neki, / Még visszavillan szép szeme, / Lágy hangja halkuló zene, / S lebbennek szőke tincsei.” Az ötödik versszak mintha a Kilencedikből, a beethoveni öröm végső nagy kicsengéséből pattant volna ki: „Édeni pajtás, égi kéz, / Feldobná szívünk a poros / Vak légbe, mint vidám, piros / Labdát, de jaj, a szív nehéz.” (Az öröm illan). Ha már „kinyitottam a könyvet”, akkor már tódultak is elém az ÖRÖM és BOLDOGSÁG szavak: „Oh, Isten, Isten, Isten, / Ne ülj az égbe resten, / Nézd, orcánk színes lárva / És sötét agyunk árva. // Nézd, langy az ég opálja, / Nyilát a nap dobálja,  / Friss fényeid lobognak, / Oh, tégy meg boldogoknak” (Bús, délelőtti vers). Mintha Beethoven Kilencedikjének zenéjét „fordítanák” a szavak nyelvére ezek a verssorok, és különösen az Elégia egy rekettyebokorhoz zárósorai: „Tán mind elpusztulunk s az elcsitult világon / Csak miriárd virág szelíd sajkája leng: / Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon, / Egy néma ünnepély, ember-utáni csend, / Egy boldog remegés, és felpiheg sóhajtva / A fájó ősanyag: immár a kínnak vége! / S reszketve megnyílik egy lótusz szűzi ajka / S kileng a boldog légbe a hószín szárnyú Béke.”
Miért ezek a verssorok? Mert úgy érzem, hogy az a harsogó hangvétel, amely a Kilencedik zárótételét általában jellemzi, nem illik a mű szelleméhez. Schiller An die Freude (Az örömhöz) „címzett” ódája Beethoven megzenésítésében himnikus karaktert ölt. A néha túlhajszolt tempók, az eksztatikus örömujjongás kidomborítására a lényegről terelik el a hallgatóság figyelmét: a FENSÉGESSÉGRŐL. A zene – néhány részletet kivéve – HIMNUSZ az emberiség felemelkedéséért, a mindent betöltő SZERETETHEZ. Schiller ódájában: „Öröm, öröm, égi szikra, / Elysium lánya te (…) A halandó mind testvér lesz / Enyhe szárnyaid alatt.”
Örök boldogság! Örök béke! Vissza az Édenkertbe! Vajon, ha ilyen címek állnának az egyes részek „programjaként”, ugyanúgy pattognának a kórus-staccatók? Akkor is, ha a kísérő szólamok felett hosszú legatóívek mutatják a zenei kibontakozás emelkedő hullámrajzát? Beethoven nem írt legatókat a kórus, a szólisták számára, mint ahogyan ezt később Verdi megteszi gyakorta, de a zene, a dallamvonal megkívánja, hogy ne töredezzen hangokra a hangzásfolyamat. Nemrégiben hallottam egy ilyen új felfogású előadást, Claudio Abbado vezényelt. Ez lenne a Kilencediken túli előadása a műnek?
Wagner az elsők között harcolt a Kilencedik igazi szellemi és zenei arculatának kialakításáért. Hosszú tanulmányt írt, a hangszerek korabeli fogyatékosságának kiküszöböléséért új hangszerelési megoldásokat ajálva. Beethoven korának hangszerei meg sem közelítik a mai hangszerek technikai lehetőségeit. Ezeken a fogyatékosságokon próbált Wagner segíteni. Kritikai megjegyzései és javaslatai ma is megszívlelendők, de soha még utalás sem történik rájuk a modern muzikológiában és méginkább a modern előadásokban. Csodálkozva olvastam újra Wagner írását (Beethoven kilencedik szimfóniájának előadása) Tanítani kellene a zenefőiskolákon, a hangszerelési órák kötelező tananyaga kellene hogy legyen!




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében