– Több díj tulajdonosa is vagy, most a József Attila-díjat is megkaptad – hogy érzed, melyik volt a legjelentősebb?
– Az író mindig a legelső díjának örül, én legelőször 1981-ben kaptam díjat a Romániai Írók Szövetségétől, Címeremben két hattyú című regényemre. Magyarországon az első díjam, 1993-ban, a Füst Milán-díj volt, annak is nagyon örültem, és minden hazai és magyarországi díjamnak. Megkaptam többek között a Déry Tibor-díjat, Márai-díjat, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) Méhes György-nagydíját.
– Egy interjúban említed, a regény inkább munka, az ember évekig ír egy könyvet, s ez igényel egyfajta aszketizmust, őrültséget; a vers ajándék, illetve kegyelmi állapot – most épp melyik műfajnak hódolsz?
– Arról, hogyan működik az ihletnek nevezett bármi, Weöres Sándor írt egy disszertációt. Nagyon sok okos megállapítást tesz, de hogy miként működik, a költőt, írót mi irányítja, miért tér el a terveitől, hogy alakulnak a dolgok, teljesen áttekinthetetlen. Az asszociáció sötét mezőin bolyongó árnyak, történetek. 2005-ben kezdtem írni a Kintrekedtek című trilógiámat, melyből a Tatjána című első kötetem tavalyelőtt jelent meg, az idén lát napvilágot a második kötetem, A vörös körben. Ezeken a köteteken, beleértve a harmadikat is, ami még távol van, folyamatosan dolgozom, ahogy az életformám és az újságírói munka megengedi. Egészen addig, amíg el nem kezdtem a Ricardo Reis Tahitin című könyvemet, illetve a Bogdanov-verseket, azt hittem, hogy a vers tényleg egy kegyelmi állapot. De ebben az esetben, amikor az ember képzelt költőket, alakmásokat kreál, a vers is ugyanolyan munka lesz, mint a regény. Nagyon nehéz, mert megváltoznak a körülmények, a hangulatok, átalakul az ember élete, ugyanakkor eszelősen meg kell tartani azt a bizonyos hangot, és ez tényleg igényel egyfajta őrültséget, aszketizmust. Tőlem egyik sem idegen, de mindkettőből szeretnék kitörni.
– Negyven éve aktív újságíró is vagy, hogy fér meg a két szakma, életforma egymás mellett, hiszen különböző állapotokról beszélünk? Van úgy, hogy a kettő ütközik, gátolja egymást?
– Az újságírás és a regény sehogy nem fér meg egymás mellett, szét kell választani keményen, az újságírás azonnali reagálást igényel. A regény stilárisan, műfajilag más törvényeknek engedelmeskedik; leginkább a vers hasonlítható az újságcikkhez, mert azt is indulatból írjuk. Az újságírás olyan, mint a mákony vagy mint a drog, időközben abba kellene hagyni. Én a hét elején szoktam megírni a recenzióimat, a hét második fele marad a regényre, a Bogdanovot viszont tudom párhuzamosan írni a cikkekkel – szerepjáték, ami be van állítódva, és pontosan tudom, mit akarok.
