"és a tizenkét kőműves te vagy"
Kereső  »
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 9. (551.) SZÁM — MÁJUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Molnos Lajos
Feltételezés
Igen, igen…
Petres László
„Egyetlen valóság van: az önmagadé” - Beszélgetés György Attila íróval, közíróval, a Székelyföld szerkesztőjével
György Attila
Elysium
Sebestyén Mihály
Eroica-zárvány
Szőcs István
Színházi szép újdonságok
Noszlopi Botond
A gyilkosság esztétikája
A torony lakója
Boér Tamás
Falusi lakoma
János
Domokos Johanna
Versek Chilf Marinak
Lászlóffy Csaba
Megérkezni valahova
Jancsó Miklós
Don Juanok alkonya
Tar Károly
Versei
László Noémi
Arról, ami arany, még ha nem is fénylik
Terényi Ede
ZE­NÉK, ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK - A szakma hálójában
Hírek
 
Boér Tamás
János
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 9. (551.) SZÁM — MÁJUS 10.

Különleges ember ez a János, a falu szélében lakik egy szál magába, alig mozdult ki otthonról, de a híre mégis körbejárta a határt. Azt mondották a falubéliek, hogy annyi ésszel áldotta meg őt a teremető, hogy ha azt permetlének használnák, akkor Kalapos Győző egész szőlőjéből végleg száműzni lehetne a károsító rovarpopulációt. Azt is hozzátették, hogy ő mindig a szívére hallgat, mert másra nem igen tudna.
Megesett, hogy Jászabó uram kocsijának kereke megbicsaklott a sok erőltetéstől és János házának portáján hullott ki a tengelyéből. A derék Jancsi persze rögvest ott termett, hogy kiszabadítsa szorult helyzetéből a gazdát.
– János! Tudnál-e néköm segédközni?
– Tudnék hát! – közölte, majd oda tapasztotta magát a kocsi mellé, oszt elmerengve rugdosni kezdte a kibicskázott kereket. – Elképzelésöm sincs mi baja löhet!
– Semmi baj, én tudom. De ha mögkérhetnélek, hoznál néköm ki szerszámot?
– Hozok – közölte, majd tovább rugdosta a kereket. Aztán ráhagyva szorgosságát Jászabó uram mellé guggolt és a kerék küllőinek mélyebb tanulmányozásába vetette magát.
– Kéne valami emelő is.
– Jó – markolászta a küllőket.
– Hozol János?
– Hozok.
Aztán felállt és megvakarta a fejét.
– Nem tudom mi löhet a baja. Röggel még mindön röndben volt?
– Persze János – sóhajtott Jászabó – röndben volt. Én sejtöm vélni a hiba okát, csak köllene szerszám, hogy helyreállítsam az engöm ért károkat. Hozol néköm ki emelőt?
– Hozok – mondta János és visszaguggolt a kerék mellé.
– Mög kalapácsot is hozol?
– Azt is.
– Csak?
– Nincsen csak – rázta meg a fejét.
– Tudod mit János, bemögyök én azokért a szerszámokért, ha engedélyt adol.
– Mönnyön csak.
Jászabó ugyan ment volna, de sietős életvitelének a bezárt kapuajtó gátat szabott. Hiába próbálta a kilincset minden lehetséges módon forgatni, bíz nem jutott közelebb a szerszámos Kánaánhoz.
– János, ez be van zárva.
– Az be.
– Oszt a kulcs merre vagyon?
– Nálam van.
– Oszt idehozod-e néköm?
– Oda – közölte és a kocsikeréken kopogtatni kezdte az abroncsot.
– Hozod János?
– Hozom.
Estefelé járhatott, mikor Jászabó őrként a kocsi mellé állította Jancsit, és maga indult segedelemért a Csabaki fogadóba. Aztán mire kilehelte a lelkét a dolgozó társadalom meggyőzése érdekében, meg felajánlott némi itókát is a segítségért cserébe, visszatérve a férfihoz a kitört keréknek hűlt helye volt, meg Jánosnak is.
– János – kiáltott – Odabenn vagy?
– Idebe – szólt vissza.
– Oszt nem vigyáztál a kocsimra?
Jancsi kisvártatva feltűnt az ablakban. A fején bojtos sapka volt, a kezében pedig fehér napernyő.
– De, vigyáztam.
– Oszt a kocsi kereke hun vagyon?
– Ott van a kocsin. Nem lássa?
– Látom, de az hun van, amelyik kitört?
– Azt beledobtam a pöcébe.
– De hát miért János?
–Azt nem tudom.
– Oszt kilehet még onnan vönni?
– Kilehet.
– Oszt kivöszöd János?
– Kivöszöm – közölte majd kinyitotta a napernyőt és fel-alá kezdett járkálni vele a szobában.
Végül odáig fajult a dolog, hogy Jászabó uram bort ajánlott fel annak, aki lemerészkedik Jancsi pöcéjének mélyibe és elővarázsolja azt a kereket. Végül egy liter fejében a Csatra Géza vállalkozott, hogy bele merítkezik a férfi budijának salakanyagába. Azóta úgy tudom Jászabó uram inkább körbekerüli az egész falut, mintsem János utcájába bemerészkedjen. De a Géza is hosszasan fogadkozott az alámerítkezés után, hogy inkább farkasszemet néz a szomjhalállal, minthogy még egyszer a klozetba merészkedjen.
Egyik nap a szomszéd Margitka dörgetett be Jánoshoz, mert fekete füstöt vélt fölszállani a háza tájékáról, oszt mégis csak kíváncsi volt, annak okára.
– Te János – szimatolta a levegőt – Mindön röndben van?
– Persze, mindön a legnagyobb röndben.
– Semmi baj nem történt odabe?
– Semmise nem történt.
– De hát János – nézett be a résnyire nyitott ajtón a kertbe – kigyulladt a klozet!
– Az kigyulladt – fordult a lángnyelvek felé és elmerengve nézte, amint a budi úgy merül el a vöröslő tűzben, mint Lackó Sadi csizmája a lószarban istálló takarításkor.
– Eloltod János – aggodalmaskodott Margitka.
– Eloltom.
– Mikor?
– Mindjárt.
János azonban csak nem akaródzott elmozdulni a kapuból. Felvett a földről egy darab botot és a legyeket hajkurászta vele.
– Ha nem oltod el János, – kiáltott utána a nő – át fog terjedni a házra.
– Át fog.
– Eloltod?
– El.
– Csak?
– Nincsen csak.
Szegény Margitka, lábait már így is eszi az üszök, oszt a menés is nehezére esik, mégis úgy futott át a falun, mintha Bogda Jenci vágta volna seggébe a disznóölő bökőjét. A Csabaki fogadóig meg sem állt, ott némi fizetség fejében összegyűjtötte az önkéntes tűzoltókat. Aztán ha János nem is vette ki részét a vízhordásban, a többiek szorgoskodása gyümölcsözött, és végül kialudtak a lángok. A klozetból nem sok maradt, csak néhány megperzselt deszka és az udvarra tódult salakanyag.
Napokkal később Bakóc Jóska, a falu ácsa felajánlotta szolgálatait, hogy megépítse János új budiját teljesen ingyen. Később kiderült, hogy nem a jó szíve vezérelte, hanem az, hogy pont János kertszomszédságában lakott, és többször is rajtakapta a derék legényt, hogy az ő rekettyései közé üríti belének melléktermékét. De aztán hiába épült fel az új klozet, János annyira szeretett a szomszédba trágyázni, hogy hosszas kérleléssel se lehetett rávenni annak elhagyására. Végül aztán Jóska bátyám kénytelen volt a kerítésére szögesdrótot szerelni, de gyorsan meg is bánta, mert minden éjszaka János jajveszékelésére riadt fel.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében