Helikon - Irodalmi folyóirat

Séta
Az erdő ültetett.
Az ösvény kijelölt.
A fakó idomított.
A lány szőke svéd:
unottan poroszkál lova
az autópálya mellett
kialakított műdombokon.
Tavasz dolgozik
testben és lélekben.

Bámulom békés világom,
és gondolataim ághegyén
reményügyeket babusgatok
csöndes holnapokról:
Legyen! – kívánom, mintha
magam volnék a soros Jóságos.

Az évszázadok óta összetört
lélegeztetőre kapcsolt természet
talán újraéleszthető.
A műdomb, műerdejének
ösvényén tovaporoszkál
a bágyadt nap aranyát
hajában hordozó műlovas.

Állok a dombok között
kanyargó kerékpárút
fehér választóvonalán.
Mint íróasztalomon a rend,
valami arra ösztökél,
hogy munkába fogjak.
Európa fogalmát soronként
rendezettséggel töltöm vigyázva,
hófehérre takarított holnapokra
róvom a kortyolni jó
béke álom-tiszta levegőjét.

Álom
álmomban
őzikék fehéren fénylő fenekét
láttam
nevetgélő nőcskék nőttek ajkamon
kéjesen
mint boszorkánykörben
a szegfűgombák
ennivalók

fiatal férfierő feszült bennem
ifjúság
vénségem rögvest vidáman verve volt
nyögtem
betegesen is boldogan sült bolond
legalább
álomvilágban átalhatott álom
életem
asszonyi napsütés lágy melegében
végezem

csókolt csókjukkal csobbanó telihold
hullt
fekete márványon feketedő lyuk-
halálba.
Akt
Kányádi Sándornak

valaki vár a vágy telén
fűti fagyasztja kedvemet
magát simogatja belém
rendezni benső rendemet

az örvény végén fény süvít
mögöttem cifra rengeteg
vég előtt hajrában feszít
sodor érzelem-fergeteg

lelkünk lobogva megmarad
ki az ki ezt kiismeri
reményem tovább nem dagad
már az elmúlást hirdeti

valaki vár a vágy telén
hűs szoba lenne életünk
sohasem szerethet belém
jégcsapos a lélek(g)zetünk

valaki kárt kerít reám
ki félve él a felemen
szobrozva szertelen leány
nem kérdi miért szeretem

Béna sóhaj
mindeneknek eleje
éltednek a teteje
szép értelme ha volna
dolgaidnak veleje

hitted nem szerethetsz
magad mondtad rekesznek
elkopott minden vágyad
kiálltál kőkeresztnek

szerettél ha szerettek
fizettél ha nem vertek
sunyi műmosolygással
gúnypárnára fektettek

szerelmetes szerelem
keringőzött kedveden
árva fejeden matatott
megint túljárt eszeden

elkapott és meggyötört
illatosan elköszönt
asszonyi állat volt mind
kínt hozott és búözönt

lehetnél már magad is
ember ki nem hamis
léha fénybe tört kender
kiszámítható hasis

ugye mindnek a vége jó
ha nem ment el a hajó
végleg s int a végtelen
nincs más nincs megint hahó

megint hiába szóltál
szóddal versenyt futottál
maradtál volna néma
semmit sóhajtó béna