"Az emlékezet óv majd, semmi vész"
Kereső  »
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 10. (456.) SZÁM - MÁJUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
A szalonnás kutya tele
Boda Edit
Feltámadás
Belépőjegy
Papp Attila Zsolt
A Nulla paraméter
Út a Szeptember-partra
A Nagy Inkvizítor
Kántor Lajos
Láng dosszié - társszerzőségben
Szőcs István
MERENGŐ - A spanyolviasz feltalálásának történetéből
Cseke Róbert
A líra birodalma
Fohász Anteiához
Hőszakadás a fényre
Trend
Címtelen
Demeter Szilárd
Sárga - Kórházi napló
Sütő-Egeressy Zsuzsa
Ahol az ördög bujkál
Lászlóffy Csaba
Az áldozat (Folytatás előző számunkból)
Szombati István
Erdélyi Columbo
Terényi Ede
MOZARTRÓL, MOZARTTAL 8. Salzburg varázsa
Júniusi évfordulók
 
Szombati István
Erdélyi Columbo
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 10. (456.) SZÁM - MÁJUS 25.

Mint legtöbb államvédő, szálfa nagy papám is igen szigorú volt. Ma valami bűzlött, otthon is szaglászott. Csak a hatalmában s a gépezetben bízott. Szegény kis pária, ha sejtette volna, hogy tékozló fia milyen álarcot ölt, mikor unatkozik... Ha rájön, mivel parolázok, biztos visszaszúrok: ha te megfigyelhetsz, jelenthetsz mindenkit, én miért ne utazhatnék olykor a hiszékenység hátán? Hogy szoktam kezdeni? Ne ijedj be, apus, nem a te módszered koppintom. Nem szúrok ki senkit, csak azokhoz megyek, akik három kézzel hívnak. Veszek egy cájtungot, melyet a városban nyomtatnak. Nemigen lapozom, a végefelé kezdem, ahol aprókat hirdetnek. „Nyomozót keresnek, Szimat jeligére. Jelentkezz itt és itt, ezen a címen.” Oké, jelentkeztem. Egyszintes, kertes ház, úszómedencével, mosolygós növényzet, mediterrán jelleg. Veszettül nyomom a cifra kapucsengőt. Nyughass már, halottam, ki ült a kezedre? Jó illatú nőci, átlátszó köpenyben tárta ki az ajtót. Be vagy jelentkezve, kérdezte nem túl lelkes hangon, ahogy végignézett. Mi lesz nálad, masszázs, vagy a szaunába, a melegekhez vágyol? A hirdetésre jöttem. Hervad a mosolya: gyere be, Columbo. Te akarsz megbízni, néztem feszes mellbimbóit pislákoló szemmel. Minek nézel, fiú, röhintett rám flegmán, olyan bénának látsz, aki nem tud maga körül rendet teremteni? Akkor, nézek rá kérdően. A kis pali gyanakszik. Férjed, csendestársad: Én inkább gyanakvónak hívnám, de felőlem teheti, míg futtatja a céget. Bemutatnál neki? Majd ha előkerül, parolázhatsz vele. Előre csak annyit, elég fukar fickó. Ha eurókat akarsz, próbáld meg dícsérni. Mondd, hogy jó úton megy, de itt nem olyan járda, mint otthon, Amszterdamban.
Sűrűn bólogattam, miközben követtem. Tágas hallba terelt, melyből a szélrózsa minden irányába rejtett ajtók nyíltak. Aki jártas volt, bizonyára tudta, melyik ajtó mögött, milyen szolgáltatások várják. Körben mediterrán lugas, megannyi kacsintás, derűs vágyra hangolt. Válassz egy asztalt, szolgáld ki magadat. Találsz még jeget is, ha netán whiskyt akarsz. Kösz, emeltem a kezem, nyilván idétlenül, amit azzal fejeltem meg, hogy szolgálatban sose! Akkorát röhintett a jótestű hölgyike, hogy a szorgos fecskék rögtön délre szálltak. Miért erőlködsz, fiú, gombolta köpenyét, miközben a piros ajtóhoz lépett, azt hiszed, nem látom, hogy még zöldfülű vagy? Nesze neked, Jenő, pirongtam keveset. Jó lett volna tudni, mit csináltam rosszul. Úgy látszik, régóta nem láttam Columbót, mert én, a szürke veréb, az árnyéka se vagyok. Na nem piálsz, mondta elmenőbe, csüccs le, kis Colombo, várd meg a hollandot, én sohase pengetek. Azt hiszem, mondtam már, ő is elég fukar, Vincentnek hívják, ne félj, nem rokona a fél fülű festőnek, nem fogja lenyesni az aprócska fütyidet...
Na, ez már kemény volt, kis túlzással, zuhany. Pedig nem vagyok kopasz, Beatles-hajat hordok. Pá, pá, apró fiú, int még elmenőben. Ma vastagodni akarsz, mondd meg a hollandnak, kukkoltál utánam. Ha izgatni akarja a kopott szivarokat, indigózzon engem...
Te tényleg megfigyelted, ugrott a nyakamba az elfűrészelt törpe, ölbe veszi őket, puszilja a nyakuk?
Ahogy megkaptam a stekszet, 150 eurót, a Taknyos Varjú felé mentem. Az új csajom ott van, mosogat és üti a vendéget, ha eltéved a keze. Nem túl jól számoltam, mert egy sötét Limuzinból kinyúlt egy női kéz, s maga mellé húzott a kényelmes ülésre: te vagy, Szimat Matyi, erdélyi Columbo? És ha igen, kérdezek vissza tiport méltósággal. Rendelnék nálad. Hallgatlak, kisasszony. Szólíts Debórának. Te lennél a divatdiktátor másik lánya? Felrántja a szemét: tudsz a tesómról is, akit még anno az árvaházban hagyott vékonyka mamikánk? Tudok, mosogat a csajszi, s ha én is úgy akarom, akkor vele járok!... Hány eurót akarsz, hogy a féltesóm ne legyen? Nem tudom, Debóra, lenne annyi pénzed? Azzal megrántom a kormányt, a kezével együtt. Mit csinálsz, te állat? ütött a képembe. Semmit, drága hölgyem, ki akarok szállni! Ha kidől a villanyfa, bírságot fizetünk...
Hogy ne legyen több gubanc, villamosra szállok. Nemigen szokásom csúcsidőben tenni. Arra itt a Mariska nénik, meg a Pityu bácsik. Nekik van idejük, mióta a város bérlettel szponzorálja őket. Otthon unatkoznak, pornóshaw, megasztár – nem az ő műfajuk. Itt viszont, a buszon, meg a zötyögőben, pezseg az élet, főleg csúcsidőben, minden áldott percben történik valami. Eltűnik egy tárca, más a táskáját keresi, míg a fiatalok egy olyan széket, melyen ketten is „elférnek”, hőc-hőc katonásdit lehet imitálni, ha nagyon unatkoznak... Ez az élet, fiú, gügyögök magamban. Itt nincsen monszuneső, madárinfluenza, itt senki se tüsszög, csak mohón „kapaszkodik”, fogja a másikat. Van, aki bukszát, van, aki mást keres, nem igaz, Mariskám, kérdezi az öreg. Hozzám szóltál, Pityu? Drága jó Szűzanyám, te megint otthon hagytad a hallókészüléked? Mit mondtál, Pityu, dörög és villámlik? Nézzél hátra, Maris! Néznék én, Pityukám, de otthon felejtettem a kinti szemüvegem. Akkor most mi legyen, megint közvetítsek? Úgy hiszed, érdekes? Úgy látom, „melegszik”... A Picspiricsék lánya a zálogos fiúval? A lány talán stimmel, de a fiú alacsonyabb... Jól látod, Pityukám, nem lehet, hogy ülnek?
Miközben somolygok, valaki, úgy érzem, paskolja a vállam. Régi ismerősöm, Cigány Harry Potter. Soha jobbkor, haver, hallom rekedt hangját cujkával vegyítve. Minek a felhajtás, próbálom csitítani, miért kellenék most neked? Erőltesd meg kicsit, puhít egy füstszűrőst. Betörés? Hideg. Megint ölni akarsz? Majdnem belém mászik: mikor öltem, bameg? Nem tudom, Potter, de írták az újságok... Nagy tapló vagy, fiam, felülsz a meséknek? Ha kiürült a zsebed, próbálom lerázni, dobhatok valamit... Koldusnak nézel? Azt hiszed, én is hülye vagyok, Columbósdit játszom?
Ahogy megáll a villamos, az útpadkára ugrom. Akár egy szirti sas, csapódik utánam. Ki vele, mit akarsz? Csoszogjunk még odébb, akkor kelepelek! Átmegyünk egy parkon, de hiába lesem. Itt a világ vége, miért nem kezded még? Úgy látom, megriad: az ott zsarnyák kocsi? Beáll egy fa mögé, s gyorsan állszakállt tesz. A tied még megvan, kérdezi nevetve. Az enyém igazi volt! Tudom, mint Krisztusnak, (amikor vízen járt. Apádnak, Szekus Eugennek) nyílik még tulipánt? Mi van az apámmal, miért szállsz rá megint? Gondolkozz, pöcsember! Azt hiszed, ő nem nyúzott engemet, míg a szemétdomb csúcsán ült?
Sejtem már, mit akar, az újgazdagok felé tereli a léptét! Látod a villákat?, kérdi. Miért bámulsz, haver? Ott, azt a hármat! Sokáig hallgatok, forróságot érzek, perzsel sötét szeme. Melyik érdekelne? Ne citerázz, fiú, röhint félrészegen, a tiétek nem fontos. Mondd meg az apádnak, ha megtömi a széfjét, elfeledek mindent. S addig? Kettőből találhatsz. Debóra Mouris, kérdem, ő rá miért haragszol? Mert ott hagyta a lányát, amikor megszülte? Csak azt hagyta ott, fiú, akit te kefélgetsz...
Hatalmasat nyomok sötét pofájába, de még estében is elkapja a dzsekim, felhúzza magát, villázza a szemem. Látod ezt a kacort?, mutat a késére, ha nem segítsz azonnal, megfürdetem benned!
A torkomhoz illeszti: itt oké lesz, vagy tegyem kicsit odébb? Miben segíthetek, kérdem kelletlenül. Megyünk Müllerékhez! Mi értelme, Potter? Az öreg képviselő a parlamentben csücsül. Nyomja a szavazó gombokat, ha felkölti valaki. A lánya, aki a bratyóm volt Bianka előtt, Kolozsváron tanít... Gondolod, a Hondája a házuk előtt lenne, vigyorog Potter, ha a Fellegváron szellőztetné magát?
A fene esne beléd, motyogok magamban, úgy veszem észre, jó fülest kaptál. Vajon miért jött haza Rebeka, ha azon munkálkodik. a főnökei körül, hogy kicsit feljebb nyomják a hülye szamárlétrán?...
Na, akkor indulunk? Nyom picit a késén, miközben vigyorog. Ne félj, haver leszek, nem foglak megkérni, hogy keféld meg előttem. Akkor én miért kellek? Gondolkozz, bunkókám, strázsálsz a ház előtt, míg én „takarítok”. Ha úgy érzed, hogy gáz van, füttyentsz két rövidet, begyújtod a motrot! Oké, bólogatok, tedd el azt a kacrot, indítsd az akciót! Zárva a kapu, rúg bele dühösen, a kerítés nagyra nőtt. Tartsak tolvajlétrát?, hátrálok a falhoz.
Tartottam. Ahogy a vállamra lépett, kishíján átlöktem. Bocsáss meg, Rebeka, motyogtam magamban, mikor sikoltozott. Nem volt választásom, kés volt a torkomon...
Dilemmázom cseppet, bár nem az én esetem. Füttyentsek Potternek? Jelezzen, hogy „tűz van?” És ha tényleg megöl, ha elkapja a frakkom: Inkább vesszen a csaj, ha nem nyitja a széfet?
Keresem a mobilt, a maroktelefonom. Kitartás, bratyókám, hívom a zsarukat! A motorod oké lesz, csak a gumid engedem le. Tégy, amit kér tőled, nyisd ki azt a széfet. Messzire úgyse jut, jön a ninós kocsi, rendőrkézre adom...
Nem volt könnyű szülés, törölgetem magam. Bár őszi szelek járnak, erős dunsztban vagyok. Ez a fél délelőtt nem a legjobb napon. Biánhoz indultam, s ki tudja, hol tartok? Úgy mondta, árva lány, elhagyta az anyja. Akkor gép- és gyorsírt a megyei főnöknél. Úgy látszik, akkor nem csak azért kellett. A terhesség titkolt volt. A főnöke úgy „intézte”, hogy ne tudjanak róla. Bián közben felnőtt, nem hagyta magát. addig járt, koslatott a megfelelő helyen, amíg megtalálta a mai milliomost, a Tegnapi Mariskát. Nyilván úgy szeretné, ha nem csak ágyba vinném, jegygyűrűt (álmodik) vékonyka ujjára.
Ahogy bandukolok, kezdik csillapodni. A velős gondolatok moderálnak picit. Akár a vak lovak, ha húzzák a kantárját, emelem a fejem. Próbálok dönteni: jobbra-e vagy balra? Bármerre is lépnék, szembe jön Szent László jegenyés tornyával. Ha nem sok a benzingőz, alkalmi kéglimből is tűrhetően látom. Jó lenne tudni, mit üzen Erdélynek és kedvelt városának? Bár úgy tudom, Várad akkor Kelet kapuja volt. Itt ügetett mindig a pogány fosztogatók után. Azt is rebesgetik, Tordán, az ő lábnyomai hagyták azt a hasadékot...
Nos, te verébtojás, kérdezem magamtól, van még bátorságod felfelé pillaogni? Akarod látni az Árpádházi szemét? Vagy beéred azzal is, ami benned ketyeg? Úgy érzed, öregem, különb vagy atyádnál?... Ha valóban úgy lenne, ahogyan hiszed, miért kellett eldobnod egykori ágytársad, Kertész Szeplős Csillár? Miért nem bírtad hinni, hogy éppen te voltál az, aki „felpumpálta?” Miért nem keresed meg? Miért nem viszed el neki az engesztelés szirmát? Nem érzed még mindig, hogy lépned kéne felé? Meddig téblábolsz még a saját szennyesedben? Tudod, hol a város, amit a tegnapod formált az alakuló mának? Akkor meg mire vársz? Nézz be egy presszóba, tömd meg jól a potyeszt, aztán uzsgyi neki, nyissad ki a szemed! Azt is méltányoljad, ha valaki szánkázó gigával bámul, amíg tömöd magad. Hagyd ott a felét, két puha zsömlével, ha fordulna a kocka, neked is jól esne, ha nem néznek kutyának.
Ahogy kilépek a Sebes vendéglőből – valamivel tisztább, mint a Taknyos Varjú –, egy tűsarkon tipegő gyöngytyúknak koccanok, talán véletlenül. Annyi bizsut cipel, mint egy hastáncos-nő. Minden lépte csörög, akár egy felhívás: figyelem, hímek, nem akárki vagyok! Na és a rejtett kincs, amit ti nem láttok? Köszönjetek szépen, itt van a kutyusom. Pincsi, ázsiai, puhaszőrű fiú. Jól mondom, Pityukám? Hová nézel megint? Azt mered remélni, hogy az az alaszkai épp a te méreted?
Na, most vigyázz, Rigovác, torpanok meg cseppet, mert az a kis pasi, aki feléd biceg, olyan, mint egy sintér. Marok nélkül is fog, elkapja a fejed. Te vagy az, Rigovác? Na, bameg, nem megmondtam neked? Akár a suliban, lekapja cvikkerét, hogy picit jobban lásson. Ne vacakolj, fiam, addig nem rakom fel, míg ki nem húzod magad! Mi a fenét sunyítsz? Nem tudod a törit? Ha azt mondom, Hunyadi, mit társítól hozzá? Jártál Petőfinél? Mit mesél Segesvár? Megkukultál, fiam? Miért linkelsz megint, hogy nem a Kón fia vagy? Azt hiszed, nem tudom, hogy szekus volt az apád? Nos, kis híjan úgy járt, mint az ÁVÓ-s ’56 őszén?
Ahogy felkavarja cvikkerét, elhúzok mellőle. Úgy tűnik, sikerült, a dák-korszak elmarad. Tovább poroszkálok a sétálóutcában. Úgy látom, koszos, ma se „tisztálkodott” úgy, ahogy illik... De igazán nem zavar. A nap is fáradt kutya, az aszfalt hátán piheg. Talán csak az izgat, ha már megyek, merre? Mielőtt beesnék Biánhoz, hogy felüdüljünk kicsit, meg kéne néznem „alkalmi” Csillámat. Ha jól tudom, úgy maradt. Nem biztos, hogy tőlem. De ha mégis biztos, akkor van egy lányom. Vajon milyen lehet? Látszik-e rajta, hogy részegen csináltam?
Nem megy a lift, uram, dünnyög egy banyahang. Úgy látom, készséges a néni, vagy mint minden korabeli, a régi-nótát fújja? Az lenne fura, dekázik tovább sárga vigyorával, ha ebben a tömbházban valami működne. Bevágom az ajtót, szepeg a lépcsőház. A szunyáló döglegyek kontesztálni mennek. Úgy tűnik, kis haver, cseszegetem magam, ma sem kérdik tőled: te vagy az apukám?
Bármerre indulok, megáll az ütőm, szepeg a gondolat! Bújjál fel, te genyó, rúgdos a belső hang. Azt hiszed, különb vagy, mint Gázsó Potter Cigány, akit a zsruk markába csurgattál? Mi a túrót pattogsz, viszket a tenyered? Azt mered remélni, kijött az ötösöd? Mi a lószart vihogsz, mikor sírnod kéne? Ki bír somolyogni, ha tépik a veséjét? Miért nem akarod belátni már végre, vonszolod magadat, királyi játszmához, patthelyzethez értél? Se ide, se oda, nincs több csiki-csuki! Miért nem próbálod meg használni a fejed? Miért nem próbálsz ki egy ösvénytelen utat? Meddig ácsorogsz még a posvány tócsájában? Mit ér az a kégli, ahol se utca, se házszám nem jelzi a léted:
Elfáradtál, fiú? Meg tudnád mondani, mi jön a sakk után? Miért hiszed, hogy vége, hogy minden kör bezárult? Mi a túró vagy te, szakadt egünk alatt? Azt hiszed, a héten mégis lesz ötösöd? Csalóka ábránd! Ami viszont biztos, rögtön megtisztulhatsz. Dörög és villámlik, meglehet, fordítva. Ahhoz se fér kétség, ha kipukkannak végre az ég csatornái, csak kívülről csutakol. Bár még a száraz gyom is fel tud emelkedni, ha locsolják egy kicsit...
Még mindig a belső hang húz és csimpaszkodik. Hova rohansz, öcskös? Miért kell kapkodnod annyira a mankód? Azt hiszed, öregem, önmagad elbújtat? Miért kell megint Biánhoz szaladnod? Miért nem egy mozi, mely életed kockáit forgatná? Nem parancsolsz bunyót? Azt hiszed, már nem sláger utcán, parlamentben? Nem vetted észre, hogy patthelyzet mindenütt? Miért kell legyintened? Miért nyugodnál bele? Miért nem röpködsz te is, mint a megasztárok, ha füves cigit kapnak őszinte szó helyett?
Úgy veszem észre, közel már a Varjú, Bián munkahelye. Mielőtt belépek, kéne egy frissítő, mint akit elvertek, tök nyúzott lettem? Mit kéne bedobni, hogy helyrejöjjek cseppet? Mikor lesz kánaán az influenza helyett?
– Hová, hová, fiú? – Női hang kérdezett. Nemigen ismerős, oda se figyelek. Ha Bián vagy Rebi lenne... Ők mondnák a nevem, vagy valami hasonlót.
Mivel úgy látja, nem veszem a lapot, akár egy szélkakas, tompán vihogni kezd. – Ha kutyaszerkót húzok, mint az a cshós lány, aki az anyját ijesztgeti, akkor észreveszel?
Erre már megállok. – Téged is otthagytak? – Ránézek egy percre.
– Azt hiszem, rosszabb, anyám konzervatív. Mikor úgy maradtam, kirakta a szűröm, minek szégyenkezzen?
– És én mit tehetnék, menjünk oltár elé?
– Ha az a fiú lennél, akivel jó volt...
– Nem tudod, ki a srác?
– Tök részegek voltunk azon az orgián...
– Melyikről beszélsz?
– Valami Rigovác...
– Jenő vagy Ákos?
– Talán az utóbbi....
– Eröltesd meg magad! – kapom el a vállát, hogy a helyére illesszem.
– Rigovác Ákos.
– Ő a Golánon van, disszidált a lelkem. Ha írni akarsz neki, adhatok egy címet...




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében