"a láthatár mögött már semmi sincs"
Kereső  »
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 11. (553.) SZÁM — JÚNIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Dávid Gyula
A kényelmetlen nagyúr
Varga Melinda
A misztérium létjogosultsága - Beszélgetés Bréda Ferenccel
Bréda Ferenc
Az idők ideális edényei
Papp Attila Zsolt
Szabadkikötő
Szalma Réka
6 perc
Váradi Nagy Pál
Farmervers
Bakcsi Botond
Idő és végtelen Borgesnél
Bíró Zsófia
A biztonság kedve
Szőcs István
JEGYZET
Szántai János
Egy filmes esete Neorománia isteneivel
Fodor Györgyi
A cseplini másvilág
Böszörményi Zoltán
Csőd
Terényi Ede
ZENÉK, ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK - VÍZ és ZENE
Hírek
 
Fodor Györgyi
A cseplini másvilág
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 11. (553.) SZÁM — JÚNIUS 10.

A cseplini díva mindig íródó forgatókönyv folytonosan forgatható, de sose leforgatható filmekhez. Könyv a rock’n’rollról, a halk dallamokról, punkról, az átmentő túlvilágokról, a vodkaáztatott kocsmákról, a kávéba mártott szelíd napokról, a verklihangú káoszokról, a megnyugvásokról, a hitetlenségekről, az iróniáról, az istenekről, az eldugott és nyilvános terekről, de nem a közhelyekről, könyv az éjszakákról, méginkább a születő hajnalokról, könyv az „innikellről”, a józanságról, az őszinteségekről, a lázadásokról, könyv az új érzések kereséséről. Szövegek a nyelv szétrombolásának bravúrjairól. Versek egy zűrzavarban megtisztuló cseplin meghajolni tudó művészetéről. De meghajolni ki(k) előtt, milyen találkozások alkalmával lehet?
Horváth Előd Benjámin első kötete kétségtelenül minőségi, színvonalas írásokat tartalmaz. Ám figyelembe kell vennünk egy olyan előzményt, mely iránymutató (lehet) a kolozsvári irodalmi élet új generációjának gondolkodásához, következetesen e kötethez is értelmezési lehetőséget nyújt(hat).
2006. november 13-án a Bretter György irodalmi kör meghívottja egy másik irodalmi kör volt, Balázs Imre József felvezetésével, a Másnapos Irodalmi Kör (Váradi Nagy Pál, vers, Horváth Előd Benjámin, vers, László Szabolcs, próza).  Mi a lényege a másnaposságnak? A hangsúly a nap másságán van, egy józanság-mámor közötti oda-vissza úton, mely mindkét oldal felől átjárható új (irodalmi) lehetőségeket eredményezhet. Mindazonáltal közös aspektus a precizitásra, fokozott szerkesztettségre való törekvés.
Horváth Előd Benjáminnál a pontos formák a töredezett nyelvvel megírt zűrzavaros életérzések szabályozása végett vannak. Olvasói benyomás, hogy a folyamatos törésekben a rend csak átmeneti szükség, következésképpen nem is végső cél. A végcél egy olyan zűrzavaralkotás lehet, melynek elemei annyira a realitáson, végleten túlra kerülnek, hogy többé nem rakhatóak össze.
A kötet három részre tagolt, a szövegek időbeli keletkezésének függvényében: Képeslapok (2004-2006), Chaplin utcára lép (2006-2008), Tavaszi nagytakarítás (2008). Hogy lehet, hogy miközben Chaplinből alteregószerű cseplin lesz, az énkeresés mégis a kötet végén a legerősebb? Milyen törések vezetnek az elcseplinesedéshez? Mindez milyen társak, találkozások révén lehetséges?
Kaphatunk egyfajta választ a másnapizmus felől. A józan állapot legalább annyira fontos, mint a mámoros, ezért a szövegek is folyamatos mozgást igényelnek, állandó (film)forgatás alatt vannak, következetesen maguk után vonva a terek, az idő felfüggesztését, századok egybeírhatóságát: „Hát merre vinne most az ár,/ ó századok, vadóc libák” (Chaplin egy ismeretlen filmfesztiválon). Ezért lehet, hogy Chaplin és Kharón oly jól megértik egymást. Az alvilág révésze Chaplin fölött áll, irányítja vagy elbizonytalanítja az utazásokat, a másnapokat másvilágban mutatja meg: „mint színdarab végén a fűszer, / egy szócska ül fölötted (feszt Kharón)” (A meghajlás művészete).
A folytonos pörgés miatt kap fontos szerepet a némafilmes közeg is, melynek lényege, hogy megmutatja az olvasónak az apró részeket, de nem mondja meg, hogyan kell összeilleszteni: „Hogy mozgás mindig megmutat!/ A színe már csak töltelék” (Chaplin egy ismeretlen filmfesztiválon).
Az első Képeslapok részre leginkább a snittszerűség, ambivalens érzések próbálgatása jellemző. Egyelőre nem tudni, hogy e némafilmnek kik a szereplői. A filmfesztivál ismeretlen, a filmeknek sincs címe, így Chaplin bárhol bármikor felbukkanhat. A snittek legtöbbször egy napszak pár pillanatában villannak fel, sosem merevítve ki az időt, a tereknek is egy-egy irreális részét ismerjük meg: „a fény belakható”  (Déli szonett).
Az ég, az éj, a viharok, a folyamatos esőzés díszletei, kellékei a másvilágnak. Ám romantikus összhang helyett inkább ironikusan: „az eső az igazi puceráj, akkor is, ha megzabál, mint egy főtéri kannibál” (Főtér esőben). Fő törvénye a szövegeknek, hogy semmilyen megírt/megélt tapasztalat nem negatívum. Kötelező minden lehetőséget kipróbálni, minden átjárhatóságot megtalálni.
Kharón akkor jelenik meg legelőször, amikor a lehetséges snitthelyzetek nagyrészt kimerülnek, amikor darabokban áll minden, amikor vissza kell fordulni. Így a másvilág révésze nem a halálérzések metaforája, hanem az ellentétes világok ismerője, egyben cinikusa: „eljátsszuk az ugribugrit,/ kifestjük, leterítjük a halál nagy, lomha arcát, testét, ujjnyi kis veszettségét pazar/ ötletekkel mossuk ki nyomban” (Kharón révész írása Orpheushoz).
A másnaposság logikája szerint innen csak visszalépni lehet, így a szövegeknek a valóságos terekbe kell a másvilágot odaképzelni. A Nagymama mozijában képzelt Chaplin zongorázik, a  Prospero Ház mint miniuniverzum őriz egyszerre háremeket, kastélyokat. Természetesen ennek a képzelődésnek is a végletekig kell fokozódni, a már meg nem írható, kiégett profanizáltságig „vizelsz és öltözöl. Se tér, se terminus”  (Őszelő).
Ebből az állapotból lép ki Chaplin a második részben (Chaplin utcára lép). Punkos életérzésekkel ezek a szövegek leginkább az úton levésről szólnak, másnapos lázadásokról. Mintha Chaplin egy roadmovie-ba csöppenne, egy időtlen, céltalan, csapongó pörgésbe. Újraélni, felforgatni mindent, majd elfelejteni szabadon, mosolyogva: „hát átgurulsz egy másik színre csárli,/ szabályaidban szív, mosoly dobog” (Chaplin utcára lép). Egy jó darabig ezért is nincs szükség irányításra, Kharónra.
A szövegek közös aspektusa legfőképpen az, hogy már megírt történeteket, érzéseket rombolnak le, majd új perspektívából írnak újra, új igazságokat, cáfolhatatlan törvényeket teremtve. Nincs idő a bő beszédre, csak a lényegnek szabad elhangzania, etűdben, szonettben, töredékekben. Az új szemszögek egymásra rétegzettsége leginkább Tandorira emlékeztetheti az olvasót. De ez esetben a „talált tárgyak tisztogatása” nem kísérlet, hanem kényszer, a mindent megcáfolni akarás kényszere.  Így Werther új végződést kap, ezúttal az igazit (Werther igaz végződése).
Reflexió az előző rész szövegeire is történik, és egy Újabb déli szonettet olvashatunk, mely már nem a fény belakhatóságáról szól, hanem arról, hogy a délnek fel kell adnia természetes nyugalmát. Eltűnnek az esős, viharos díszletek, a pörgés a belső másvilág kiüresedése miatt van: „két nap ivás után, ha kell, remegsz,/ de egyre mész csak így a mély felé,/ belül vak űr van, lég, romos kerék” (Töredékek. Egy betegség és környéke). Ami marad: a tovarohanások, majd a kifulladások után a töredékek. Olyanok, mint a Punk rock capriccio, Etűd, utca, pompej. Majd a hirtelen megtorpanás, az Etűd, viharban: „cseplin a lét, vagy a szomszéd”. Nem kérdésként merül fel, hanem annak bizonytalanságaként, hogy nem tudni, cseplinből mennyi sajátítható el.
Végül az állandó csapongás meghajlásra kényszerít. Csodája a megmagyarázhatatlansága, hogy mindig változik, újra és újra visszatér más-más formában, nem hajlik el: „Lehetnél Puck, Kharón, végállomás (…) A torkod fáj, miképp az átlépés,/ ha menni kell, a glanc, a plán, az űr,/ a meghajlás csinál belőled ágyneműt” (A meghajlás művészete).
A Tavaszi nagytakarítás szövegeiről a legnehezebb ítélkezni. Az előzőekhez képest mintha „pihentetné” a forgatást. A filmes jelleg, a meghajlás művészete, a történetek, idők egymásra csúsztatása szempontjából leghangsúlyosabb az Egy asztaltársaság körül. Olyanok ülnek egy asztalnál, akik szakértői a másnaposságnak. Nem véletlen, hogy Ovidius Metamorphosisának szereplői megértik egymást Kharónnal, Szemelével, Chaplinnel. Nem meglepő, hogy Hermész is jelen van, hiszen az istenekkel Sid Viciousnak, a hírhedt punklegendának is szót kell érteni. Végül kiderül, mi a nyitja minden eddigi keresésnek: nincs csend legbelül. Mert ki a cseplini díva? Ő is egy kipróbálandó maszk. Profán, prostituálódó csillogása ennek a rohanó kavalkádnak. A leglátványosabb, a legzajosabb mind közül. Igazi préda azoknak, akik megértik, hogy a cseplinség cinikusan zűrös játék: fityiszt mutat a világnak. Belekacag nagy lomha, formátlan arcába, míg legbelül ott a legfontosabb pillanat: a hajnali esőben helyreálló rend (Cseplin, hajnali esőben).
Persze még vannak íratlan/felmondatlan tekercsek, mint Beckett Utolsó tekercsében. De hányszor kell visszatérni egy történethez? Amíg felismerhetetlen lesz? Dívavilágunkban a rohanók elszaladnak saját történeteik mellett anélkül, hogy akár egyre is rácsodálkoznának, akár egy előtt is meghajolnának. Pedig, ha Cseplin utcára lép, lehet, hogy épp ott landol az első aluljáróban. Tőlünk függ, hogy felismerjük-e. Ezen világokat megtalálva is keresni kell, mert a cseplini másvilág mindig felfedezésre vár.

Horváth Előd Benjámin: A cseplini díva. Koinónia, Kolozsvár, 2009.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében