"a láthatár mögött már semmi sincs"
Kereső  »
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 11. (553.) SZÁM — JÚNIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Dávid Gyula
A kényelmetlen nagyúr
Varga Melinda
A misztérium létjogosultsága - Beszélgetés Bréda Ferenccel
Bréda Ferenc
Az idők ideális edényei
Papp Attila Zsolt
Szabadkikötő
Szalma Réka
6 perc
Váradi Nagy Pál
Farmervers
Bakcsi Botond
Idő és végtelen Borgesnél
Bíró Zsófia
A biztonság kedve
Szőcs István
JEGYZET
Szántai János
Egy filmes esete Neorománia isteneivel
Fodor Györgyi
A cseplini másvilág
Böszörményi Zoltán
Csőd
Terényi Ede
ZENÉK, ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK - VÍZ és ZENE
Hírek
 
Böszörményi Zoltán
Csőd
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 11. (553.) SZÁM — JÚNIUS 10.

– Igen, uram, a holnapi igazgatótanácsi üléssel kapcsolatos dokumentumokat az asztalára tettem.
– Köszönöm.
– Mindenki visszaigazolta jelenlétét – tette hozzá a titkárnő, miközben az irodájába kísérte az igazgatótanács elnökét.
A férfi hatvanötödik életévében járt. Középmagas, széles homlokú, egyenes testtartású. Fiatalos mozdulatai első pillantásra elárulták a szemlélődőnek, hogy kiegyensúlyozott lelki életet élő, sportolni járó, ereje teljében lévő emberrel van dolga.
– Köszönöm – ismételte meg az elnök, s íróasztala mögé ült. – Mára befejeztük, elmehet – nézett munkatársára. – Jó pihenést, a holnap reggeli viszontlátásra – tette hozzá, s addig követte a tekintetével, míg az ajtó be nem csukódott mögötte.
„Szép estét, szép estét, szép…” – visszhangozott a titkárnő hangja.
Hirtelen magába roskadt.
Késő délutánig a bankokat járta. Három bankelnök is fogadta a nap folyamán, de egyik sem mutatott hajlandóságot újabb hitelnyújtásra. Mindegyikük elsősorban azzal indokolta, hogy nehéz időket élnek, s nekik maguknak is naponta kegyetlenül meg kell küzdeniük az életben maradásért. Nem arról van szó, hogy nem akarnak segíteni, de ez, az adott gazdasági helyzetben, szinte lehetetlen. Hiába érvelt, hogy bezzeg, milyen jól éltek az ő vérén, évtizedeken át hatalmas kamatokat fizetett a kölcsönökért, soha nem alkudozott velük, soha nem panaszkodott, összeszorított foggal tűrte, hogy megskalpolják. Igen, ezt a kifejezést használta: „…hogy skalpomat vegyétek.” Most pedig neki lenne életbevágóan szüksége pénzre, nem könyöradományra, hanem segítségre –, amíg az exporttevékenység újra beindul.
A három bankár azonban hajthatatlan maradt. Nem, nem, nem adunk több pénzt, ismételgették.
Tehát nincs menekvés. Holnap az igazgatótanács ülésén közölnie kell, hogy a vállalata, amelyet még dédnagyapja alapított és három generáción keresztül a család tulajdonában volt, aznap csődöt jelent.
Lelki szemeivel látta, hogyan reagálnak a jelenlévők, amikor megtudják, fel kell számolni a céget.
Elképzelte, hogyan kapnak hajba a családtagok, akik soha semmit sem tettek a cégért, csak pénzét csapolták. Miként esnek majd neki, milyen vádakat hoznak fel ellene, hogyan teszik a katasztrófa egyedüli felelősévé.
Maga elé meredve ült.
Sokáig.
Hazaérve arra kérte sofőrjét, másnap reggel nyolc helyett kilenckor jöjjön érte, mert ki szeretné pihenni magát, nehéz nap előtt áll. A sofőr jó éjszakát kívánt, visszaült a volán mögé, és elhajtott.
Az előszobában égett a villany. A házvezetőnőnek korábban telefonált, hogy lepihenhet, s mivel feleségét egy rövid hétre a francia Riviérára küldte, a vacsoráját egymaga fogyasztja el.
A nappali szoba bárjából whiskyt és poharat vett elő. Töltött az italból, s visszatette a polcra, de az ajtószárnyakat nem hajtotta vissza.
Pohárral a kezében végigjárta a meglehetősen nagy ház valamennyi szobáját. A villát azelőtt többen lakták a családból, de amint anyagi lehetőség adódott, sorra kiköltöztek, függetlenítették magukat.
A hálószoba ajtajában állt, ahol, a családi legenda szerint, hatvanöt évvel azelőtt megszületett. Rezzenetlen arccal nézett az ágyra, melyben egykor anyja vajúdott, hogy őt világra hozza.
Megfordult, kiitta a poharát, s gyors léptekkel visszasétált a nappaliba. Újra töltött a whiskyből, felment az öltöző fülkéjébe, s ruhát váltott. Zöld kordbársony nadrágot vett fel, és vastag talpú sportcipőt. A flanell ing fölé bélelt dzsekit.
Poharát fenékig hajtotta, kiment a garázsba, de a bejárati ajtót nem zárta be. Két hónappal ezelőtt vásárolt egy sportkocsit, gondolta, tesz vele egy kört.
Már rég maga mögött hagyta a várost, az autópályán suhant. Nem lépett a gázpedálra, pedig többször is erős kísértést érzett, hogy felpörgesse a motort.
Az első kijáratnál letért, s egyenletes sebességgel haladt a kétirányú mellékúton. Az erdőt elhagyva mezők övezte útra kanyarodott. De nemsokára meg kellett állnia egy vasúti sorompó előtt.
Ujjaival dobolt a kormányon, nézte a villogó vörös lámpákat. A veszélyt jelző sziréna hangja beszűrődött az utastérbe is.
A következő percben ott állt a vasúti sínek között.
A robogó vonat láttán eszébe jutottak munkásai, az a majdnem kétezer-ötszáz ember, akik az évek folyamán szinte családtagjaivá váltak, s el akart ugrani a mozdony elől.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében