-ról péntek este szerzett tudomást. Szerencsére rögtön kapcsolt, így nem volt feltűnő, hogy az esedékes vasárnapi közmunkára hivatkozva, nemet mondott a pereputtyos peregrinációra.
Sebének szombat reggel elújságolta, hogy másnap egyedül lesz otthon egész nap, tollasozhatnának az udvaron, vagy elmehetnének biciklizni.
– Kilenckor ott vagyok.
– Legyen tíz.
És fél tízkor már ott kakaskodott. Letámasztotta a biciklijét, rögtön átölelte Borit, lihegve fogdosni kezdte. Bori fejében azonnal megjelent, miféle instrukciók sorjáznak Sebe fejében: a lihegés felizgatja a partnert, az apró nyögések felborzolják a vágyakozás szőrét, a fül, a mell, a nyak, na és az ajkak szeglete különösen érzékenyen és hatékonyan reagál a simogatásra, nyalogatásra. Ne feledjük a helyes sorrendet!
Amikor Dezseő felült magyarórán az első padra, Kájzer mellett, és felolvasta az Ódát, a versben benne volt az az út, ami elvezet őhozzá is. Bejárni a test tájait, ameddig csak eljuthatunk, a vesék forró kútjáig, a méh burjánzó sejtjeiig… Ott ült Dezseő a padon, és csak a hangjára figyelt, ahogy a hang átjárta a termet, ahogy a levegővel együtt berezegte a légteret. Így, együtt, a világ mélyéből zengő hang hullámain sodródhatnának ők is. Ám Sebével elindulni ezen az úton enyhén szólva is körülményesnek tűnt. Annál is inkább, mert Sebe vonulni akart, nem menni. Özönleni, rohammal végigszáguldani, és főképp diadallal és győztesen, ahogy egy fejedelemhez illik, mi több, császárhoz, ágaskodó lován a sziklás csúcsra jutni.
Szeredai árulása megnehezítette Sebe feladatát, nem tudott saját elrendelt ügyeivel foglalkozni. Miklóst megfojtotta volna egy kanál vízben, amiért a lány körül sertepertél. Egy idő óta naponta hatszor felhívta Borit, amikor csak lehetett, megvárta, elkísérte mindenhova, ott rostokolt szünetben a lányvécé előtt, és amikor kijött, rátámadt, hogy miért olyan elgondolkozó az ábrázata, aztán leste, nem jön-e ki még valaki. Leste a vécé ajtaját, mintha biztos volna benne, hogy ott találkoztak. Rángatózott az arca. Nem, ő nem féltékeny.
Nedvező szivacsként dörzsölte magát Borihoz. Aki erre felmenekült a szobájába. Sebe úgy követte, hogy közben úgy tűnt, ő megy elöl. Mindig elöl: a legbiztonságosabb hely, ez lehetett a jelmondata. Mindig az élen!
Így hát azonnal élére állt a Bori testében készenlétben álló aranypáncélos, feketecímeres csapatoknak. A tükör előtt begyakorolt testtartással lovagolt csapattisztjei védelmező karéjában. Szembeszálltak velük a szanaszét kószálásból összetrombitált sápadt lovagok, magányos nyilasok, lándzsás gyalogok, de tehetetlenek voltak a túlerővel szemben. Hatalmas túlerő, megmagyarázhatatlan, honnan támadt elő. Amerre csak elmentek, mindenki csatlakozott hozzájuk.
Bori évek óta érezte, mekkora csapatmozgások zajlanak benne. Aranykora a szenvedélynek, örvénylő, csillámló mezők, és hirtelen támadt üregek, s mintha a felszín alatt tengerek hullámoznának. Nem volt arcuk a csapatoknak, nem volt vezérük, mégis mindenki tudta a dolgát. Beléjük volt táplálva előre minden, nem kellett vezető. Amelyik megcsúszik és lezuhan, azt mindenképpen kimentik. Vérükben volt a szövetkezés technikája. A harcot ismerték, mindig is harcoltak, de ekkora tömegben még soha nem álltak össze. És a tömeg mérete elkábította őket, pontosabban megmámorosodtak saját erejüktől. Valamit kellene kezdeni azzal, hogy mindenki egyet akar.
– Szeretsz? – kérdezte Sebétől.
– Az enyém vagy – hörögte Sebe, és lesodorta magáról a nadrágját, aztán sürgette Borit, tegye a magáéval ugyanezt.
Sebe Atlantisz, Sebe Apolló, Sebe rovarok millióinak Főrovara, a legnagyobb költészet ízeit keverte az ordenáré halandzsatorták krémjébe. A Bölcsesség Könyvét hordozta a zse-bében, és ha kellett, frappáns válaszokat adott a saját kérdéseire. Nem volt szava, amivel ne értettek volna egyet a Sebepárti Seberajongók. Adonisz vagy Álarcos Bálvány, egyremegy, hiszen mindenki szerette volna a Fejedelem Maszkját felölteni. Mindenki! Ő volt a Simaképű, az Arctalan, ő volt az Arctalanság Ostora, és a tömeg mind egy szálig szerette volna odadobni magát az irgalmas csapások alá, mert az a megtisztulás maga, az Arc Bűneire. Sebe nem lett soha besúgó, nem nyalt be soha senkinek ízléstelenül, Sebe maga volt a közhely, mielőtt megszületetett volna.
Most mindjárt megszólal franciául, gondolta Bori, és úgy lett.
– Mon amour – gurgulázta Sebe.
Most szürrealisztikus képekkel ajz ajzása mértéktelen ajzásával, és lőn, Sebe két percig Eluard (ejtsd élüárrr) verseket szavalt a fiatal Illyés Gyula fordításában. Bori elképzelte, hogyan írná meg ezt a délelőttöt ő, a maga semleges nyelvén, de rájött, nem elég a nyelvet kilúgozni, meg kell fordítani az irányát is, hiszen Sebe a vég felől közeledik az elejéhez, aminek következtében természetesen minden előzmény az ő magasztos küldetését fogja beteljesíteni.
Sebe állt a testében szervezkedő készülődés élére, mintha már évek óta ezt ő készítené elő. Öt éve, az első vérzése óta hatvanszor indultak el a progeszteronok, és mind-mind Sebe céljaira nőtt és szervezkedett. Az ösztrogéneket is szövetségükbe vonták, valamint a follikuluszokat és magát a nagyvezért, Hipofízist, akit a király, Hipotalamusz (rokona volt-e Hipopotamusz, nem tudni) vett rá a felkelésre és a haderő elindítására. És azelőtt tizenhárom évvel természetesen ugyancsak egészen más fényben tündököl (Sebefényben!) az a pillanat, amikor még bent az anyaméhben, a magzatvízben úszkálva, bent-legbelül, távoli sugallatokra, elözönlötte testecskéjét a tesztoszteronok tatárhordája, az utolsó sejtekig.
Legyen hát Pondró, legyen csupasz, mint a remegő csigalény, legyen. Az élethez való hozzáférés egyetlen formája sem elvetni való. Sebe a szerepekbe való bebábozódás lárvateste. Ő az, aki világéletében a való-szerkezetű mondatokat fogja használni, a való nála arra való, hogy megtámassza az összes igét és igenevet, és főképp saját imágóját.
Sebe a Legnagyobb Vitéz Parazita, a Vágy, hogy minél többet habzsolhasson a Krémek Krémjéből. Hogy belehízzon a Világba, és semmi se maradjon kitöltetlenül.
Ha úgy olvassuk, akkor a história Hisztéria.
Előre!, lengeti meg karját Sebe, és előremutat. Árnyék vetül a tájra, Sebe nagyot nyel. Kicsit beijedt, a szokásos merev tekintettel néz körül, ilyenkor a legszánnivalóbb. Ki vagy te?, kérdezi az Árny. Te vagy a Fejedelem? Nem, dehogy, én vagyok a Sebe bácsi fia, ő meg a kórházban dolgozik, nem tetszik ismerni? Nem ismerem. Ki az anyád? Anyám, hát ő kicsit sokat beszél, de mi otthon csak Lenkének hívjuk, mármint Ügyetlenke, ha tetszik tudni, mit jelent a szó.
Hát nem, gondolta Bori, fuldokolva a nevetéstől. Nem lehet komolyan haragudni rá.
Megtaszította kicsit a térdével, mire Sebe szeme elkerekedett. Magához rántotta Borit, megmerevedett, aztán újra beindult, mintha menekülne, föl a lóra, és rémült, lucskos vágtában vissza, a biztonságot adó várfalak mögé. Menekült a follikuluszok elől, akik tanácstalanul loholtak utána. Lihegett még egy darabig, aztán magára kapkodta a ruháit, föl a biciklire, és eltűzött, mert eszébe jutott, hogy neki feltétlenül haza kell mennie, az apja a lelkére kötötte, legyen otthon időben.
BORI LEENDŐ FÉRJE (a továbbiakban BLF, most Sebe Péter képében) A gyereknek szót kell fogadnia.
BORI Miért ne lehetne felnőttként kezelni?
BLF De hát egy gyerekkel nem lehet komoly dolgokról beszélni.
BORI Miért ne lehetne?
BLF Nincs elég esze.
BORI Nem fogok vele a hazaárulásról vagy a kaparásról beszélni.
BLF Még szép.
BORI De akár arról is, csak nem úgy, ahogy a felnőttek teszik.
BLF Ugyan már, megvalósíthatatlan.
BORI Miért volna az? Én fogom felnevelni.
BLF Én vagyok az apja.
BORI És?
BLF Az apa mondja meg, mi a teendő.
BORI És mi a teendő?
BLF A gyereknek szót kell fogadnia.
BORI De én nem akarok neki parancsokat osztogatni, én csak beszélgetni akarok vele.
BLF Vannak dolgok, amelyek megzavarják a gyerek fejét.
BORI Például?
BLF A politika, a ferde hajlamok, a betegségek, a gyerekcsinálás.
BORI Akkor majd meséket olvasok neki.
BLF Vannak nem gyereknek való mesék.
BORI És ki mondja meg, melyik az?
BLF Felnőtt ésszel el lehet dönteni.
BORI Nekünk is jót tett volna, ha többet tudunk.
BLF Én mindent tudtam.
BORI Amikor azért sírtam, mert annyira fájt, akkor te azt hitted, orgazmusom van.
BLF És nem volt?
BORI Még annyira sem figyeltél, hogy a megfelelő lyukat megtaláld.
BLF Nem igaz.
BORI Mindegy volt.
BLF Nem igaz.
BORI Egy kis lyuk, ahol befurakodhatsz, és betölthetsz minden üreget, csakis te.
BLF Látod, ilyenekről nem lehet gyerekekkel beszélni.
BORI Te a gyereket saját kinövésednek tartod.
BLF A gyereknek példát kell mutatni, nem szövegelni.
BORI Te még a tejemet is kiszívtad a mellemből a gyerek elől.
BLF Te mondtad, hogy szívjam ki.
BORI De nem az egészet.
BLF Miért nem szóltál, hogy hagyjam abba.
BORI Hetekig rám jártál.
BLF Miért hagytad?
BORI Mert láttam rajtad, hogy nagyon kívánod.
BLF Hányingerem volt tőle, alig bírtam lenyelni.
BORI Azt mondtad, soha ilyen finomat nem ittál.
BLF Mert jót akartam neked.
BORI Mese.
BLF Ha egyszer nem is ízlett.
BORI A nyakamat teszem rá, hogy téged nem szoptatott az anyád.
BLF Mert elapadt a teje.
BORI Apád miatt.
BLF Honnan veszed?
BORI Öröklődő traumák láncolatában élünk.
BLF Miféle traumáról beszélsz?
BORI Picike eszeddel sehogy nem értetted, minek babusgatnak és gügyögnek csöpögő szeretettel, ha egyszer azt vonják meg tőled, amire a legjobban vágysz.
BLF Semmit nem tudsz te rólam.
BORI Ha semmit nem tudnék, már rég elhagytalak volna.
BLF A nőkkel nem lehet beszélgetni.
Részlet egy hosszabb történetből
