Japán avar
Kurosawa mester rázza a fákat.
Valójában: szél van.
A felvértezett szamuráj
elbúcsúzik a (földet néző) feleségétől,
valójában az életétől.
Kisétál a tavaszi kertbe,
gyakorlatilag csatába indul.
Cseresznyevirágok sziporkáznak,
leplezett páncélraj villog.
Szélnél is szelesebb e fény.
Sugárzó rózsák alakítják
szerepét a kiontandó vérnek.
Bizonyos tekintetben téli csend van.
A szamuráj szertartásosan leül.
(Valójában: a csata elkezdődött.)
Kavarog körötte a japán avar.
Lehet-e haragudni az időjárásra?
Haragudhatnék-e
a szemed színére?
Fogyatkozó ízedre a számban?
Rajtakaptalak, ez igaz,
az időjárással az ágyban…
Úgy bizony, nem vagy egyedül.
Szeszélyed húrjain
a nagymester hegedül.
Rádjár az idő,
élveteg, szédítő, kalandor-zenekar –
a szobádban szél van.
Szekrénybe ne bújtasd,
kisujjamban a széltan!
S mert unom már járását,
akár e fellegpárnás kanapét,
hadd tiszteljek benned ezentúl
egy tisztes Időjárásnét.
Hisz Ő a te urad és hazád.
Öreg Hajósod
hogyan haragudhatna rád?!
Klorofília naplójából
Kegyvesztett lettem.
Száműzetésemre készülnek a fák,
visszavonulok a szenvedély hajszálereibe,
hadseregeket úsztató magzatvízbe,
császárok nyelvéről álmodó méregcseppekbe,
epehólyagok aknáiban vészelem át a telet.
Szerves szökőkutakat építek,
a vesztesek haragját sugaramba gyűjtöm.
Alvilági kártyaszalonokban osztom a kártyát.
Függőágy ringat: alga, békanyál.
Most éppen táncolni invitál
egy (kém-gyanús) bugyorfalvi mitugrász.
Papírra veti majd minden titkomat.
Már hallom, amint odafönt kaparász...
(Óda az északi szélhez)
„Ne erőlködj!”?
Kimondani is nehéz.
Megfeszülünk, hogy szerét
ejtsük a könnyűségnek.
Hogy lábunk se érje a földet.
Fölfele vigyen a víz,
kivesse magából lépteinket.
Hogy ne kötődjünk kerítésként
a belénk szorult tájhoz.
(Semmit se védjünk,
semmit ki ne zárjunk?!) Hogy
fölzárkózzunk a szabadsághoz.
Mert az vajon mi lehet!
Érzéki lelet? Szem? Szárny?
Halál? És minek szaga száll
itt!?
Az északi szél
valamit szállít.
(Fellegfigyelő)
A tegnapi esők párája légvárakat emel az égre.
Ez lenne hát az idő átszellemült arca,
csendes, vihar előtti bőség.
Tejszínű sárkányfantomok tékozló alakváltozása.
Ultramarin angyalok követsége
a fekete elefántkirály páratornyos palotájában.
Pazar, gótikus valószerűtlenség.
Az árnyalatok kibékítésére nem juthat idő:
álom és felleg egyremegy.
Figyeld a tengerek mennybemenetelét –,
gomolygó szállodákban,
királyi korallok városállamában búvárkodik a tekintet,
s e birodalmak bukásától majd ismét felfrissül a föld.
Az árnyalatok kibékítésére nem juthat időd,
pazarolj hát és párologj.
A szív dolga nem egyéb.
