A reggel reménytelen és eseménytelen volt a falusi varrónő házában, egészen addig, amíg egy hang be nem kiáltott az utcáról.
– Halló, van itt valaki…?
Giza nagysád, a varrónő kidugta fejét a nyári konyhából, ahol zöld csalánból éppen reszteltet főzött a kisrucáknak. A varrónő a hang irányába meresztette a szemét és hirtelen keresztet vetett magára, semmi kétség, Angéla bárónő állt a kapuja előtt. Az öregedő varrónő szinte futva tette meg az utat a kapuig s ott csak pillogtatott a vendégre.
– Angéla bárónő engemet keres?
A bárókisasszony a kérdésre rábólintott.
Giza nagysádnál ez a megjelenés szinte hihetetlen, lévén, hogy köszönő viszonyban sem voltak. Valamit mondania kellett, hogy enyhítse rácsodálkozását a titokra:
– Tessék, tessék bejönni…
A bárónő csöppet se sietett, lassan lépdelt s finom illat úszott mögötte. Az egész jelenség ott pulzált a varrónő szeme láttára: illat és fényesség.
Felmentek a fehér bútorokkal megpakolt, egykori lányszobába. Giza nagysád úgy döntött, hogy a mama régi bútorai közé nem kalauzolhatja, mert ott öregségszag maradt, megült a falak között.
– Foglaljon helyet – és kötényével ráhessintett az egyik székre.
Megültek a keskeny, támlás székeken, kissé vizslatva nézték egymást. A szavaknak ajtajuk van, azokat kellett volna nyitogatniuk, de ezzel egy kis baj volt, se a bárónő, se Giza nagysád nem sejtette, mivel kellene közeledniük egymáshoz. A végén a bárónő kissé pihés ajka alól elröppent egy kérdés:
– Giza nagysád most pont mit csinál?
A kopott, majdnem rongy- ruha alatt megremegett a varrónő csontos válla.
– A rucáknak főztem reszteltet, vannak kisrucáim, ültettem egy fészekaljat… – és hideg tekintetű szemében ágyat vetett magának a félelem, mert nem sejtette, hogy mit is akarhat tőle ez a nő.
A bárónő ajka mozgott, de szavak nem buktak ki rajta, egyáltalán nem, mert fogalma se volt róla, hogy mit művelhetett ez a magára roggyant asszony, s így, beleunva a tétovázásba, rátért a lényegre:
– Én rendelni szeretnék egy porköpenyt magamnak… Mi Pesten és Váradon varratunk, de idén elfelejtettem porköpenyt rendelni. Egy porköpenyt összeütni igazán nem nagy valami…
A varrónőnek ezen a reggelen mindenre figyelő szeme volt, most azt nyitotta még kerekebre.
– Hogy tetszett mondani?
Kis, kurta nevetés a bárónő ajkáról, alig röppent fel, máris elhalt.
– Porköpenyt mondtam, anyám meg a tanték viseltek ilyesmit, védte őket a portól és melegítette a hátukat a széltől is. Higgye el, ahogyan én ott ülök a templomban a támlásszéken, az a vastag fal nagyon húzza a hátamat.
A Giza nevű varrónő végre felfogta, hogy mire nézte őt ki magának a bárónő. S ettől rászakadt a világ. Körülményesen préselte ki az ajkán:
– Jézus-Máriám, én a mai napig nem is hallottam porköpenyről, sose láttam ilyesmit, ki tudja, miféle ruhanemű lehet az… – Giza nagysád arra gondolt, hogy kitaláljál valamit, az azt jelenti, hogy a semmiből hámozd elő. Így volt ő felakadva a bárónő rendelésén.
A fiatal bárónő nem adta fel a reményt, közölte a varrónővel:
– Már az anyagot is megvettem, vékony, pasztellszínű ballonanyag, úgy képzelem, hogy a köpeny lezser, bő legyen, s fenn egy széles gallér zárja, ami rásimul majd a vállamra…
S ahogy a két nő elbeszélgetett, történt valami Soborsinban, ezen a reggelen beütött a divat, s ez merőben új valami volt a zsákruhák, a bő, ráncos katrincák, az egy életre szóló fekete télikabátok világában. A soborsini munkásfeleségek nem glancolhattak, az ő viseletük lényege az volt, hogy eltakarja a testüket, nem hogy mutogassák magukat… És Giza nagysád hirtelen, magában arra gondolt: végső soron ő miért vonakodik összeütni azt a porköpenyt, itt az alkalom, hogy lépjen egy nagyot előre, s akkor ő többé nem a falusiak napszámosa lesz, hanem a báróék házivarrónője. Ezt a sors akarhatta így. Sietve kivette köténye zsebéből az elkoszlott centimétert, papírt húzott elő és méretet vett a bárónőről.
Angéla bárónő, amíg babrált rajta a varrónő bot-súlyos keze, biztatgatta a másikat:
– Úgy, úgy… És még azt akarom mondani, én nyolc méter anyagot vettem Szattler úr szatócsüzletében, s ha próbálni akar, jöjjön fel nyugodtan a kastélyba, legalább édesmama is láthatja… Érti, ugye, Giza nagysád?
Giza nagysád önbiológiai rendszerében az ment végbe, hogy ő többé már nem volt akárki, hanem a divat letéteményese. Egy nap alatt elterjedt a faluban: a bárókisasszony porköpenyt rendelt Giza nagysádnál. Személyesen jött le hozzá, nem hivatta fel a kastélyba. Ez aztán már több a tiszteletnél, ez már bekérezkedés lett. Heidegger átlagos mindennapiságából kibújt a tett, és ott vibrált Giza nagysád telkén, szinte világított, s a falusi porta ettől rangot kapott. Giza nagysád unalomig ismétlődő életmozzanataiba belecsapott a csoda, amit hordani lehet. S ezen a napon, hirtelen, a falusi varrónő magánya megszűnt. Elvégre a báróék képesek felemelni magukhoz valakit.
Giza nagysád ezen az estén alig várta, hogy ágyba bújjék, pihennie kellett, mert másnap a reggel hétórai vonattal beutazik Aradra, a Kelly Ilonka nevű unokatestvéréhez, akinek szalonja van a városközpontban. Ő iskolázatlan munkás volt, a mesterséget elleste egy másik, falusi nőtől. Eddigi élete zárványszerű, töredékes jelenetekből tevődött össze s főleg az a szó, hogy divat, totálisan hiányzott belőle. ő napszámos volt és nem kreatív lény.
Giza nagysád szinte bebukott az ajtón a városi szalonba, még köszöni is elfelejtett. Lelkendezett:
– Képzeld, Angéla bárónő porköpenyt rendelt nálam – ahogy elnézték egymást, egészen közelről, Giza nagysád életében először érezte a rokon szó valódi töltetét. Voltak egymásnak.
Kelly Ilonka a meglepetéstől lehuppant a nagy szabóasztal melletti székre. Valami megütötte a fülét, amiről eddig a napig nem hallott.
– Mi az a porköpeny…? – bújt ki belőle az érdeklődés.
Giza nagysád elemében volt.
– Ó, az egy egyedi darab, nyáron azért hordják, mert véd a portól, a kocsik felverte portól, no meg a széltől. Továbbá Angéla bárónő a templomban ott ül az oltár mellett, s a fal húzza a hátát. A májusi litániákról ugyebár nem hiányozhat. Akkor már a napnak szinte nincs ereje…
Kelly Ilonka arca pillanatokon belül egy küzdelmes sejtés lett, nem volt már ábrázata, hanem arc-maszkja. Két kezével a homlokát dörzsölgette, s mondta a magáét:
– Tudod, engemet is meghúzott valami fal, vagy a huzat, mert gürüzdöl a tüdőm. Az orvos szerint levegőt kellene változtatnom.
Giza nagysád vas-egészségbe zártan, menten felvállalta az unokahúgát, kezével simogatta a másik karját.
– Lejössz hozzám, és két héten át elfekszel a kertbe, a nyugágyban, ott aztán haraphatod a hegyi levegőt. Na, mit szólsz hozzá?
Kelly Ilonka nem siette el a választ, hanem szétteregette az asztalon az anyagot.
– Te jóég, hiszen itt nyolc méter anyag van, ebből kijön két köpeny is.
Giza nagysád az asztalra könyökölt és menten sorolta az elképzeléseit:
– Ide figyelj, a válltól harangszabású legyen s a gallér nagyra kanyarítva, legalább ötven centinyi, ugye az is fogja majd a hátát… Sikkes köpeny legyen és könnyen hordható, olyan, hogy ne érezze majd a súlyát.
Kelly Ilonka elengedte a füle mellett a szavak zöngését, ami ott öblögette a rokona ajkát, a szavak egybefolytak, szófosás lett belőlük. Ilonka tehetséges keze rögtön ráállt a szabásra. És még annyi, hogy ezen a délutánon ők már ketten szálltak vonatra. A szalon az öreg Szűcs Annira maradt, aki már évek óta beltagként dolgozott Ilonka keze alá. És nyilván a vonaton is a porköpeny volt a nagy téma, szinte kicifrították minden vonulatát, hullását. Mert Kelly Ilonka képtelen volt kibújni bőréből, még ha gürüzdölt is a tüdeje, ő varrónő maradt. Különben is a múlt században a tüdőcsúcshurut klaszszikus varrónő-betegség volt és a mai napig is az maradt.
Giza nagysád a vonaton néha el-elpilledt, és félálomban arra gondolt, hogy ő a mai napig csak úgy éldegélt, s akkor valaki által megszületett, mert melléje szegődött most egy lélek, aki majd megtanítja élni. Giza nagysád, mióta Angéla bárónő rányitotta a kertkaput, egészen más ember lett, addig beleélte magát magányába, magának beszélt, s a szavakat rálehelte az ajkára. Mindenféle kenőcsökkel kezelt, kenegetett ízületei, csontjai, ha csak rájuk gondolt, menten sajogtak, ha viszont elfeledkezett róluk, nem adtak le jelzést. Igen ám, de ettől a mai naptól kezdve Giza nagysád többé már nem élt egyedül, most, két hétig, volt kihez szólnia. Nála is beütött, mit Nietzsche már leszögezett embertársai okulására: minden jó dolog megtermékenyíti az embert.
S a porköpeny pedig, ahogyan készülgetett, úgy csábította el a két nőt, magába bolondította őket. Mert egy elegáns vonalú ruha jóra is, rosszra is terelhet. Egy ruha rejtett vonalai a valószínűsége a tudásnak, a bírásnak, amikor szériában akarjuk beléjük bújtatni az emberiséget, s ők anélkül, hogy tudnák, divatot produkálnak. S ez nem a párizsi „haute couture” volt, hanem egyéb, valami más, a szériában gyártott divat bolondériája, ez vette kezdetét Soborsinban. Egy szép ruhában gyönyörködni is lehet, s ez az áhítat, a nők nagy többsége azt hiszi, egy szép ruhában széppé válnak, bárhol is éljenek, a városon, vagy faluhelyen.
Na, és még valami, az se mindegy, hogy mi megy végbe munka közben a ruha elkészítőjének a lelkében. Amikor a varrást művelik, az öröm forrása is. Rálátásuk erre főleg a nőknek van. A nő és a ruha viszonyának világa van, s a varázs varrás közben jön létre apró pásszintgatásokból. Kelly Ilonka, azzal a marha-nagy szabóollójával, mintha a tüdőcsúcsát akarná tisztára nyesegetni, s ez volt a titka annak, hogy a gallér tökéletesre sikeredett. Ez már a divat manírja volt.
Giza nagysád a fehér mázas bútorokkal teli leányszobában a mama régi, Singer varrógépén pedálozott, és Kelly Ilonka a kertben, a nyugágyban elpihent, közben apró kiáltásokkal eszmét cseréltek. Giza nagysád háza táján El Kazoszkij hattyúkkal teli képeihez volt ez az élethelyzet hasonló. S a hattyúk maguk a nagytestű, fehér jércék voltak, akik ott úszkáltak a porban. Giza nagysád kritikátlan áhítattal nézett fel a rokonára.
Aztán Kelly Ilonka hirtelen Giza nagysádra parancsolt, s hangja üvegkongáshoz hasonlított:
– Ugyan, vedd már magadra azt a köpenyt! Hadd lássam rajtad, hogyan ityeg a fityeg…
Giza nagysád állt a lányszoba nagy tükre előtt és siralmasan lötyögött rajta az egész köpeny. Kelly Ilonka percekig nem volt képes megszólalni, s aztán felcsattant:
– Ilyen randaságot én még soha életemben nem láttam – s ezzel őszülő fejéhez kapott; Ő egyáltalán nem kedvelte a kételyt. Táskájából előkapta a tűpárnáját, patenttal a csuklójára csatolta s ezzel elkezdte körbejárni Giza nagysádot, itt, ott, amott beleszúrt az anyagba egy-egy gombostűt, emelni, ejteni kellett az anyagot, hogy kijöjjön belőle valami.
Giza nygasád bőségesen izzadva, szótlanul, szinte megsemmisülten állt a tükör előtt, és magában arra gondolt: most mi a gutaütés lehet a köpennyel, hiszen ő Ilonka szabása után dolgozott. A helyzet a következő volt: Ilonka elhűlt a csúfság láttán, mert ő már a kész köpenyt képzelte maga elé, s az szép volt.
Giza nagysád nem feledi, hogy amikor az állomásról hazafelé tartottak, egy gyújtószikrát vélt látni maga előtt, s az a furcsa világítás belülről kifelé eredt. Egy perszóna, aki a báróéknak varr, az kreál, elvben alkotó, de nem tudott túllépni az ügyetlenségén.
Éjszaka Giza nagysád arra riadt fel, hogy Kelly Ilonka azt ismételgeti:
– Jaj Istenem, jaj nekem… – ezzel felült az ágya szélére. Keze keresztbe téve a mellén.
Giza nagysád átült, szorosan a rokontest mellé.
– Mi van veled, lelkecském…?
Halk nevetés, csak úgy elporladt a holdfényben.
– Álmomban egy gyönyörű, délutáni ruhát varrtam, tudod, én éjszaka ruhákkal álmodom… Na, ehhez mit szólsz?
És Giza nagysádot ebben a pillanatban kiverte az irigység.
– Ó, mekkora boldogság, hogy még éjszaka is azt műveled, amit nappal… – s a békés sötétségben bevallotta: – Tudod, én soha nem álmodom semmit.
Kelly Ilonka sajnálkozva felsóhajtott:
– Te utóvégre milyen hónapban születtél?
– Októberben.
– A Mérleg jegyében születettek csak ritkán látnak álmot, ez már így igaz…
Visszabújtak a takarók alá, és Giza nagysád most már irigykedett Kelly Ilonka álmaira is.
Reggelizés közben Ilonka Giza nagysád lelkére kötötte, csak úgy odavetette neki:
– Próbáld meg szeretni a darabot, amit kiadsz a kezedből. Elvégre valamit neked is érezned kell a ruhák iránt, hiszen így lesz a varrásból alkotás…
Giza nagysád, miközben elmosogatta az edényeket, mondta azt, amit nem nagyon értett:
– De hiszen én imádom ezt a porköpenyt is, hányszor elképzelem már Angéla bárónőn… – S ennek az újfajta élni tudásnak a keresgélése nem holmi metafizikai filozófia volt, hanem inkább a hozzá vezető út. S ettől az új lelkiállapottól napközben is lábujjhegyen járt a lakásban, mintha valakire vigyáznia, aki alszik egy zugban, s aki aludt, az az ő alteregója volt.
És másnap reggel, úgy 11 óra tájban a két nő megjelent a kastélyban. A Teleky család kastélya nem volt túlméretezett, de jól belakható. Ha az idő jó volt, az empire foteleket kitolták a teraszra, az öreg fák árnyékába, amelyeket a kastély építésekor plántáltatott az öreg báró. A nappaliban ott hevert el a báróné, miközben Angéla halkan, finoman zongorázott, nem túl jól, de élvezhetően. A báró mama szerette a lánya játékát hallgatni. A bárónő mély, kissé rekedtes hangján fogadta a varrónőket:
– Ó, hát ez rendkívüli, hogy ilyen hamar megjöttek! Megkínálhatom magukat egy finom, angol teával?
Kelly Ilonka bejáratos volt jobb házakhoz, tudta, hogy teát sose szabad visszautasítani.
Giza nagysád, karján a köpennyel, álldogált egy darabig, s a végén kibökte:
– Kelly Ilonka az unokatestvérem, most két hétig nálam fogja a tüdőcsúcsát kiszellőztetni.
Angéla bárónő abbahagyta a zongorázást, átszelte a teraszt és magára öltötte a köpenyt. A bárónő pillanatra se hallgatott el, lelkendezett:
– Nahát, ez igazán csinos, kissé lezser. de van vonala…
Giza nagysád csontos, darabos testalakú nő, Angéla bárónő viszont vékonyka, kecses, s ha rápróbálták, világos, hogy a lánynak túlméretezett.
Kelly Ilonka rögtön látta mindezt, s máris nyúlt a tűpárnájáért, körbejárta a bárókisasszonyt és igazgatta a porköpenyt.
Giza nagysád magában szorongott, attól félt, hogy vajon ő képes lesz-e egy ilyen gombostűs pásszintgatásra, mert itt van elásva a ruhadarab finomítása.
Miután a szobalány finom porcelán csészékben feltálalta a teát s ők csendben iszogatták, a bárónő váratlanul kimondta:
– Nekem is jól jönne egy ilyen porköpeny…
Giza nagysád újfent tüsténkedett, ami most kotnyeleskedéshez volt hasonló.
– Nagyságos bárónő, de hiszen van anyag egy másik köpenyhez is…
Ültek egymással szemben, s a bárónő pontosított:
– Mi nyolc méter anyagot veszünk minden ruhához, ami megmarad, az a varrónőt illeti meg.
Giza nagysádnak fogalma se volt róla, hogy ezt most neki meg kell-e köszönnie, vagy szavak nélkül tudomásul venni, így hát hallgatott s hallgatása meztelen volt. Kelly Ilonka nem beszélt sokat, táskájából elővette a centimétert és méretett vett a bárónőről. Ehhez felesleges volt minden kommentár. Elmenőben, az ajtóból Ilonka még visszaszólt, hogy a báróék tudomására hozza:
– Holnapra készen lesz a bárókisaszszony köpenye.
A bárónő elragadtatással fogadta a bejelentést:
– Az jó, nagyon jó lesz, mert Angélának érzékeny a tüdőcsúcsa.
Ez a múlt század negyvenes éveiben zajlott le, amikor a tüdőbaj népbetegség volt, tarolta a szegényeket, a gazdagokat is egyaránt.
Hazafelé menet Giza nagysád annyit préselt ki magából:
– Úri népek, micsoda úri népek… – Ezt a kivonulást a báróék otthonából sikerélményként könyvelte el, s úgy érezte, hogy ezt a pillanatot elteszi későbbre, boldog örömnek.
Kelly Ilonka ehhez csak annyit fűzött hozzá:
– A bárónő köpenyét viszont te fogod kiszabni, a minta adott, tehát nem nagy kunszt az egész.
A lányszobában, miután magára maradt, Giza nagysád magára öltötte Angéla porköpenyét. A vak is láthatta, hogy ez már nem holmi ringy-rongy, hanem toalett. S a faluban már mindenki tudott Giza nagysád sorsváltozásáról, ami egyfajta karriernek számított.
Még csak annyi történt, hogy a bárónő a lánya próbája után még rendelt magának egy délutáni ruhát is, valami egyszerű, kényelmes toalettet, amiben majd vendégeket fogadhat. Kelly Ilonka kartonpapírra kivágta a mintát, s utána magára hagyta az unokanővérét. Napok múlva, a ruha próbájánál, újfent színre lépett, elővette a tűpárnáját s megragadta a ruha végső vonalát. A szomszédok arról suttogtak, hogy Giza nagysád már ruhát is varr a bárónőnek. Erre fel a plébános is felkereste Giza nagysádot, hálóinget és alsóneműt rendelt magának. S a lányszobában, a fal mellett ott sorakoztak a papundekliből kivágott minták. Giza nagysád egy hét leforgása alatt megőszült, de életében először most volt boldog. Ettől kezdve már szerette a ruháit. Giza nagysád eddigi életét belengte a tömény unalom, s ez az érzés nem az ő lelkéből fakadt, hanem a falusi házak fészkeiből. Ezekben a napokban rájött, hogy ruhát varrni ráhangolódás kérdése is. Titokban leste, figyelte Kelly Ilonkát, mert átváltozásának ez a nő volt a fakasztója. Ilonka beterelte az ő utcájába. Giza nagysád végre akart valakire hasonlítani, ideálja lett.
S az első májusi ájtatosságon, a tölgyfából faragott széken ott ült Angéla bárónő az új porköpenyben. Az ájtatos hívők szájról szájra adták, hogy hiszen ezt Giza nagysád varrta. Az ájtatosság után Angéla bárónő a templomkertben elbeszélgetett a falubeliekkel. És másnap már felkereste Giza nagysádot az öreg patikus fiatal felesége, azonnal porköpenyt rendelt magának.
– De pont olyan legyen, mint Angéla bárónőé. Érti?
A faluban divatba jött Giza nagysádnál porköpenyt rendelni. Esténként, amikor a délután átcsurrant az estébe, Giza nagysád nyafogott, arról panaszkodott, hogy ő erre a munkatempóra totálisan képtelen.
Ilonka legyintett.
– Nonszensz! Előveszed a mintát és bátran belevágsz az anyagba. Nem tévedhetsz. Viszaút számodra már nincs…
Esténként, a falu főutcáján sétált az elit népség. Mindenki porköpenyt viselt. Már ott tartottak, hogy Giza nagysád portáján Ilonka főzött mindkettőjüknek. A templomban egyenviselet volt a porköpeny, igenám, de a padokban, egymás mellett szorongva a hivők alaposan átmelegedtek, szinte gőzölgött a testük. Minden misén ketten-hárman hulltak ki a padokból, csak úgy rendre elájultak. Kihurcolták őket a templomkertebe, a padokra, de a divatozó pórnép a világért se vált volna meg a porköpenytől. Ezek a templomozó nők nem parasztasszonyok voltak, hanem mesteremberek kispolgári nejei, akik vállalták, hogy szenvedjenek a divatért.
És Giza nagysád titokban porköpenyt varrt Kelly Ilonkának, hiszen neki is érzékeny a tüdőcsúcsa. Ilonka kellőképpen meghatódott a porköpeny láttán, már-már könny gyűlt a szemébe. Egy biztos, ő is belesodródott a soborsini divatba-világba. Ilonka el akarta mondani Giza nagysádnak a porköpeny felett érzett elragadtatását, hiszen ez már az unokanővére saját leleménye volt, de nem voltak szavai rá, csak annyit mondott:
– Nahát…
Aztán esti órán, amikor a közeli hegyek hűvösséget leheltek a falura, ott spacíroztak nők meg férfiak, fiatalok meg deres fejűek a falu főutcáján, ami a Szattlerék szatócsüzleténél kezdődött, kikanyarodott a Jalgóczy féle mészárszék elé, egészen a Szentháromság patikáig. Az ablakokba kitett párnákon a házibeliek könyököltek, nézelődtek, mivel volt mit: a divatozó falusiakat. Csak egyetlen személy nem tűnt fől a korzón: Giza nagysád, aki már ott tartott, hogy segédet is vett maga mellé, őneki egyáltalán nem jutott ideje sétafikálásra a divatos köpenyben. S a nagy pillanat nyolc óra előtt ütött be, amikor porköpenyben lejött a kastélyból Angéla bárónő. A falusi elit nem ment a közelébe, néhány méterrel mögötte vonultak. És világos, hogy minden nő porköpenyt viselt, a Giza-szalon termékét. A friss sötétből most iszkolt kifelé a nappal, ha valaki kézzel utána nyúl, elkaphatta volna, ez volt a fény kifogyásának a pillanata, a nappal vége. A divatozók is pihenőre tértek.
