Világképünk kialakulása hosszas folyamat, amelyet nem csak a család és a barátok, a velünk megtörtént események, élményeink, hanem olvasmányaink és mindemellett az életünk nagy részét végigkísért tankönyvek is befolyásolnak.
A tankönyvek szöveganyagaikon keresztül egy sajátos világképet tükröznek. A szöveganyagok mellett a felhasznált képek, magyarázatok, a megfogalmazott kérdések mind-mind e világképből mutatnak valamit. Állást foglalnak olyan kérdésekben, mint az emancipáció, diszkrimináció vagy a társadalmi nem kérdése, azáltal, hogy beszélnek vagy éppen hallgatnak róla. Tankönyveink többsége inkább passzívan viszonyul ezekhez a témákhoz. Természetesen ezt a passzivitást nem lehet számon kérni a különböző korokban megírt irodalmi műveken, azonban az ezekhez fűzött feladatokon igen.
A továbbiakban egy napjainkban is forgalomban lévő tankönyv, a Máté András és Szász Mihálykó Mária szerkesztette ötödikes magyar tankönyv1 gender szempontú elemzésével foglalkozom. Azt feszegetem, hogy a tankönyvbeli szövegekkel való találkozás során milyen kép alakulhat ki a társadalomban betöltött szerepeinkről egy ötödikes gyermek fejében. Ítéleteinket és előítéleteinket a tankönyvek is megerősíthetik vagy éppen feloldhatják. „A tankönyv a nyelv kumulatív, szellemi és nevelő funkcióját is érvényesítő eszköze a szocializálásnak, az intézményesített belenevelésnek, belenevelődésnek.”2 Akaratlanul nevelődünk bele rendszerekbe, szabályokba, elvárásokba, amelyeket velünk szemben állítanak fel először, s majd mi állítunk fel mások előtt. Bár az iskola deklaráltan esélyegyenlőséget hirdet, gyakorlatban, sajnos, ez nem mindig van így. Tankönyvekben, tanári gesztusokban, szavakban, implicit metakommunikációs formákban is ott bujkál a sztereotípia. Ugyanakkor számtalan regény, novella, mese, színdarab is arról ad példát, hogy az egyén neme dönti el: mit szabad és mit nem. A tankönyvek többsége pedig semmilyen formában nem reflektál ezekre az előítéletekre. Talpraesett, remek problémamegoldó képességgel rendelkező legényekről, vitéz királyfikról, hős lovagokról olvashatunk, akik képesek legyőzni akár a hétfejű sárkányt is, akik bátrak és erősek, mindig megszerzik azt, amit akarnak, ugyanakkor szó van szegény, többnyire elesett, döntésképtelen leányokról is, egy évszázadot átalvó Csipkerózsikáról, hét törpére mosó és főző Hófehérkéről, egy mindenkinek kiszolgáltatott Hamupipőkéről, tehát gyönyörű, de tehetetlen leányokról, akiket nyomorúságukból csakis egy férfi menekíthet ki. A tudatosság és a kritikai érzék kifejlesztésének feladata egyértelműen azoké a tankönyveké kellene legyen, amelyek ehhez hasonló szövegeket válogatnak be repertoárjukba, de nem vállalják az ezekben rejlő előítéletekről szóló diskurzust.
A már említett tankönyvben az Ángyoméknál3 című színjáték egy székely leány életét mutatja be, aki szerelmes egy fiatal legénybe, ám az édesapja ellenzi ezt a kapcsolatot. Ambarusné, szerényebb nevén az Asszony, megpróbál kiállni lánya mellett, de az ura agresszíven elhallgattatja: „Asszonybeszéd. Jár a szájuk, mert elég hosszú a nap.” Az asszony elhallgat és elfogadja, hogy nincs beleszólása. A történet váratlan fordulatot vesz, ugyanis az apa kemény szíve megenyhül és beleegyezik a házasságba.
A színpadi játék egy falusi életképet mutat be, ahol a családon belüli szerepek konkrétak és megkérdőjelezhetetlenek. Az anya nem azonosíthatja magát autonóm módon, ő nem más, mint a férj felesége, Ambarusné, olykor ennél is kevesebb: az asszony. A domináns szerepben megjelenő férj az egyetlen, aki dönthet és ítélhet, a szerzői utasítás szerint haragosan. „Amit megmondtam, megmondtam” – hangzik el a ház urától a megvétózhatatlan álláspont. A lány szava mindkét szülő szavánál kevesebbet ér, a saját életéről szóló vitában, ő az, aki a legkevésbé szólhat bele a döntésbe, elvégre ő még gyermek, ráadásul leánygyermek. A színdarabot követő tankönyvi feladatokban a tankönyvszerzők csak a fonóban zajlott népi játékokra és az elhangzott énekekre reflektálnak. A fentebb említett viszonyok és szerepek – amelyeket az egyik tankönyvi feladat szerint a gyerekeknek kell megeleveníteni – feldolgozatlanul maradnak.
Nem arra van szükség, hogy kitöröljük a tankönyveinkből ezeket a szövegeket, hogy elfelejtsük azokat a meséket, amelyeken felnőttünk, gyermekeink elől pedig hétpecsétes lakat alá zárjuk. Sőt, ahhoz, hogy beszélhessünk róla először meg kell ismernünk ezt a világot. Azonban azáltal, hogy megtagadjuk az erről való diskurzust, legitimizáljuk és természetesnek könyveljük el a nemek közötti egyenlőtlenséget, a mások által leosztott szerepeket.
Számtalan olyan alkotást letettek már a gyermekirodalom asztalára, amelyek nem tartoznak a hagyományos szerepleosztásról szóló, a sztereotípiákat megerősítő mesék közé, azonban túl kevés hely jut ezen műveknek tankönyveinkben. Az individuumnak csupán az egyik összetevője a nemi identitás. Erre világítanak rá az olyan mesék, mint a Négyszögletű Kerek Erdő, Süsü, Óz, a nagy varázsló, Harisnyás Pippi, Harry Potter és még sorolhatnánk. Néhányból még részletet is közöl a tankönyv, de az iménti gondolatra egy feladat, kérdés vagy megjegyzés sem világít rá. Ezek a mesék azzal szembesítenek, hogy azok is tudnak teljes értékű életet élni, akik bár a társadalom kivetettjei és nem felelnek meg minden normának, mégis boldogok és vidámak. Ismerve és újraolvasva ezeket a csodálatos meséket, értetlenül állok az előtt, hogy azok a tankönyvek, amelyekben ezek szerepelnek, miért nem irányítják a gyermekek figyelmét az ilyen és ehhez hasonló, a gyermekek fantáziáját elindító kérdések felé. A Süsüt kitagadják4 című mese megpróbálja feszegetni a másság kérdését, azonban a tankönyvben megfogalmazott feladatok ahhoz a válaszhoz vezetnek, hogy a másság mindig kényes dolog, és csupán megnehezíti az életünket. Kinek a viselkedése tetszik neked jobban? Az apa csak azt teszi, amit egy sárkánynak tennie kell, mégsem biztos, hogy neki van igaza. Próbálj érvekkel alátámasztott véleményt mondani az apa és a testvérek, illetve Süsü viselkedéséről!5– e feladaton keresztül akár meg is kérdőjeleződhetne az a hallgatólagosan elfogadott elv, hogy a hierarchia csúcsán lévő embernek mindig igaza van, mégis a feladat dobozolásra kényszerít, arra késztet, hogy megnevezzük: ki a jó és ki a rossz. A lényeg azonban az, hogy ne a fekete-fehér skálán mozogva ítéljünk, hiszen nem csak hétfejű gonosz sárkányok léteznek, hanem kedves és barátságos egyfejűek is, akiknek két szemük van, két fülük, s talán még hasonlítanak is ránk, s ha valamiben mégis másabbak, mint mi, még nem biztos, hogy ellenségek.
Az elemzett tankönyv egy azok közül, amelyekben a beválogatott irodalmi művek többségének köszönhetően ott a lehetőség beszélni a fentebb említett témákról – emancipációról, diszkriminációról, másságról –, azonban a megfogalmazott kérdések és feladatok mégsem használják ki ezt a lehetőséget.
Bár a legtöbb tanár elsődleges célja átkínozni a gyermeket a rosta jellegű vizsgákon, arra is rá kellene jönni, hogy az iskolában végbemenő szocializáció során identitás és meggyőződés teremtődik. Tévedés, hogy a nemi sztereotípiák csak később járulnak hozzá a nemen alapuló megkülönböztetéshez, ez a hatás a szocializálódás első pillanataitól kezdve működik. A sztereotípiákkal, diszkriminációval nem az az egyetlen gond, hogy másokat megbélyegez, hanem az, hogy a gyerekeket saját választásaikhoz sem engedi hozzáférni. Tanárként vagy szülőként fontos elfogadtatnunk azt, hogy mindannyian egy „másság”-csoportba tartozunk, és mindannyian eltérünk a nagybetűs normativitástól, amelyet mindig felelevenítünk, ha valami szokatlannal találkozunk. Azonban ahhoz, hogy erre őszintén fel tudjuk hívni gyermekeink figyelmét, azt kellene hitelesen közvetítenünk feléjük, hogy elfogadjuk őket és olyan dolgokat próbálunk tanítani, amelyek nem ráerőszakolják őket valamely kényszerpályára, hanem kezükbe adják mindazokat az eszközöket, amelyekkel ők „boldogan élhetnek, míg meg nem halnak”.
Jegyzetek
1Máthé András – Szász Mihálykó Mária: Magyar nyelv és irodalomolvasás. Ed. Didacticã si Pedagogică. Buc., 2005.
2Péntek János: A tankönyvírás csapdái és dilemmái. Korunk, 1998, 9 sz. 4-7. old.
3Seprődi Kis Anna: Ángyoméknál. In Máthé–Szász 2005, 69.
4Csukás István: Süsüt kitagadják. In Máthé–Szász 2005, 87.
53. Feladat. In Máthé–Szász 2005, 91.
