A címet forgatva fejemben azon töprengtem, hogy milyen, formában is írjam le a nagybetűs angolt szót magyar szövegkörnyezetben. Írjam talán IMÁZS-nak? – utalva a szó francia nyelvű alakjára? Vagy adjam vissza betűkkel az angol szó fonetikus kiejtését? Valahogy így: IMID (imidzs). Zeneileg nagyon idegenül szól és a fonetikus jelölés is amolyan egzotikus betűhalmaz, különösen, a záró, a hármas számhoz hasonló, a magyar zs hangalaknak megfelelő grafikai rajzú betűjelével. Bevallom, egyik idegen betűalakzat sem volt kedvemre. Pedig a szó és jelentése megkerülhetetlen: s a 20. század imádja az imázst. A magyar képmás, arcmás, tükörkép nem igazán adja vissza az idegenből vett szó általánosan elterjedt jelentéstartalmát. Talán az ARCULAT lenne a legmegfelelőbb fordítás. Hiszen arról van szó, hogy az imázs valamilyen arculatot mutat a világ felé. Valamilyent! Mégpedig sokszor a valóságtól teljesen eltérő, mesterséges arculatot. Manapság mindenki ügyel az imázsára: formálja, babusgatja, dédelgeti, áldoz rá (néha nagyon is sokat) és terjeszti szüntelen. Nem ezekkel hadakozom. Az élet, a művészet igazi vagy vélt imázsaival gyűlt meg a bajom. Sorra át kellett, hogy értékeljem a gyerekkortól kezdve kialakított imázsaimat korokról, emberekről, művészetekről (művekről!). Az imázsok zömét készen kapjuk, nekünk kell feldolgozni őket. Ez nem kis feladat. Ezért nem is sokan kísérleteznek a készen kapott imázsok utólagos átvizsgálásával, netán teljes megmásításával. Elfogadjuk, amit mások előttünk kialakítottak, jónak tartottak és megdönthetetlennek hittek. Ezt visszük tovább a magunk életében is. Azutan jönnek pillanatok, amikor rákényszerülünk, hogy mégis átvizsgáljuk a bennünk lévő képet: vajon tényleg igaz-e? A remekművek (a művészet bármelyik területéről származzanak is) ebben segítenek nekünk. És persze még sok más adat, felfedezés, újabb átértékelések és legfőképpen a változó korszakok új szemlélete. Az imázsok is újra meg újra megméretnek.
Első bécsi látogatásom legnagyobb élménye volt felfedezni, hogy Mozart nem az a törékeny rokokó porcelánfigura, akinek addig hittem. Schubert sem az a félszeg gyámoltalan ifjú, aki minduntalan visszavonul, bezárkózik a maga világába, akinek egyes imázsok sugallták.
Beethoven sem az a mindent lebíró ember a magánéletében, mint ami zenei szoboralakjából felénk sugárzik. Nagyszerű dolog meglátni az imázs mögötti embert. A kép inkább felértékelődik, nyugodtan állíthatom, felmagaszatosul az imázs mögötti ember megtalálásának pillanatában. Így kezdtem el kutatni Dante emberi mivoltát, Dantét, az esendő embert, aki a Divina commediában lassan kibontakozik az olvasó előtt. Dante számomra afféle távoli kor istene volt és egyszerre szinte hétköznapi közelségbe került: emberként ismertem meg, behatolva a nem könnyű olvasatú nagy művébe. A legcsodálatosabb beszélgető társnak éreztem, érzem ma is: választ kérek és kapok tőle a legkisebb napi problémáimra is. Éppen Dante hatására kezdtem közelebbről megismerni a hozzánk korokban közelebb felbukkanó szimbólum-figurák imázsának háttérvonzatait. Vajon Kékszakáll vagy Don Juan azok-e, akiknek hisszük őket: az egyik sorozat-kéjgyilkos, a másik fékevesztett szerelemőrült? Bartók Kékszakállúja egészen más imázst vetít elénk, akárcsak Mozart Don Juanja. És ezek nem is zárják le az imázsok lehetséges sorát. Biztos, hogy újabb korszakok más gondolkodású embere tovább árnyalja, finomítja a hagyományos imázsokat. Manapság is nagyszerű dokumentumfilmek készülnek a szimbólum-figurák kiinduló (történelmi) ősalakjairól. Például éppen a Kékszakállú legendás alakja mögött meghúzódó alapszemélyiség valódi életéről, történelmi környezetéről, valódi emberi alakjáról. Nagyon valószínű, hogy ilyen tudomá-nyos(film)dokumentációk hatására a korábbi felfogástól nagyban eltérő újabb imázsok is születhetnek a művészek keze nyomán. Ha ilyen sokféle imázs születhetik, akkor vajon melyik az igazi? Szerintem ez a fontos: az imázs teljesen külön életet kezd élni, eredeti megfelelőjétől sokszor teljesen elkülönülőt. Ezernyi Kékszakállú imázs létezhetik, mindenik igaz a maga nemében, mert az új imázs megalkotójának arcmását tükrözi vissza, nem a figuráét.
