"megfricskáz az idő, s örökre kikerül"
Kereső  »
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 15. (557.) SZÁM — AUGUSZTUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
A táj megnyitása
Varga Melinda
A vers lázbeszéde - Beszélgetés Farkas Wellmann Endre költővel
TŐKÉS ORSOLYA
Magyar színészet kisebbségi sorban
Szabó Róbert Csaba
A bölényvadász (regényrészlet)
Balázs Imre József
Kommentár Weöres Sándorhoz
Varga Melinda
Versei
KILYÉN ATTILA ÖRS
Rövidprózái
OSVÁTH GÁBOR DEZSŐ
Arcomat
Hiánygazdálkodás
MARIO WIRZ
Versei
SZILÁGYI KÁLMÁN
Szilágyi Domokos zenei műveltségéről
SZILÁGYI DOMOKOS
Az ég, az ég
Szőcs István
...hümmögve körüljárni Kolozsvárt
Egyed Emese
Az elhivatottságról - Antal Árpád emlékezete
Ungvári László Zsolt
Zsebóra
Antal Balázs
Átrendezkedés
Terényi Ede
ZENÉK, ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK - MEPHISTOFAUST
Hírek
 
Szabó Róbert Csaba
A bölényvadász (regényrészlet)
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 15. (557.) SZÁM — AUGUSZTUS 10.

A hurók reggelre ott tocsogtak az udvaron a térdig érő sárban, ki fölkapaszkodott a falak szélére, ki egy követ keresett a másik mellé, és azon állingálva óvta talpát a vizenyős süppedéktől, de azután kinyittatták a hátsó fertályok kapuit, és beáramlottak a fazekaikkal, a serpenyőkkel meg az üstökkel, és csak pfujjoltak, hogy hát ittenfelé micsoda mocsarat kell kiállniok. Az ispánné asszonyság délre szekereken homokot hozatott és azt mind szétszóratta, jobban tűrjék a sarat, és mivel az ispánra még akkor sem számíthatott senki emberfia, maga intézte, hogy a szekeresek milyen irányba terjeszkedjenek, hogy a fuvarokat bonyolítsák, az érkezőket átalsegítsék a megáradt folyón, és a várba irányítsák őket. A fejedelem útját nem csak az eső és a sár nehezítette, hanem haramiákat láttak a zoványi erdők felé, akik, amint észlelték a fejedelmi karaván nehézkes haladását, félkaréjba kibomolva indultak meg ellenük, mire a fejedelem puskásai elsütögették fegyvereiket, és csak ettől riadhattak vissza, és úgy, ahogy jöttek, fel is szívódtak a fák között. De a fejedelmet nem nyugtatta meg a tisztázódott helyzet, bőszen érkezett meg Valkóvárba, az ispánt követelte, de minthogy senki nem tudott tartózkodási helyéről, csak a háromszögű várudvaron ázó szolganépeken tölthette ki haragját. Amely végül is csillapodni tetszett, aminthogy az előreküldött hurók a körülményekhez képest pompázatos vacsorát teremtettek elé. Vacsorakor, vagy utána, nem tudni pontosan, aztán utazásának valódi okáról faggatták a fejedelmet, aki igen kegyes kedvében lehetett, mert ki hallott még olyat, hogy fejedelmet faggatni, de hát hajlott rá maga a fejedelem is könnyűszerrel, hiszen a vége az lett, hogy ő ugyan elárulta az okot, de annak igazolásáról a háziak kellett gondoskodjanak.
A fejedelem megfutamodásáról azonban sokáig, eltakarodása után is sokat beszéltek, elsősorban azok, akik nem láthatták, mi is történ valójában, de míg a szemtanúk odébbvonultak a kísérettel, addig a meséket gyártók itt maradtak az idők végezetéig, szóból font csupor pedig el nem törhet, akármennyit jár is a kútra. Ráadásul a csupor egyebet is tartalmazott, nem csak azt a zoványi menekülésfélének nevezhető meghátrálást avagy ellentámadást, hanem a fejedelem bölényvadászatairól szóló meséket is, amelyeket a környező erdőségekben és az alatta húzódó lapályokban ejtett bő két hónapon keresztül. A történet legeleje azonban mégsem a Berekjó megáradt gázlóján való átkeléssel veszi kezdetét, sem a fejedelem és hadának megérkezésével, hanem azzal a történettel, amelyet végül, sok-sok unszolásra, de elképzelhetően a fejedelem érdeklődésének a kellő csigázása végett is a titokban, de megfelelő időben a fejedelmi asztal elé állított, Borzásról felhozatott Bándi juhos mond el töviről hegyire.
Nem mintha nem ismerték volna már addigra számosan, leginkább a fejedelem köréből kikerülők közül is sokan, hiszen a reggel érkezők legelőbbis a hazaiak meséjére voltak kíváncsiak, és míg pörkölték a zúzát, sütötték a vért, mindenről igyekeztek tudomást szerezni. Így esett hát, hogy amikor a hurók a szekérhajtók segítségével végre bepakolhattak, és fenhangon kezdtek el acsarkodni az időjárás, legfőképp pedig a várispán hanyag természete ellen, valaki meg találta jegyezni, nem lehet annak semmit felróni, hiszen színét sem lehet látni heteken, hónapokon által. Akkor egyszeriben csak tanálgatni kezdték az ispán tartózkodási helyét, de egy nemezkalapos daróc a fehérnépek közé mordult, és rögtön másról kezdtek vitatkozni, miközben bővön csurgott a vér a térd közé kapott ludak nyakából. Az általánosabb figyelem a bölényhajtásra érkező fejedelem körül állapodott meg végül, a sok csengő-bongó fazék és üst, amit a hurók a hátukon hoztak be a szekerekről, úgy rotyogtatták belsejükben a mendemondákat, igaz és hamis kitalációkat, mintha nem is készülne az asztalra egyéb, mint eleje-végű mesékből főzött trakta. Azok közül is főfogásként, és ezt meséli el Bándi juhos kicsivel később, a borzási határban elejtett fenevad körüli csatározások és verekedések igaz és hozzátoldott lezajlása, melyben a könnyebben sebzett állat a folyó mellett futó bozótosba vette be magát, aminek nyomába igen kevesen hajlottak begázolni. Végül Veres és csatlósai, de azok közül is csupán néhány egy kellően keskeny szakaszon a vízbe ereszkedve iparkodtak fölfelé haladni, úgyhogy elébe kerültek az állatnak, és amikor az lehajtotta fejét hörpölni a vízből, agyondöfték végre. Mondják, akkora vérű lehetett az állat, hogy a harmadik faluban is megveresedett a folyó vize, így tudatták az ippi királyi bölényvadászokkal, akikkel különben is haragban álltak, hogy leölték a fővadat.
De nem is tudták a mederből kibirkózni az állatot, a dárdától előbb térdre rogyott, majd belehanyatlott a vízbe, de még ekkor is fújtatta tüdejéből a levegőt, nagy buborékokat vetve a víz felszínére, amitől a Veresék hordája tátott szájjal bámult, mivel az egész olyannak hatott, hogy az állat a víz alatt patákra kelt és fújtatva bolyong körül a mederben, és előrevetett szarvát egyenesen nekik szegzi.
Aztat már csak az örvény forgatta, kiabálja az üstök közül a nagy szájú Miklyás, és való igaz, hogy mégis egy örvény foghatott rajtuk ki, mert a tetemet aztán alig győzik kimarcangolni egy öreg fűz víztől szikkasztott karomgyökerei közül, ahová a sodrás végül belavírozza a testet. Ott kezdik trancsírozni a vízben, és a bőre alighanem tönkre is megy, ha a bagosi darócmestert oda nem szállítják, és maga kezdvén meg a nyúzást, utóbb háttérbe húzódva irányítja a legények fölött a további munkát. Így is este lesz, mire a nagy, csupasz és véres hústömeg ott lebeg, hol alábukik, hol feltünedezik, és vérbe fordult, üveges szemével figyeli a nyüzsgést, amit halálával váltott ki maga körül. Igyekeznek szállítható darabokká vagdosni a prédát, és a fűzfától a rétig tartó bozótost egész nap tapossák, hogy valami keskeny, de járható ösvényt vágjanak a rétig, ahol szekerek várják a zsákmányt.
Mindez régen esett meg, legalább két évtizede, és lehetséges, a Veresek is onnan nyerték a nevüket, hogy a Berekjó vizét veresre festették a bölény kiontott vérével. Meg azután, mintha az utolsó vadat pusztították volna ki, azóta nem látott senki errefelé egyetlen példányt sem, a folyó meg, ahol elveszejtették azt a vadat, pár év alatt suta kanyart vett, természeti törvények ellen valót, vagyishát mégiscsak dolgozhat azon a részen egy titokzatos örvény, mely nem csak a nagy testet bírta a hátára venni, hanem egy egész folyó menetét. Az ispánt rögtön ezután állította a régi fejedelem Valkóvár szolgálatába, mintha a folyókanyar az emberi sorsokon is változást eszközölt volna. Eszközölhetett, mert csakhamar a fejedelem a fiának ajándékozta a várat és a hozzá tartozó huszonvalahány birtokot.
Azt tartják, az ippi vadászok boszorkányságot tettek azután, hogy a valkóiak többé egyetlen bölényt se ejthessenek, irigykedtek arra a borzási trófeára, nekik járt ki volna, hangoztatták a nagyfalusi vásárban.
Bándi juhos sem tálalta föl különbül a fejedelem asztalára a történetet, csupán még hozzátette, hogy a várispán azóta sem tud bölényt ejteni, de még csak színét sem látja egynek sem, és mindez húsz kerek éve így zajlik, amin a fejedelem remekül mulatott. Aztán hogy valamit elhallgatott-e, arra a fejedelem nem fenekedett, aminthogy a számadó sem tudhatott mindent, vagyishát amit tudott, azt valóban eléadta, mint megtért tolvaj, aki visszaüríti zsebét a károsultnak.
Az még a fejedelemnek sem tűnhetett föl, hogy húsz esztendő leforgása alatt az ispán egyszer sem üzent érte, hogy jönne bölényt ejteni, mert ő maga is belegabalyodott az ippi királyi hajtók átkából font vénasszonybeszédbe. Az ippiak különben sem voltak immár királyiak, aminthogy a királyság sem létezett már, aminthogy azt az oszmán sikeresen fölaprította. Az ispánnak azonban valóban semmi oka nem lehetett mindezidáig a fejedelem után küldetni, vendégül látni és lándzsája elé bölényt hajtani, hiszen ő maga akart lenni az a fejedelem, aki leterítheti a címeres vadat. Nem akart országot, kád aranyat, csupán a borzási bölény párját kívánta trófeául, és ezt szerénykedve, avagy bortól ittasultan üvöltötte, ahányszor csak szerét ejthette a bagosi pap fülébe, ha éppen nála járt bort vásárolni, vagy dünnyögte felesége tarkójába párosodás előtt, közben és után. Hogy végül csak húsz év után vetemedik fejedelmet a tájékra csalni, azt szintén a bagosi papnak köszönhette, aki sorra vette, mikor ejtettek Bagos és Borzás határában bölényt, és így sikeresen kiszámolhatta, mindahányszor fejedelmi fő tette látogatását a vidéken. Mert húsz évvel ennekelőtt hogy esett? Bizony fejedelem nemigen járt itt, az valahol felesége szoknyája alatt lapított, de a tatár khám istenúgyse betette a lábát ide, bár sose tette volna, minek következtében a fél falu elpusztult, a templomtorony leégett, és százharminckét embert gyilkoltatott le. Az a híres vadászat, hogy a nyavalya búgjon benne örökké, abban az esztendőben tartatott, szeptember és október havában, akkor sikerült vízbe dögleszteni a bölényt.
Az ispán lassanként megvilágosodott, ráébredt, hogy akármekkora vadász is lehet ő maga, ha egyszer fejedelmi vér nem cirkál az ereiben. A bagosi papot arcul csókolta, adományozott, vásárolt, hogy még abban az esztendőben újra zsindelyezték a cintermet, és maga sebtiben meghívta vadászni a fejedelmet. Lesz bölény is, üzente, és kisvártatva, hogy a fejedelem megindult Valkó felé, bevette magát embereivel az erdőbe.
Csak akkor bukkant elő, amikor a fejedelem szekerei is előtünedeztek a zoványi erdőségek alatt, és ott rögtönzött hajtási alakulatba fölállva pár mérföldön át a karaván nyomában haladt, először is azt gondolván, a bölények is előjönnek, másodszor pedig a fejedelem tudtára akarta hozni, miként lehet ezen a vidéken vadászatokat szervezni. A puskások elszórt golyóin nevetve fordult viszsza az erdő mélyére, aznap éjszaka két emberét hazaküldte tudakozódni, az űzött vad miként menekült be a várba, valamint miféle terveket kovácsol, ha egyáltalán van még kedve kovácsolni.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében