Rózsa szivarba
Mikor szivarra se futotta már,
a monostori rózsák rózsaszín
kobakját
szárítottam ropogós vörösre,
s elszívtam egy slukk alatt
szirupos jövőm.
Az űrezüst
Nem értettem sose a Holdat,
hogy van az űrben
pancsolni való ezüst,
s miként tud megtisztulni
a szürkeségtől a nemesfémben
minden.
Miközben e földön víz sem
elég már,
lemosni körömről a sárga lakkot,
s az aranyat csináló mosolyt, mit
már csak rúzs mázol téglaszínre.
Az űrben labdázni a Holddal
volna végre jó.
Tűz után a vers
Radírozni kéne fölösleges soraink,
a görbe betűket átitatni fehér csönddel.
Teret hagyni a szóközti táncnak,
belenézni a bűvös gömbbe végre.
Lágy osztalék lesz csak
minden nagybetűs ige egykoron,
a tűzlánc után
marad a szükséges korom,
s hogy magas, fekete hegy légy,
hinned kell,
a fehér szürke csontok egyformák
a humuszgyöngy alatt.
Csend nász
Hónapok óta a csend jegyese vagyok,
s átkozottul kínoz e tetves ölelés,
vakarózok karja illatától,
s ő csak szorít, mint erényöv a szüzet,
ki várja a háborúban kilőtt vadászt.
Testem rozsdáit nem festi semmi rézbőrre át,
nem keni be arcom napolaj balzsam,
barázdát szánt a sós nedv a retinán.
Egy híd alatt sétálok éppen,
képembe ugat egy szürke eb,
szájába adom az utolsó morzsát,
sortársak volnánk a magány körúton,
hónapok óta már csak ő nyalja kezem.
Mikor minden
messze
Olykor Hong Kong Budapest is,
levágták az összes járatot,
a drótokra rövidzárlat von kapcsot,
vírus ül a gépházölekbe szeretőnek.
Hova tűnt a férfilépték a tájról?
Elrágták már a koncot a távkopoltyús,
férgek, s szájukból kilóg a transz.
Mint versláb, mi nem illett be az ütembe,
elfekszik testem e váróterem ajtaja alatt.
Álmatlanság
látomásai
Nincs karom
Mállik a bőröm
Egy sötét tóba fúlok
Mindezt nélküled
Karmaim nőnek
Három zöld fejem lesz
Felbuggyan fekete vérem
S nem látod ezt a mást sem
Nap vagyok
Kerek és kacsintós
Forró sárga jó
Csak neked meleg alázat
Égen vagyok
Esőt bűvölő
Kékszínű félgömb
Szemed lehetne másik felem
Pohár vagyok
Kicsi és átlátszó
Szád prémével
Olvaszd fel
Üvegtestem
Koktél csöndben
Leszek álombogyód
Csonka csókjambusként
Bicegek egy szonettben
S lassan verslábnyit sem ér
semmi eszme
Illatod beprüszköli az ablakon
A szél
Kóbor macskaként simulsz
A szembogára.
Vad falat
Hiába kínáltak a csókkehelyből,
nem vonzott sose a vegytiszta
falat,
így hát levadásztam nyuszihús
helyett az oroszlán tavaszt,
s azóta vacsoráknál
húsom vérdesszert.