1. Nyomtat
2. Kisebb
3. Könyvjelző

                            Székely Jánosnak

    Olyan az ember, mint a lehellet; napjai,
    mint az átfutó árnyék (144. Zs. 4. v.)

Csak ez maradt, az ég, az ég.

Hol nap sütött, hol havazék,
s a télét és a tavaszét
s a nyárét-őszét mind megadta.

Ó, érte éltem, nem miatta!

Csak ez maradt, az ég, az ég.

Meg-meg derűs, meg-meg borús.
Békés meg égiháborús.
Felhős, mint annyi gond alatt
a napról-napra-gondolat.

És mennyei báránysereg!
terelgeték juhász szelek.

Csak ez maradt, az ég, az ég.

Ó, minden titkát rég kiadta.
Ó, érte éltem, nem miatta!
Ó, égten égtem, poklok pokla,
egyszersmind Mózes csipkebokra;
égten-szakadtam darabokra;
értem a szivárványok csokra
kigyújtá mind a hét színét –
az én szememhez készült csókra.

Csak ez maradt, az ég, az ég.

Hogy’ tudja ember földi húsát
mardosni égi szomorúság!
Szürcsölni agya velejét!
A taszító, a delej ég.
Mámorító, mennyei kínnal!
hogy alkohollal, kokainnal
se kábul el a föld fia.
Csuda tragikomédia!

Az ég, az ég. Csak az maradt el.
Ezer világtájjá szaladt el.
Ó, érte éltem és szerettem.
Egem, miért hagytál egetlen?