Mottó:
Ha kizártuk azt, ami lehetetlen, akkor az,
ami marad, bármilyen valószínűtlen is,
csak az igazság lehet.
Arthur Conan Doyle
A mottó szövegét a Szabadságból (kolozsvári napilap) vettem át, mivel alábbi mondandóim ugyancsak egy ebben a napilapban megjelent cikksorozathoz kapcsolódnak. (Kolozsvár neve, Asztalos Lajostól.) Előre bocsátom, hars észrevételeim nem a szerző ellen irányulnak; Kolozsvár-könyvét nagyon értékesnek tartom – kivéve az előszavát, amiből az említett cikksorozat táplálkozik – hanem egyes „tudományos’’ forrásai, stílusosabban szólva: „éceszgéberei” ellen.
Előbb arra gondoltam, hogy ideírom szótáraimból a blöff és a humbug szavak magyar megfelelőit és jelentés-változatait, de oly csípősek, hogy beérem a legszelídebbel: nagyzolás!
A nyelvészek egy bizonyos csoportjára jellemző, hogy amikor egy nehezebben megfejthető magyar szóval találkoznak, megnyúlt képpel, de bőszült arckifejezéssel odavetik, hogy „szláv”, máskor meg „török”, esment máskor „német” eredetű. És hogy fokozzák a hatást, még hozzá teszik: „óegyházi” vagy „északnyugat-karantán”, avagy „csuvasos jellegű”, vagy „középúj-ófelnémet”. Olykor mormolva nyilatkoznak zártabbá vagy éppenséggel nyíltabbá váló magánhangzókról is...
Kolozsvár nevének megfejtésekor a kutatók régente főleg személynév-eredetre hivatkoztak: – Claudius, Nicolaus, Klaus, Klosz, Skolasztika, Miklós és Kolos – ám „megnyugtató eredményre”, ahogy mondani szokás, „nem jutottak”. Következő lépésként szükségszerűen azt kellett kutatni, nem jelent-e a Klusz, Klus, Kluzs szó valamilyen térszíni alakulatot, terepidomot, vagy sajátos település-formát? És, íme kiderül, hogy legalább három nyelv – latin, finn és szláv – kínál megfejtéseket: szűk völgy, keskeny hágó, völgygát, völgytorlasz, esetleg megfigyelő állás, kémlelő hely vagy vámvizsgálati pont!
A kutató ilyenkor a földrajzi háttér etnikai utalásaihoz folyamodik és – előítéleteihez! Asztalos Lajos – iskolázottsága és beetetettsége folytán – a szlávot választja. Szerinte Kolozs egy olyan völgytorlaszt jelentő szláv szóból ered, amely valószínűleg a klucs=kulcs szóval is összefügg! Hogy a megtámogató szláv hátteret biztosítsa, kezdi sorolni a szerinte szláv helyneveket: Kalota, Szopor, Dezmér, Túr, Torockó! Azt, hogy mitől szlávok, hogyan, mikortól, melyik felükön? – nem elemzi. Kalota esetében vajon a község, a patak, a hegy vagy a szeg szláv? És mit jelent? Szopor, ugye, a szapora szóval vethető egybe, az pedig szláv, és „bőséges”, az adott esetben „termékeny” jelentésű lehet. Nem veti egybe a Károly környékén található Szopor helynevekkel, vagy a Mezőségen beljebb lapuló (?) Mezőszoporral; és nem gondolkozik el azon, hogy az a-zásra annyira hajlamos Mezőségen (vö. Maras mentén mazag a pant) a szaporá-ból miért lesz Szopor? És vajon: nem éppen magyarok neveztek-e el valamely helyet – egy talán szláv eredetű szóval? Vajon mindazon magyar személyek, akik a szláv bretvából keletkezett borotvát használták, emiatt szlávoknak nyilváníthatók?
Itt már kezd megállani az ész! Ám megint megindul, mert csodálkozik, hogy a latin saburrum, sabura, ami nagyszemű homokot vagy aprószemű kavicsot jelent, hogyhogy nem jut kutatónk eszébe? A Dezmér-hez bátran hozzá tehette volna, hogy „csuvasos szláv jellegű”, miután elég Türk hangzású. A Túr helynév térben és időben messze túlnyúlik minden szláv nyelvhatáron; létezik pl. Franciaországban is egy „túr” alakban ejtendő városnév (vigyázat: nem a Tour de France-ról van szó!) és a hajdankori egyiptomi birodalomban is volt egy világhírű Tur nevű kőfejtő! Torockó is „szláv”, kutatónk szerint; nyilván arra gondol konzultánsai nyomán, hogy a kohósalakot bizonyos szláv dialektusokban tarack-nak vagy hasonlónak hívják; nem tűnik fel neki, hogy akkor a szlovák felföld vagy Szilézia miért nem csupa Torockó? Hiszen szláv kohászok mindig is nyüzsögtek arrafelé.
Már itt is fenn kell akadnunk Asztalosnak egy nehezen megmagyarázható eljárásán: ha a fenti, szlávnak mondott helynevek a térség szláv mivoltát szemléltetik, akkor ugyanott az olyan nevek, mint Gyalu, Fenes, Felek, Bós, Pata, Kara, Apahida, Fejérd, Kajántó, Sárd, Hunyad, Enyed (Egyed) miért nem sugallanak neki egy csepp magyar szubsztrátumot sem? Amikor azonban a víznevekhez ér kutatónk, az ész nem tudja, hogy végleg megálljon, vagy önfeledten pörögjön ki a semmibe? A nagy Nixbe? Ugyanis elidőzik annál, hogy Kolozsvár mellett van egy kis csermely, a Plecska. És ez bizony, Janicsek Jenő szerint is, szláv elnevezés. Ugyanakkor az, hogy Kolozsvár térségében a Szamos nagy mellékfolyói: Nádas, Kapus, Almás, Füzes, Egregy, vagy ezeken túl a Sebes, Körös, Aranyos, sőt a Maros is, magyar „hangzásúak”, az semmit nem mond Asztalos Lajosnak és konzultánsainak? Hát ez bizony olyan „kezezés”, ami még az idei labdarúgó világbajnokságon is tizenegyest, sőt ötésfeles büntetőt érdemelt volna!
Ugyanis: amikor kutatónk felsorolja az úgymond szláv helyneveket, nem említi meg a valóban szláv nevű falucskát, amelyhez a Plecska mentén felsétálhatott volna egy óra alatt: Tótfalut! (Románul Tăuţi; első adatolása 1444!) Amelynek lakói esetleg valóban elnevezhették volna a felőlük lefolyó erecskét! Ez azonban – nem szórakozottság! Már máskor is megfigyeltem, Asztalos, mint a legtöbb magyar történész, nem szívesen használja Suciu Coriolan művét (címe magyarul: Erdély történeti helynévszótára). Eleinte annak tulajdonítottam, hogy munkássága Balázsfalvához fűződik. Holott kitűnő és mindenekfelett tárgyilagos munka. A magyar történetírás és múltismeret számára kincsesbánya: okleveles adatok rendszerezett közzétételével, pl. Délerdély és a Bánság déli részein olyan egykori, ma már semmibe tűnt magyar világot tár fel, amit eddig semmilyen más munka nem tett meg. Olyan magyar nevű helységeket is számon tart, ahonnan már majd félezer éve kihunyt a magyar nyelv. Mi hát a baj? Csak későn jöttem rá, orrhúzogatásokból és fintorgásokból: nem találni meg az adataiban azt a szláv világot, amely a magyar államalapítás és Róma kivonulása között a kaszárnya-nyelvészet szerint ki kellett volna hogy töltse az erdélyi történelmet. Sőt, Suciu kimutatja, hogy sok szláv elnevezésű helység viszonylag késői alapítású, sőt nemegyszer a szláv elnevezésnél korábbi magyar nevet viselt! Így például a Hunyad megyei Dobra 1384-1703 között még Jófő néven szerepel az oklevelekben, csak utána lesz Dobra!
Azonban a Kolozsvár neve című cikk szerzője nemcsak Suciura nem támaszkodik hanem más kézikönyvekre sem; holott nyilvánvalóan tud róluk.1 Megjegyzi, hogy a felvidéki Kolozsok nevei elkerülték a kutatók figyelmét – valójában szó sincs erről! –, ugyanakkor ő maga nem ad magyarázatot arra, hogy miért, meg sem említi: létezett Magyarországon egy másik Kolozsvár is, Vas me-gyében, az osztrákok által elorzott Őrség déli részén; német neve Glasing, ma jelentéktelen falucska, közvetlenül Güssing (Németújvár) mellett. Asztalos valószínűleg arra gondolt, hogy a római kontinuitás elméletének tesz szolgálatot, ha nem a szlávok, hanem Nyugat felé tekint. Itt azonban azt kell mondanunk, hogy tájékozottsága, éppen előítéletei miatt, majdnem száz évvel elmarad a mai ismeretektől. Az első, Clus-szal kezdődő ismert város, a Krisztus előtti századokból, CLUSIUM,2 noha Itáliában létezett, nem latin népességű volt, hanem etruszk, egyike a 12 fontos etruszk városnak, nagyon gazdag leletekkel teli etruszk nekropoliszt találtak itt. Ma olaszul Chiusi-nak hívják, Firenzétől keletre, aztán még négy hasonló nevű helység: északabbra Déltirolban Chiusa (németül Klausen!)3, aztán Chiusaforte, majd nyugatra kanyarodó irányban Chiusa di Pessio, és Chiusavechia. Azonban feljebbről is talán közéjük sorolható még Cloz és Clusone, majd átterjedve francia területre, Provanszban, a Var folyó és Savoya között La Cluse; még egyszer ugyanaz; majd La Clusaz, és végül Cluses, sajátos csoportosulásban. Valószínűleg mind kapcsolatban lehettek az Etrurián kívüli, de etruszkok által egy időben megszállt területekkel.
Na és, kérdezheti Asztalos, akkor mi van? Az, hogy 97 éve megjelent már Jules Martha francia tudósnak az a munkája, amelyben bizonyos etruszk-magyar nyelvi kapcsolatokról beszél, és amelynek nyomán írta Cholnoky Jenő tekintélyes földrajztudós, hogy úgy tűnik, Árpád bejövetele nem honfoglalás volt, hanem honviszszafoglalás! Azóta is számos olasz szerzőnek jelent meg könyve (néhány évvel ezelőtt is!) etruszk–magyar vonatkozásokról, egyik-másikról még én is írtam, nem ismétlek itt. Közülül nem egy azt vallja, hogy a Kárpát-medencén keresztül érkeztek Itáliába. (Szerintem ugyan fordítva, de az most nem számít.) Magyar szerzők közt is akadt olyan, aki a harmincas években Torockó nevét3 az etruszkokkal hozta kapcsolatba. Mint ahogy igen sok szerző az ókori Dácia lakossága között említ óelámiakat, agatirzeket, szármátákat, keltákat is, nem szólva a népvándorláskori gót, gepida, stb. népségekről; nagyrészük hátrahagyta névjegyét a területen.4
Mindebből csak az fontos: nem kell azonnal szlávokat elültetni oda, ahol ismeretlen eredetű nevek bukkanak fel! Előfordulhat, hogy egy nyelvi, vagy kulturális, civilizációs kapcsolat megszakad, és esetleg egy ezredév után újból felvillan! Például az etruszk-magyar nyelvi párhuzamokról először játékos formában hallottam: a rómaiak sisakja, a cassis, etruszk kölcsönszó, ez a cassis azonban viszszafele kiolvasva, pontosan: sisak! A fény latinul lux, német megfelelője Licht. Mindkét szó visszafele olvasva, a magyar csillog és csillag szavak első szótagja!
Hogy a latin nyelv milyen kulcs szerint írta át a CLEVSIA-t CLUSI-nak, nem tudom, de roppant következetesen dolgoztak. (Mennyi helynév-átírást megismertünk a XIX. és főleg a XX. században! – ezt érdemes volna nemcsak vicclapokban tanulmányozni!)
Ugorjunk ezeregynéhány évet és hasonlítsuk össze Vas megye déli részének térképét a régi Kolozs vármegyével. Sok a hangulatos párhuzam a helynév-inspirációkban, Nád, Fűz, Béka stb., s különböző szentek, melyeknek az elhelyezésében szintén volt koncepció – például Szentgyörgy és Szentmihály mindig vallástörténetileg=etnológiailag exponált helyeken kapott templomot. Szentgotthárdról elnevezett helység azonban csak kettő létezett az egész régi Magyarországon! Az egyik a Vas megyei (Kis) Kolozsvártól délre, Rábafüzes mellett, a másik a mi Kolozsvárunktól észak-keletre, Ördöngösfüzes mellett. Ezt a mezőségi Szentgotthárdot (románul Sucutard) sokszor Vasas-szentgotthardnak nevezik s még 3 másik környékbeli helység is viseli a „vasas” előnevet. Ez talán a Vas vármegyével való kapcsolatot jelenti? Szent Gotthard különben a bajorok (első?) szentje, egy időben Szent István feleségének, Gizellának az udvarában volt jelen; emlékét a benedekrendiek és a ciszterciták ápolták5... Szóval lám, a történelem szláv helynevek nélkül is érdekesen működött!
Jegyzetek
1 A Kolozsvár-könyv bibliográfiai jegyzékében felsorolja őket, pl. Márki Sándor Kolozsvár nevei c. tanulmányát, amely tárgyalja a garamszentbenedeki apátság és Kolozs, illetve Kolozsmonostor kapcsolatait.
2 Clusium nevét a latinok a régebbi etruszk Clevsia-ból alakították. Ismert volt Chamars néven is. (Vai de Cămăraşi!)
3 Cserép József, klasszika-filológia professzor, a közoktatásban hivatalosan elismert latin és görög olvasókönyvek szerzője, az elsüllyedt hajdankori kontinensek és megsemmisült civilizációk első magyar népszerűsítője, akit a 30-as években megfosztottak egyetemi katedrájától.
4 Szotyori Nagy Gergelynél olvasni, hogy a Maros középső-felső szakasza a rómaiak idejében Teviscus volt; ennek emléke maradt meg a Tövis falunévben; (vesd össze: tövisk, töviskes...)
5 Vasasszentgotthárd első okleveles említése Suciu Coriolan szerint elég késői – 1320 terra Zenthguthard –, a korábbi okleveleket nyilván Batu kán irodistáin kellene keresni...
*Pótjegyzet: „kezezés” – manipuláció. Clevsiát hasonlíthatnám a moldvai Klézséhez, ha volna „háttéranyagom”.
