Úgy hívnak téged is
Úgy hívnak téged is,
mint az anyámat –
azt hittem, mégpedig
úgy, mint ki nyájat
tövisek közt terel:
elég ez ahhoz,
hogy most belémszeress.
Hóra esőt hoz
az enyhe télidő,
indigókéken
az alkony-égen
üt át a hómező.
Amit kiváltasz
Amit kiváltasz, az vagy: úgy csapódtam hozzád,
ahogy a birodalmak tudnak összeomlani.
Lúgozzák
a szemünk kékjét az egek, szemének mégse hisz, aki
hisz: a való Isten nagyobb dicsőségére
omlanak össze. Add meg magad, ne kérdezd, kinek
s mivégre, –
azért, mert nem adod. Menj, eltaszítalak a semmibe.
Nárcisz
Lomb csattog, mint ladik orra alatt a Styx,
meghajszol az erdő, ahogy utánad szívsz,
mintha a tölgyek közt sikítozna a szfinx,
hallhatatlan magas hangfekvésében – ECHO: Sírsz?
Megállok a szirten, hol nyit a hasadék,
eltátott sziklaszáj, mint alvó halaké,
mint hét ló, zihálok, széjjelvert hadaké,
lombok csattogása hátamban, ECHO: Hajamé?
A hajad is csak egy rosszul felvert sátor,
arcod, mintha sírnál, csíkozza a zápor,
mint egy kerge csorda, kiront a határból,
elvonul, szél támad, felszárítja, ECHO: Gábor,
Végszómnak hangszálad legyen feszes íja,
megállok a szélben, magasan ordítva,
mutasd meg, hogy ki vagy, hangom halljam, díva,
hallják a pásztorok, nyájaik, ECHO: iiiiiiííííííaaaaaa
Távol a nyájaktól
A folyónál jártam, távol a nyájaktól;
szigetéhez érve, hol teli torokból
bömböl a zuhatag, hol a folyó tombol,
bementem a hídon; négy kő-Hermész bókolt.
Csak odabenn láttam, hogy mi húzott ide,
sötéten hánykódott a nagy kos teteme,
mint farönk, olyan volt, vagy hogy nem épp az-e,
döntsétek el ti majd, ha itt az ideje.
Ahogy az ár lezúg, az örvény visszacsap,
ment vele a mélybe s forogva felszakadt,
kilökte magából a habzó zuhatag,
az örvény le, vissza a vízesés alatt,
megint fellökődött, megvillant oldala,
fehéren, csupaszon, mint a kígyó hasa,
álltam és bámultam; nem vártam így soha,
mint téged, még senkit, nem vártam még soha.
Hermafroditának,
kire szobrász támadt,
s míg aludt, kőbe véste,
ilyen az alvása
a márványba zárva,
eped az üdvösségre,
s farönk vagy egy kecske,
teleszemetelve
álma körkörössége.
Imacetli Néri Szent Fülöp sírjára
Atyám ki itt a rácson túl
oltárodban fekszel,
te ki bizton meghallgatnál,
segíts meg most engem,
van ez a lány Budapesten,
ez és ez volt vele,
nem igazán értem hogy-hogy,
most lejönne ide,
akartam mint soha senkit,
most is így akarom,
eljövünk majd hozzád Atyám,
segíts, kérlek nagyon.
(Bedobtam 2006 február 14-én.)
