(tört ablakon át)
Gályarabok lettek már az anyaméhben.
Ébredés előtt gázkamrára ítéltek.
Félelem és számítás motoz és kapar.
Nem hagyja lenni azt, ami lenni akar.
Az ártatlan bűnösöket, kik más kezével
magukat fojtogatják, ki ítélhetné el?
Magzatcsont-aprólék a szikla alatt.
Lélegzet, amely a mélyben elakadt.
Kiáltás, melyet senki nem hall,
mert már a hangszálakban elhal.
Lanyhul a borzongás,
fertőz a megszokás.
Elkenődött, vöröslő emlék felszárad.
A tört ablakon át friss levegő árad.
Egyszer volt lehetne – üveghegyen innen.
Közömbös angyalok szállnak fehér ingben.
Omló jelen: anno domini mortus.
Ma ez lesz a negyvenedik abortusz.
(lépcsőház)
Arra gondolsz a keskeny lépcsőfordulók
köreit járva,
ma sem készül el az üres postaláda
elégiája.
A vaskorlátokba
kapaszkodik a kezed.
Minden lassításnál
megtorpan a képzelet.
Növekvő lépcsőzet.
Táguló légcsövek.
Milyen lépcsősor ez, mely fölfele
visz téged,
és mégis folyton-folyvást odalent
ér véget?
Ez a léghuzat minden
ötletcédulát szétdob.
Elköszönnek közeli
és távoli szomszédok.
Lépj csak! Hisz ez a nehézkedés adója,
mélység és magasság gravitációja.
Tovább! az emelet és félemelet között,
ahol minden árnyékhoz van valami közöd.
A lépcső minden érintésnek örül.
Tovább, tovább önmagad körül.
(száműzetés)
„Én magam is fázom. Hol hát a szalma...?”
(Shakespeare: Lear király)
Befele nyílnak a vaspántos ajtók,
az ablakok távolodó tisztásra.
(Csak dereng a fa, árnyékára hajlott.
Közeleg a felhők foszladozása.)
Mész-pórusok fojtott lélegzete.
Itt állandó égtáj-forduló van.
Gyorsul a látványok körmenete:
az érintés megvillan, ellobban.
Karnyújtásnyira képek: hámló plakátok.
Mint seb, beforrnak és bomlanak a rések.
Didergő király, az ég fölötted gyűrött bádog;
körvonaladdá lett a száműzetésed.
Mint köd, eloszlottak a lányok, a lángok,
a fürge apródok és a hű segédek.
Az ismert tekintet félúton elapadt.
Miben kapaszkodhatnál, hol a szalma?
(Csak lépteidet visszhangozzák a falak.)
Hol van a szalma, mi lángra lobbanna?
Kopott palást rád adva. Gombolkozz!
Ha élednek harsány álmok, hitek,
el ne szegődj a másik magadhoz.
Kövült lángokra kékül a hideg.
(kilométerkő)
Kilométerkő. Ötvenéves.
A festék lekopott róla.
Felülete szélmarta, érdes.
Rátelepül az út pora.
Csak egy kőtömb: jeltelen, útszéli.
Színes betűktől, számoktól megtisztulva,
az irányt vagy a távot nem méri.
Mi volt, az évek alatt azzá vált újra.
Az utazóknak haszontalan.
Önmaga lett: szürke talány.
Első látásra arctalan.
Országút menti magány.
Körülötte a csalánok hozzánőnek.
Ha másra nem, jó lesz madárpihenőnek.
