A kötelező ütközet
Még lesz egy csata, egy végső,
A szélmalmok ha visszavágnak,
Ha ostort csattant a bánat,
A fülünkbe, és a bortól
Nem nő tovább szakállad.
Ha nem farag szobrot véső
Eleinknek, mert végünk,
Szó nélkül inget cserélünk:
Ha egymást öljük, mi haljunk meg,
Sikítson a másik, ha félünk.
Ha vérünk már mind fűrészpor lett,
Esővíz a pálinkáskulacsban,
bánat ostora ha csattan,
Még lesz egy végső, rendes csata
A szélmalmokkal – kereszthuzatban.
Álom
Azt álmodom éjjel,
hogy magamat látom,
nagy halomban fekszik
sok tagom egymáson.
Összehordott nagy roncs,
mint egy szétszedett gép,
minden részem pont jó,
de szétesek, ha mennék.
A kéz épp jól markol,
de emelni nem tud,
a szív sarat pumpál,
a láb egyhelyben fut,
csak kaszál a sárban,
a kéz belemarkol,
üres mellkasomban
egy nagy kígyó horkol.
A szem szemben hever
kissé elgurulva,
nézi, mi lehet ez:
harc? haldoklás? torna?
Körben medvék ülnek,
én csak kapálózok,
lábam rúg és hajlik
ütemesen: bal, jobb.
Aztán elájulok,
mire felébrednék.
Testem összerakják
nagy, jóságos medvék.
Arcomon kalap
Elkerítenek
Görbe szilvafák
Arcomon kalap
Térdemen kabát
Várok hajnalig
Hátha van csoda
Meglékelt ladik
kiszáradt tó pora
Holnap újra más
Holdat álmodok
Olló elhasít
Mint papírlapot
Zúg a bal fülem
Mint tálban fő a zsír
Színtelen világ
Elkopott radír
Léggitározok
Jó a dallamom
Más ne hallja meg
A csöndben itthagyom
Eldobok követ
Itt csak ő szabad
Egy fej a földgolyó
És az ég kalap
Barna fellegek
Orra elcsöpög
Aranygolyókat
Semmibe lövök
Hogyha eltalál
Bármi fényeset
Zsákmányért megyek
Reggel érkezek
Zárni égfedőt
Nyitni ablakot
Körmöm elszakad
Míg zárt forgatok.
Engem is bezár
Egy kéz itt matat
Zár a mellkason
Bordákon lakat
Álmod égve tart,
Fekhelyen pihen
Várok míg kihűl
Hogy továbbvigyem
Arcomon kalap
Térdemen kabát
Elkerítenek
Görbe szilvafák.
Lépések
Az égbolt épp százharminchat lépés,
És száznegyven lépés a titkok kulcsa.
Enyhe feszültség a hajszálereken,
És sárga lampionok a furcsa,
Óriás tavon, mely épp az égbolt,
Százharminchat lépésnyire
az őt bebörtönző
Szövegkörnyezettől, mely a
Vers.
***
Láttalak ott, azon a furcsa-kék hajón,
Azon a tengerszín vízen,
égszínű kupolával,
Fegyverrel voltál és bársony-kék
ruhával,
Én láttalak, s te láttál-e, vajon?
Ez mind elfér egy festett-kék négyzeten,
Egy kevés bíbor kell a horizontra még,
Az ecset ha vásznon elnagyolva lép,
Most tótágast hajózunk, képzelem,
Az ég lett a tenger, a tenger lett az ég.
***
Az oroszlán most épp szelíd.
Borzongva hajolsz a rácshoz,
Hisz pont a bűn az első lépés
A megbocsáttatáshoz...
E táj most nem vádlója régi szépnek,
itt nincs antik, nincsen régiség,
alkony van, vörösbe pirul a kék,
s valami nagy-nagy
tüzet rakhattál, Attila,
ha már az ég is ég.
***
És itt ez a garden-party, furcsa,
A lugason kirakva párezer lampion,
Ilyen kontextusban az ég sem végtelen,
Ilyen kontextusban sűrűbb most a lég,
Száznegyven lépés a titkok kulcsa,
Százharminchat lépés a kék.
