"Hiába vonítnak az emberek is vagy húszezer éve"
Kereső  »
XX. ÉVFOLYAM 2010. 17. (559.) SZÁM — SZEPTEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
Az öreg hölgy végrendelete
Demeter Zsuzsa
A „többgyökerűség” gazdagsága - Beszélgetés Kibédi Varga Áron irodalomtörténésszel, esztétával, költővel
Szakács István Péter
Szindbád és az ifjonti ábrándok bűvös lámpafénye
Böszörményi Zoltán
Versei
Lászlóffy Csaba
Rövidprózái
Ferenczes István
ESTEBAN VASCOS DE ZAZPI Y AITZGORRI VERSEIBŐL
Cseke Róbert
Versei
Dimény Lóránt
11
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
Versei
Szőcs István
Belbajok és bájdalok a nyelvrokonságban
Mózes Huba
Két etűd
Székely Csaba
Öcsém halála és gondolatai
Király Farkas
Napisten napirendre tér
Bakk Ágnes
Képernyőn a szöveg/díszlet/orgia
Terényi Ede
ZENÉK, ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK - Az üveghegedű
Hírek
 
Király Farkas
Napisten napirendre tér
XX. ÉVFOLYAM 2010. 17. (559.) SZÁM — SZEPTEMBER 10.

Nem könnyű értelmezni e legújabb Bréda Ferenc-kötet címét: Apolló Apológiái. Ez eleve egy (am)bivalencia: Apollót védő megszólamlásról van-e szó, avagy Apolló másokat védő beszédéről/beszédeiről? Nos, kedves olvasóm, megpróbálok segíteni, elárulván, hogy Apollót, a Napistent – visszatérő motívum ez úgy a Bréda-művekben, mint az azokat értelmező műbírálatokban, esszékben – egyetlen szóval sem védelmezi a kötetben sorakozó írások egyike sem. Ezért aztán helyesen járunk el, ha kiindulópontnak azt tekintjük, hogy e könyvben tulajdonképpen Apolló másokat védő beszédeivel, aforizmáival találkozhatunk. Apolló, a szöveg alfája persze nem más, mint maga a szerző. Ugyanakkor, ellentétben a korábbi Bréda-könyvekkel, az ómega viszont már nem a szöveg teremtője, hanem, mintegy a becsapódás helyeként, az olvasó – mi több, az olvasó burkolata mögött egy-két hüvelyknyire pontosan kiszámolt robbanási pont.
Ezen első bekezdés elolvastával tovább is lapozhatnak mindazok, akik a szavakat-mondatokat csak azok meztelen, egyértelmű mivoltukban szokták használni – s megmaradhat az a kemény mag, amely a szimbólumok, a szavak, a fonémasorok varázslatosságát alkalmazni s átélni szokta. Néhány száz potenciális olvasóról beszélek/írok itt, hiszen, bár konkrétumokat nem fed fel a könyv kolofónja, néhány száz példánynál többet bizonyára nem nyomtattak belőle – néhány száz példánynál többet, pár kivételtől eltekintve, nem is nagyon szokás nyomtatni magyar nyelvű könyvekből, manapság. De ha tévednék, s az anyagi javak szűkössége közepette megnőtt az igény a szellemi tápra, olyannyira méghozzá, hogy Apolló Apológiáinak nyomtatott példányait mind egy szálig elkapkodják, akkor sincs veszve semmi: a szerző honlapján megtalálható a textus elektronikus formában, olvashatóan, elmenthetően – netkalandorok ne kíméljék!
Nézzük hát a könyvet. A fedele bordó, rajta fénykép, a borító Szentes Zágon munkája – bevallom, láttam már igényesebbet is tőle. A fedél anyagát nem lőtték jól össze a könyv méreteivel – túl vékony a papírja –, s mivel füle sincs a borítónak, ezért néhányszori könyvbeolvasás után a bordó papír ügyesen felkunkorodik. Egyébként pontosan A/5-ös méretűre vágták a könyvet, ami már önmagában egy kis könyvcsinálási (ellen)forradalom, s emellett a polcon is csak kevés testvéréhez lehet pászítani.
Külcsínről a belbecsre. Ellentétben a nem túl felkavaró/elragadó fedéllel, a belívek kellemesen meglepnek. A betűméret szokatlanul nagy, mint a könyvek és a szembetegségek hőskorában, s a szöveg legnagyobb részében a betűk húsa is kövér. Ami nem a tipográfus melléfogása, hanem szerzői szándék: szövege legyen könnyedén betűzhető, olvasható. A középkori könyvekre utalás pedig látványos és egyértelmű: a kötet három, 16. századi „szakkönyvből” vett fakszimilékkel van illusztrálva.
A többi pedig mágikus. Már az ötödik oldalon felfedezhetjük ezt, az előrehozott tartalomjegyzéket böngészve. A négy fejezetre tagolt szöveg első fejezete kilenc alfejezetet jövendöl, melyeknek mindegyike kilenc tételt tartalmaz. Mi több, a kilencedik oldalon kezdődik a tulajdonképpeni textus. Tudnivaló, hogy a 9-es szám a misztikában az isteni hármas megtöbbszöröződése, a tökéletesség és az örökkévalóság száma. A hinduizmusban pedig erre épül a mandala (9 × 9 = 81 négyzetből áll), amely a világot jelképezi. Eddig a szerkesztés tökéletes, s még csak a tartalomjegyzéknél tartunk. Ezenkívül láthatjuk a három másik fejezet címét is, melyből kettő alliterál – egyik igencsak erősen, mint később látni fogjuk.
Bréda a könyvének első fejezetében – Apolló Apológiái –, a számszerűen 9 × 9, azaz 81 aforizmáján keresztül végigkíséri az ember(iség) genezisét, mi több, a jövőjét is felvázolja. A számmisztikában a 9-et a küzdőképesség számának is szokták nevezni: a szám utalhat erős személyiségre, határozottságra, akaraterőre, bátorságra, tetterőre, önimádatra. Jelenthet helyes megérzéseket, fejlett hatodik érzéket, különleges élményeket. Nos, ezek mind helyet kapnak az „afó”-k között, ahogyan a szerző becézi gondosan számozott aforizmáit. Persze vigyázni kell az olvasás sebességével: aki egy hoppra be akarja fogadni a gyűjteményt, az bizony hoppon maradhat. E darabokat ugyanis csak finoman adagolva kell csemegézni, egy kilenceden – vagy akár kevesebben is – érdemes elmélázni egy egész estét, különben semmi értelme nincs az elolvasásuknak. Persze nem érvényes ez minden afóra, hiszen a valóban nagy gondolatokat tartalmazók – álljon itt egy példa rögtön a harmadik a könyvből: „3. A számunkra való elsőfokú, fizikai létnek az a rendeltetése, hogy önmagát mint nyersanyagot »másodfokú« metafizikai létezőkké – azaz közösségi entitásokká, információkká, avagy pontosabban: gyűjtőlényekké – tárgyiasítsa.” – között azért fel-felbukkannak a hétköznapi lemmák, a korcsomai közhelyek is: „4/6. A költők azok az őrültek, akiken nem látszik, hogy azok.”; „6/7. Aki él, az fél.”
A második fejezet – Aphrodite Apocryph’ Aphorismái – számmisztikai szempontból valamivel kevésbé erőteljes, de azért így is példás: 4-szer 9 aforizma sorjázik itt, azaz 45; s mivel 4 + 5 = 9, a kilences szám szintén dominálja a szöveget. Nos, a 9-es szám a misztikában bizony kettős jelentéstartalommal bír: egyrészt a nyugalomra, békességre, boldogságra, másfelől indulatokra, törekvésekre, kegyetlenségre és elszántságra utal. E fejezet szösszenetei pedig Afroditéről és egyben a szebbik nemről szólnak – többnyire. Az aforizmákat végigböngészve rádöbbenhetünk, hogy Bréda szerint e kettősség igenis jellemzi Éva lányait, bárhol és bármikor, vagy ha úgy tetszik: mindenütt és mindig. Tegyem hozzá gyorsan: nem hímsovinizmusról van szó, csak „hímgondolkodásról”.
Következik a Nyelvező Nyílvessző, ami Bréda Ferenc korábbi, még az Antracitból megismert, poliglott „alkalmazott nyelv-léttan”-i kísérleteihz, azaz „orthoexistenciális” esszéihez hasonlítható és illeszkedő – valójában inkább oda is tartozó – írás. Olvasmányos annak, aki kedveli az Antracitot, de nem teljesen világos, hogy miként csöppent e kötetbe. Bár lehet – szerintem biztos –, hogy a szerző is tisztában van ezzel, s ezért is jelenik meg a szöveg az aforizmákhoz képest némileg másképpen tipografizálva. A majdan megjelenő Bréda-összesben inkább lesz helye az Antracit közelében, mint az aforizmák között. Morfondírozásom viszont ne tántorítson el senkit az olvasástól: a szöveg brédaian remek.
Végül, és utolsósorban, a befejező rész: A Döntés. Mintegy ezer leütést számlál a fejezet, nem szeretnék hosszú véleményt írni erről. Azt viszont mindenképpen meg kell jegyezni: döntés helyett itt csupa kérdéssel, kérdőjellel találkozni. De hát nem is lenne Bréda igazi Bréda, ha nem tartogatna valami kis barátságos csapdát a kötete végére…

François Bréda: Apolló Apológiái. AB-ART, Pozsony, 2009.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében