"Vésőm alatt porladva hullt a márvány"
Kereső  »
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 18. (560.) SZÁM — SZEPTEMBER 25
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Jelként az időben
Blénesi Éva
„Olvass, bolyongj, szeress” - A humanista Faludy önteremtése és világteremtése
Papp Attila Zsolt
F. Gy. mester utazásai térben és időben
Lanczkor Gábor
Kommentár egy kínai vershez
Zsidó Ferenc
Rövidprózái
Bálint Tamás
Versei
Csíki András
Versei
Csabai László
A Szarvas kapu
KOZMA ÁGNES
Versei
MESTER GYÖRGYI
A medveasszony
SZILÁGYI ERZSÉBET
A Stradivari hegedű, avagy egy évszázad tanúja
Simonfy József
Versei
Szőcs István
ŐS MI?
Jancsó Miklós
Sugaras Demokrácia
Vallasek Júlia
Mi van a pályatükör másik oldalán?
Tóth Mária
Lényeg és arc
Terényi Ede
ZENÉK, ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK - Gyógyító zenék között
Októberi évfordulók
 
Jancsó Miklós
Sugaras Demokrácia
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 18. (560.) SZÁM — SZEPTEMBER 25

Szereplők:
Szerkesztő, Író

Helyszín: szerkesztőségi szoba.
Időpont: 2009 decembere

Író (bejön, lelkesen): Barátom, pontosan húsz év telt el a kommunizmus bukása óta. Szép, kerek évforduló. Úgy gondolom, itt az ideje, hogy végre maradéktalanul leleplezzük az elmúlt rendszert. Hoztam is erről egy írást. Beleegyezéseddel kiegészítem az eddig publikáltakat. Egy tárgyilagos korrajzzal. A szemtanú szavaival. A szenvedő kortárs emlékeivel. Írásomnak a Szörnyű Múlt címet adtam.
Szerkesztő (örömmel): Kitűnő. A társadalmi jelen, a társadalmi jövő a társadalmi múltra épül. Tehát fontos a múltrafigyelés, fontos beszélni az elmúlt rendszerről, annak gazemberségeiről.  Történelmi kötelességünk harcolni azért, hogy írmagja se maradjon a leleplezett szocializmus szellemének. Tiszta, gyomirtotta földbe kell ültetnünk a Demokrácia zsenge fáját, nehogy valami átörökölhető ártalmas, rothadó szellemi trágyát szívjon magába növekedése során.
Író (oda sem figyelve arra, amit a Szerkesztő mond, lapozgat jegyzeteiben):Például a fizetéslevonás. 1989-ben már több éve rendszeresen csupán 80%-át kapták bérüknek az emberek, azaz bocsánat, pontosítok, a tanárok, színészek. Jó, mi? Elvették erőszakkal, ami járt ennek a társadalmi rétegnek. Levonták a fizetésükből minden kommentálás nélkül. Ott fenn elszúrtak valamit, tönkretették a gazdaságot és ezt mással fizettették meg: a védtelen polgárral. A pedagógusokkal. Elképesztő, mi?
Szerkesztő: Így igaz. Még utólag is, ha rágondolok, vérlázító. Tovább.
Író: Emlékszel? Mi átlagemberek, nyomorogtunk, míg ők, a Párt haszonélvezői utaztak a nagyvilágban, kiváltságosak voltak, hatalmas fizetéssel, nagy nyugdíjjal. Mindenük megvolt soron kívül. Élték az életüket. Mit az életüket? A mi életünket élték. Helyettünk is éltek. Helyettünk kávéztak, mert kávénk sem volt. A Televízió egyvégtében őket mutatta.
Szerkesztő: Bizony.
Író: (folytatja) És milyen sokan voltak a Kommunizmus Hősei. Az illegalisták. Mindenki illegalistának vallotta magát, persze a rendszer győzelme után. Olyan hatalmas illegalista nyugdíjakat vágtak zsebre a semmiért, hogy a mai nagynyugdíjak meg sem közelítik azokat az óriási pénzösszegeket.
Szerkesztő: Igen, mert a mostani nyugdíjak demokrata nyugdíjak.
Író: (lapoz jegyzeteiben) Apropó: és a választás. Á, dehogyis ingyencirkusz, hiszen egy választás hatalmas vagyonba került: a propaganda, reklámok, több méteres igérgetések pannókon...A hatalmas Elnöki reklámképek, teleaggatva velük a városok, az országutak.
Szerkesztő: Hja, a régi jól szervezett idők.
Író: (csodálkozva) Tessék?
Szerkesztő: Semmi, semmi. Csak jelzem, jól tudtak szervezni akkoriban.Nem követtek el hibákat. Diszkrétebben választottak, mint most. Nagy csendben. Tanulni lehetne...
Író (csodálkozva): Hogy beszélhetsz így? (elneveti magát) Persze, megint hülyéskedsz. Te, azok akkor  szemérmetlenül csaltak, képzeld, voltak, akik többször is elmentek szavazni, amolyan szavazóturizmust rendeztek...Még a halottak neveit is beírták a szavazók közé.
Szerkesztő: Rémlik valami... Mondd, ez biztos? Azért ez nem semmi.
Író: Persze hogy biztos. Dokumentálódtam. Az emberek persze suttogtak, de még így is felszivárgott a sok szóbeszéd a pártapparátushoz. Akkor sem voltak hülyék az emberek. Ott fenn persze elhallgatták a halottszavazást, viszont az utcai alapszervezetben egy régi pártvezető teljes hittel kezdte magyarázni, miszerint olyan zseniális a Kommunista Párt politikája, hogy az elhunyt párttagok is feltámadtak, mert ők síron túl is hűségesek maradtak a Párthoz és eljöttek szavazni a túlvilágról. Nem mert szólni senki, csak egy Piri néni nevezetű vénasszony okvetetlenkedett bibliai alapon, hogy a pap mondta neki, a feltámadás nem ilyen egyszerű. Kapott is klerikalizmust a fejére, leszidta az alapszervezet elnöke, hogy bezzeg templomba jár, ott nem morog a feltámadás ellen, csak ha a Pártnál van feltámadás, akkor tör ki belőle a reakció. Végül Piri néni sírva elismerte a Pártfeltámadást, csak hagyjanak neki békét.
Szerkesztő: Hát igen, a múlt.
Író: Az. Meg a tönkretett mezőgazdaság. Letarolt erdők. Döglött turizmus. Csak a hazafias pártversekben és a vezetőkhöz küldött jelentésekben lengtek a búzamezők, kattogtak a kombájnok, zúgtak a traktorok és zakatolt a nagy semmi.
Szerkesztő: És a kórházak. Nem volt gyógyszer. Fizetni kellett mindenért. Ha nem fizettél, megdögölhettél. Erről is írj.
Író: Fogok. Emlékszel? Mindenki menekülni akart a szocialista paradicsomból. Aki tehette, disszidált. Mindegy hogyan, csak el innen. Átuszták a Dunát a menekülni akarók, nekimentek a határnak... Egy szál gatyában, csak minél távolabb, el a napfényes hazából.
Szerkesztő: A fiatalok mind menni akartak. Ez volt az ország egyik szégyene.
Író: Ne feledjük a szólásszabadságot. Illetve annak hiányát. Nem lehetett beszélni semmiről. Suttogni sem lehetett. Lehallgattak mindenkit. A telefonokat. (lelkesen) Most bezzeg egész nap lehet beszélni. Televízióban, rádióban. Bárhol. Végre, lehet beszélni. Vitatkozni. Érvelni. Szabadon szárnyalhat a szó...
Szerkesztő (ő is lelkesen): És mondhatjuk, mondhatjuk és mondhatjuk a magunkét... (még lelkesebben) Húsz kerek éve mondhatjuk a magunkét. Egyvégtében.
Író (megvetéssel): Meg az elhíresült szocialista korrupció. Korrupt tisztviselők, lefizethető irodisták. Egy szappanért, egy fél kiló kávéért minden törvénytelenséget el lehetett intézni.
Szerkesztő: Bizony. Ha ma mennél a Hivatalba ügyintézni, egy szappannal vagy egy doboz kávéval, úgy kivágnának, hogy meg sem állnál...
Író (az írásába pillant): És a bírósági döntések. Pártalapon működött Justícia. A Párt letelefonált a bíráknak, aszerint születtek az ítéletek. A magyarázat egyszerű: nem szakemberek vezették az államot, hanem az ideológia. Egy ideológia. (lapozgat) Az igazgatókat, megyei vezetőket is pártalapon nevezték ki. Te, ha én megírom mindezt, a mai olvasó elhiszi nekem? Nem fogják azt mondani, hogy ilyen nincs, hazudik a hapsi? Rágalmaz.
Szerkesztő: Reméljük. Te viszont bátran fogod vállalni a szókimondás következményét.
Író (ijedten): Lesz következmény? Úgy gondolod?
Szerkesztő (megnyugtatóan): Annyiban lesz, hogy esetleg nem hiszik el neked, miszerint például mindennap kitaláltak egy törvényt, aztán másnap annak az ellenkezőjét. És ez így ment évekig, egyvégtében. Ezt most, ma, itt, egy szervezett jogállamban elmondani ionescói abszurdnak tűnik.
Író: És a munkanélküliség? Elhiszik ma nekem, hogy az átkosban munkanélküliség volt? Talán meg kellene magyarázzam a múltfeltárás során használt fogalmakat,  a fiatalság kedvéért, mi az, hogy munkanélküliség, korrupció. Vagy hogy nincstelenség. Egyenlőtlen jövedelemelosztás. Lakásínség. Kaotikus állapotok. Elvándorlási vágy. Esetleg...
Szerkesztő: Jó ötlet. Egy újfajta értelmező szótárszerkesztés. Az elmúlt rendszer szókincse. A téli fagyoskodás. Hogy a tél mindig váratlanul érte a rendszert. Igaz, a tavasz is, a maga árvizeivel. Nálunk mindig minden váratlanul jött, olyan tervszerűen gazdálkodtunk.
Író: Meg a sok sötétség. A lámpaoltogatás. Végszóra. Mert akkor mindig valaminek történnie kellett. Ha lámpát oltott a rendszer, valamit ravaszkodtak mindig a sötétben. Rettenetes volt.
Szerkesztő: Az. Rettenetes.
Író: Jó, hogy vége. Ha elgondolom, hogy most ez a demokrácia.... hogy vége mindennek, ami rossz volt... (meghatódik).
Szerkesztő: Végre ez is eljött. (ő is előveszi a zsebkendőjét) Persze, apróbb hibácskák elő-előfordulgatnak itt-ott- amott, erre-arra.
Író (legyint): De ezek lényegtelen dolgok. (nagy-nagy szünet) Vajon korunkat ki fogja megírni? Őszintén, bátran, tárgyilagosan, nem félve a...
Szerkesztő: Mitől?
Író (csillogó szemmel): Semmitől sem félve.
Szerkesztő (sokáig nem válaszol): Ez a nemes feladat gyermekeinkre vár. Nekik is kell hagyni valami megírnivalót. (a felöltőjét hanyagul a telefonra dobja) Ők majd megírják korunk történetét, történeti távlatból, bátran kimondják, hogy 1989-ben, egy forradalom után, ahol vér folyt, amely mártírokat szült (felháborodva) ezek a mostaniak...
Író (félbeszakítja): Jól teszik. Mármint a gyermekeink. Hogy írnak majd egyszer. (kivesz a táskájából egy párnát, ráteszi a telefonra) Tudod, ezt már nem tudom leszokni. Dunsztba tartom ma is a telefont. Mint a paradicsomlevet őszi eltevéskor. (szünet után, kedvesen). Majd utódaink erkölcsi kötelessége lesz írni. A történelmi rálátás távlatából. Mi csak maradjunk a múltnál. Hogy ne maradjon az a szándékos elfeledtetés homályában, világítson rá ragyogóan a szellem sugara a demokrácia fényében. Szépen mondtam?
Szerkesztő: Gyönyörűen. Munkára fel, barátom. (Író kimegy, Szerkesztő utánaszól) Ide a demokráciához találj ki még egy szép jelzőt. Jót tesz az írásnak egy találó metafora. A sugaras mellé. A másik napfényes volt, tehát azt ne használjuk egy darabig. Rendben?
Író (valószínűleg nem hallja már, amit a szerkesztő mond, mert nem válaszol, így a Demokrácia csak egy jelzővel kerül nyilvánosságra a múltleleplezéskor). Leereszkedik a

Függöny




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében