"Vésőm alatt porladva hullt a márvány"
Kereső  »
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 18. (560.) SZÁM — SZEPTEMBER 25
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Jelként az időben
Blénesi Éva
„Olvass, bolyongj, szeress” - A humanista Faludy önteremtése és világteremtése
Papp Attila Zsolt
F. Gy. mester utazásai térben és időben
Lanczkor Gábor
Kommentár egy kínai vershez
Zsidó Ferenc
Rövidprózái
Bálint Tamás
Versei
Csíki András
Versei
Csabai László
A Szarvas kapu
KOZMA ÁGNES
Versei
MESTER GYÖRGYI
A medveasszony
SZILÁGYI ERZSÉBET
A Stradivari hegedű, avagy egy évszázad tanúja
Simonfy József
Versei
Szőcs István
ŐS MI?
Jancsó Miklós
Sugaras Demokrácia
Vallasek Júlia
Mi van a pályatükör másik oldalán?
Tóth Mária
Lényeg és arc
Terényi Ede
ZENÉK, ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK - Gyógyító zenék között
Októberi évfordulók
 
Vallasek Júlia
Mi van a pályatükör másik oldalán?
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 18. (560.) SZÁM — SZEPTEMBER 25

Mire jó egy könyv? „Olvasni!” – vágja rá kapásból a választ akárki, aki nem csak billegő asztallábak kitámasztására szolgáló könyvekkel találkozott életében. Arra is, meg forgatni, lapozgatni, nézegetni, beszívni az illatát (ínyenceknek kötelező). Hátizsák zsebébe gyűrve magunkkal hurcolni, este párna alá dugni, lazán lóbálni a kezünkben, miközben valakivel beszélgetünk, fel se nézni belőle a zsúfolt buszon, ottfelejteni a vonaton, megsiratni és újra beszerezni (évekig vadászva az antikváriumokban vagy öt perc alatt online megrendelve). Használni hűvösen és célszerűen, idézeteket, gondolatokat átvéve belőle, bölcsködni azzal, hogy olvastuk, vagy hallgatni vele. Belenézni és félretenni, soha többé elővenni, csak néha letörölni róla a port vagy rongyosra olvasni és a szállni készülő lapokat újra beköttetni, a könyvet majd a felnövő gyerekek kezébe nyomni, hadd lássák ők is, mi a jó, ezt el kell olvasnod, fiam! Az ilyen könyv az, amelyet angol nyelven „bed side booknak” neveznek. Magyarul nincs ehhez hasonló kifejezés arra a könyvre, amely rendszeresen fizikai közelségben van olvasójával, amelyet beengedünk életünk intim köreibe, és amely kifejezné olvasó és könyv(tárgy) közt az intimitást, amelyet az „ágyba vitt” könyv képzete sugall.
Persze mindez meglehetősen romantikus könyvkultúrára utaló képzet, amely a forma-tartalom dichotómiának csak a második tagjára figyel. Holott a könyv tárgy is, ami benne van, lehet „szentség, Észak-fok, titok, idegenség”, maga a könyv tárgy, amely helyet foglal el a térben, és betölt egy funkciót. Lehet belőle ballagási ajándék, munkaeszköz (mint pl. egy lexikon vagy egy szótár) vagy protokollkötet, amelynek az a célja, hogy felhívja a figyelmet az ajándékozó által fontosnak, netán reklámozandónak szánt értékre. A Pályatükrök. Húsz portré fiatal alkotókról első ránézésre egyértelműen ilyennek látszik. Ünnepélyességet sugall a krétázott, vastag papír, a keménytáblás kötés, a hazai irodalmi körökben megszokottnál jobb nyomdatechnikai előállítás. A kötet végén Bakos Zoltán színes portréfotói láthatók a kötetben szereplő húsz alkotóról. Többnyire közelképek, az arcra fókuszálnak és azon belül a szemre. A reklámipar jól tudja és évtizedek óta (ki)használja a közelről megmutatott emberi arc nagy hatását, azt a bizalmasság határát súroló érzést, amikor egy esetleg addig ismeretlen arc néz velünk szembe a papírról. A művészfotók hagyománya is érzékelhető (magyar író ritkán mosolyog, a kezét pedig többnyire gondolkodón az arc közelében vagy borospoháron tartja), de nem erősen és nem bántóan. A kötet végén található arcképcsarnok legizgalmasabb pontja a tekintet megjelenítése, az ábrándos, komoly, tréfás, fürkészőn szembenéző, kihívóan kötekedő vagy szerényen félreforduló pillantások összjátékának dinamikája
Szögezzük le, a protokollkönyv, azaz a könyv protokolláris célokra való felhasználása önmagában nem baj. Nem ez határozza meg, hogy jó vagy rossz lesz a kötet, de nyilván felvet egy sor olyan problémát. amelyekre más esetben nem figyelünk.
A Pályatükrök, amely a Magyar Író-szövetség fiatal alkotóiból mutat be néhányat, egy reménybeli sorozat első darabjának ígérkezik.
„Kötetünk pillanatfelvétel a Magyar Írószövetség húsz és negyven év közötti húsz alkotójának eddigi pályájáról. A szubjektív válogatás lehetőséget ad arra, hogy reprezentálja a Magyar Írószövetség fiatal alkotóinak sokszínűségét. A kötet magyar nyelven író szerzőket mutat be, függetlenül attól, hogy anyaországon belül vagy kívül élnek. Miként a fizikai határok sem jelentettek korlátokat, a pályaképek rávilágítanak az alkotók szemléleti, esztétikai gazdagságára, értékeinek különbségeire is” – írják az előszóban a kötet szerkesztői, Ekler Andrea és Erős Kinga. (Mivel reménybeli külföldi olvasóknak, kiadók szerkesztőinek stb. szól, természetesen az előszó angolul és németül is megtalálható a kötetben, ahogy a szerzők és az őket bemutató kritikusok pályájának rövid ismertetője is.)
Az előszó máris jelez néhányat az esetleg problematikussá válható kérdésekből: „pillanatfelvétel”, „szubjektív válogatás”, „reprezentál”.
„Pillanatfelvételként” a Pályatükrök egyáltalán nem olyan spontán villanás eredménye, mint ahogy a szó sugallná. Nagyon is jól átgondolt válogatás, precíz szerkesztői munka eredménye. Egy ilyen jellegű kötettől nyilván nem lehet elvárni, az egységességet, hiszen éppen a benne szereplő alkotók, műveik, poétikai nyelvhasználatuk, világ- és művészetszemléletük sokféleségét hivatott megmutatni. A „fiatal alkotó” terminus problematikus, a kötetben szereplő szerzők kiválasztásánál nem illeszkednek a szociológiai értelemben használt (és a különböző pályázatok, konferencia-felhívások, ösztöndíjak stb. által szigorúan alkalmazott.) „fiatal = tizennyolc és harmincöt év közötti” kategóriába. Nem véletlenül, hiszen ahogy az egy ilyen kötetnél természetes, az itt bemutatott szerzők közt vannak közismertek, ismertebbek és kevésbé ismertek, de a „húzónevek” (pl. Lackfi János, Térey János, Orbán János Dénes, Lövétei Lázár László) szinte mind az 1970 és 1975 közt születettek köréből kerülnek ki. (És többnyire „Jánosok”. De ez már véletlen.)
Minden antológiánál és válogatásnál elkerülhetetlen, hogy egyes szerzők és művek kimaradnak, mint ahogy mindig akadnak olyanok is, akik kifogásolják, hogy „miért ez, miért nem amaz”? Ebben az esetben nyilván megkötötte a szerkesztők kezét az, hogy nem a magyar irodalom fiatal írói közül, hanem csupán egy írói társulás, a Magyar Írószövetség köréből válogatták a kötetbe kerülőket, ám ez nem eredményezett hamis, csupán szubjektív képet. A szubjektivitás pedig, mint már jeleztem, minden válogatás velejárója.
Jó gondolat (noha várhatóan a potenciális olvasók körét az irodalmat olvasók táborán belül az irodalomkritikát, irodalomtudományt olvasók/művelők táborára szűkíti), hogy nem az illető szerzők műveiből kínál szemelvényeket, hanem egy-egy kortárs kritikus mutat be öt-tíz oldalas esszében, tanulmányban egy-egy szerzőt, illetve egy-egy pályaszakaszt. A Pályatükrök így bevallatlanul nem csupán a kortárs, fiatal magyar irodalomról nyújt képet, hanem a kortárs kritikáról is, mégpedig a következő felállásban:
Babus Antal Nagy Gáborról, Bertha Zoltán Király Farkasról, Demeter Zsuzsa Király Zoltánról, Dobás Kata Nagy Koppány Zsoltról, Ekler Andrea Iancu Lauráról, Elek Tibor Szabó Tibor Benjáminról, Erős Kinga Szentmártoni Jánosról, Farkas Wellmann Éva Orbán János Dénesről, Fazekas Ibolya György Attiláról, Koncz Tamás Karácsonyi Zsoltról, Ködöböcz Gábor Csender Leventéről, Papp Ágnes Klára, László Noémiről, Papp Endre Falusi Mártonról, Pécsi Györgyi Szálinger Balázsról, Prágai Tamás Térey Jánosról, Sturm László Lövétei Lázár Lászlóról, Végh Attila Győrffy Ákosról, Vincze Ferenc Rózsássy Barbaráról, Wutka Tamás Lackfi Jánosról, Zsávolya Zoltán L. Simon Lászlóról.
Költőkről, írókról, pályakezdésről és pályán való haladásról szólnak ezek a szövegek, de a prímet nem az írók, hanem a kritikusok viszik. Ebben a körben is vannak ismertebb és kevésbé ismert nevek, ám itt még szembetűnőbbek az eltérések: vannak köztük nagy szerkesztői tapasztalattal és több kötettel rendelkező irodalomtudósok, akiknek a szavára oda szokott figyelni a szakma, és friss meglátású pályakezdők, akik most keresik saját hangjukat.
„Nincsenek művek, csak szerzők vannak” – írta Jean Giraudoux, a huszadik század első felének nagy francia drámaírója, mire valamivel később Barthes „a szerző halálát” emlegette.
Nos, az olvasó halálát is szokták emlegetni a katasztrofális olvasási statisztikák láttán, ám ha mégis olvasunk, és éppen kritikát (mondjuk a Pályatükröket), lehet, hogy kiderül, az olvasó nagyon is él. A kötet húsz pályaképe húsz olvasó portréja, fénykép nincs ugyan róluk, mégis az ő arcvonásaik sejlenek fel egy-egy remek felütés, elgondolkodtató problémafelvetés kapcsán, vagy akár az olyan mondatok olvastán, mint „Hideg van ezekben a versekben, mert ezek nem rózsás lányszoba-tapéták, hanem jelek a szakadék falán” (Végh Attila Győrffy Ákos verseiről).
A kritika tipikusan olyan szöveg, amely felkérésre születik, a lehető legritkább esetben ír valaki kritikát, alkotói portrét, pályaképet csak úgy, saját gyönyörűségére. Ez a felkérés megszabta alkalmiság, a maga összes kötöttségével (határidő, terjedelem, kontextushoz való illeszkedés stb.) korlátoz ugyan, (ön)fegyelmet követel, de sem az alkotók fantáziáját, sem tehetségét nem köti gúzsba a romantikus képzetekkel ellentétben, amely szerint alkotó munka csakis a „teremtő szükség” sürgetésére, „ihletből” születik.
A megrendelésre készült munkáról írja Javier Marías Amikor halandó voltam című (természetesen megrendelésre készült novellákat tartalmazó) kötete előszavában, hogy „ez számomra nem tűnik gondnak, ha képes vagyok a magaménak érezni a munkát, és írás közben jól érzem magam. Sőt, csak akkor szánom rá magam, hogy megírjak valamit, ha szórakoztat, és csak akkor vagyok képes szórakozni, ha érdekel a dolog. ”
Nincs ez másként a kritika/tanulmányírással sem. Az olvasóportrékból kiderül, milyen sokféleképpen lehet olvasni, hogy a „profi olvasásnak” nevezett olvasás sem feltétlenül steril, annak is megvannak a maga szenvedélyei, a lelkesült vagy az elkeseredett pillanatai.
Vannak rejtőzködők, akik nem is pályaképet írnak, hanem egy szerző recepciójának az összefoglalóját készítik el, fegyelmezett olvasók, akik biztos tudással bontják ki a mondanivalójukat, mások örömmel feledkeznek bele egy-egy versvilágba, egy regény értelmezésébe és lebegő, könnyed mondatokból összefonódó esszét írnak. Számomra az a kritikusi attitűd a legszimpatikusabb, amely vállalja saját olvasatának szubjektivitását és az ebből fakadó tévedés lehetőségét.
A kritikust gyakran lenézik, mint elvetélt alkotót, aki megfelelő alkotótehetség híján másokról ír. A Pályatükrök anélkül, hogy ez bevallott célja lett volna, a húsz fiatal szerző bemutatásának sugalltan protokolláris feladata mellett számomra akarva-akaratlanul a tükör másik oldaláról, húsz kritikusról, húsz fegyelmezett olvasóról szól.

Pályatükrök. Húsz portré fiatal alkotókról. Magyar Írószövetség Arany János Alapítványa – Kortárs Kiadó, 2009.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében