|
|
Matei Vişniec
Versei
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 19. (561.) SZÁM — OKTÓBER 10.
|
Évszakok
(Anotimpurile)
A zongorista csak játszott tovább az elhagyatott városban
halkan álmodozva játszott alig futtatván ujjait
egyik billentyűről a másikra
rágyújtott egy cigarettára
és úgy játszott hagyván hogy az az ajkai között
tövig égjen
néha megállt egy percre
mellényzsebéből kivett egy
nagy mocskos fekete zsebkendőt
és megnyomogatta vele a homlokát tarkóját és a nyakát
letörülte az izzadtságot az ujjairól majd
még szomorúbban még fáradtabban játszott tovább
meleg lett ebédidő
a zongorista kivett egy kenyeret a vörös aktatáskájából
és feltette a zongora fedelére
és időnként két ujjal
csipegetett annak fekete beléből
a zongorista játszott tovább
a négyórai zuhogó zápor idején is
és estefelé amikor a szélrohamok megindultak
a zongorista meg se mozdult halkan és felkavaróan
játszott valamit Vivalditól
a nap a vége felé járt már sötétedett
csillagtalan éjszaka közeledett
a zongorista egy hosszú vékony cigarettára gyújtott
s a parazsa fényénél
játszott tovább
Egy alma képzelgései
(Fanteziile unui măr)
Egy almában laktam egymagam
nyaranta hosszú névtelen verseket olvastam
télen borzongva hallgattam ahogy a szél
légkockákat épít az utókornak
hagytam hogy elárasszon a benti meleg
lecsuktam a szemhéjamat és a valóság
némiképp szégyenlősen szemhéjam mögött
dobta le gönceit abban az időben a semmi
még nem létezett esős napokon emlékezni
próbáltam bizonyos agyafúrt dolgokra
mint a világmindenség összetétele
vagy a legelső őselv állapotára
emlékezni próbáltam az első esőre és az első
kivirágzott gesztenyére és a lélek legelső kísérletére
hogy egy másodpercnél több ideig elmélkedjék
máskor amikor a lebukó nap mélyen bejuttatta
sugarait az alma héján át egészen a bőrömig
a várakozástól elalélva
a szépséges Maktára gondoltam
az én egyetlen a tökéletesről alkotott képzetemre
s akkor ott az illatos
vörösben térdre estem
megrázva a kezét annak
aki épp ajkához emelte az almát
A költő álma mielőtt újra lóvá változik
(Visul poetului înainte de a redeveni cal)
Az volt az érzésem hogy álmomban lóvá
változtam boldogan nyargaltam a harmatos
mezőkön és tisztában voltam azzal hogy lóvá változtam
s azt kívántam hogy ne ébredjek fel sohasem
és mialatt ott nyargaltam boldogan
csak egy fájdalmas ébredéstől féltem
és megpróbáltam megbarátkozni a gondolattal
hogy mindez csak álom hogy mindez elmúlik
és mialatt fokozatosan szoktattam magam
a közelgő álombéli ébredéshez
bensőmben egy rossz szellem felneszelt
és rám kiáltott ló vagy ló maradsz
nem fogsz felébredni sohasem
de én tudtam hogy mint minden szellem
aki nem szereti a valóságot hát engem sem szeret
és rettegtem a szavaitól
s miközben próbáltam megérteni mindezeket
épp a rosszlelkű szellem belsejében
a szellem tudata ébredezni kezdett
a maga során azt kiabálván rám hogy te hazug
hát jól tudod hogy az álmaink
mily romlottak és mily kegyetlenek
és mintha nem jött volna hogy elhiggyem
hogy ez az egész történet milyen igaz
és csak egy másodpercre fel akartam volna ébredni
hogy meggyőződjek arról hogy vagyok
Arról hogy hogyan ér véget ez a vers
(Despre cum se va sfârşi această poezie)
Arról hogy hogyan ér majd véget ez a vers
nem lehet tudni semmit
nem mondtam még senkinek
hogyan fog véget érni ez a vers
ezért a tömeg összeverődött
az ablakom előtt
senki sem akarja elszalasztani a végét
és a város minden lakója
egy távcsövön néz
ahogy felkelek felöltözöm megiszom a kávémat
tudom hogy kétségbeejtő vagyok
de nem mondhatom el olyan könnyen
hogyan fog véget érni ez a vers
még a király és a tanácsosok is
foteleket hoztak és
egy kicsit előbbre ültek
és várják hogy lássák hogyan is fog
véget érni ez a vers
Megvilágosodás
(O iluminare)
A sárral teli országúton
autóbuszunk a tegnap este összeütközött
egy furcsa állattal egy állattal amely
ahogy a specialisták mondják
már rég kihalt a földünkön
mi mind a száz utas
felvillanyozódva szálltunk le
és őrt álltunk az állat nedves teteme mellett
amíg az a csodálkozástól és a magánytól kimerülten
egy halk rúgással ki nem adta a lelkét
akkor láttuk mindannyian
hogy az állat lelke tisztára olyan mint
az állat maga az esővel és a sárral együtt
a mező kiterjedéséhez hasonlatos
és szembetűnően hasonlít az
autóbusz sofőrjére
és külön-külön mindannyiunkra
FEKETE VINCE fordításai
|
|
