"Aki nem győzött, máris vesztett"
Kereső  »
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 19. (561.) SZÁM — OKTÓBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
PÉCSI GYÖRGYI
Izgalmas közöny
Márkus Béla
A poén derűje és bánata – Engedelmével –
Matei Vişniec
Versei
Karácsonyi Zsolt
JANCSÓ NOÉMI 1988–2010
KOVÁCS FLÓRA
Szobrok, rajzok - Jancsó Noémi szövegeire
Jancsó Noémi
A De consolatione Philosophiae népszerűsége a 18. századi magyar olvasók körében
RADU VANCU
Versei
Szőcs István
JEGYZETEK - Ők maguk
Kántor Lajos
A Forrás (elő)történetéhez
Sebestyén Mihály
Szakszerű hangápolás
Oláh András
Versei
SZABÓ ANDRÁS PÉTER
Panaszkönyv
Szántai János
Rózsa Sándor a Harleyt ugratja
Terényi Ede
ZENÉK, ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK - Szűkül, szürkül – a Világ?
Hírek
 
Kántor Lajos
A Forrás (elő)történetéhez
XXI. ÉVFOLYAM 2010. 19. (561.) SZÁM — OKTÓBER 10.

(részlet)

A titkosszolgálatokat erősen foglalkoztatta a fiatal írók – a később Forrás-nemzedék nevet kapott költők, prózaírók, kritikusok – magatartása, gondolkodásmódja, viselkedése a szerkesztőség(ek)ben. Igyekeztek folyamatos információkat szerezni rólunk – sőt lehetőség szerint közvetlen köreinkből, korántsem sikertelenül. Az én korai megfigyeltetésem az első években annak megismerésére irányult, hogy a besúgói jelentések (és a családról megszerzett adatok) alapján alkalmas lehetek-e a beszervezésre. De már 1961. október 28-án, a Korunknál szerkesztőségi főtitkári beosztásban dolgozó „Aczel” jelentésének (Domniţa Nicolae főhadnagytól származó) függelékében ez áll: továbbra is jelentsenek a fiatal írók magatartásáról és esetleges tervezett akcióikról, Kántort pedig tanulmányozás alá veszik („este luat în studiu”). A besúgói tájékoztatás kiváltó oka az akkor még jelentős funkciókat betöltő munkásíró, Nagy István Korunknál tett látogatása. (Gáll Ernőt kereste, de ő épp nem volt benn a szerkesztőségben.) Nagy István felháborodottan nyilatkozott a fiatalok verseiről, főként Lászlóffy Aladár Esti sípszójáról. Két nap múlva pedig Erdélyi László mesélte Aczelnak (nyilván feleségétől, a szomszéd szerkesztőségben dolgozó Látó Annától hallotta), hogy Kántor átadott az Utunknak egy 30 gépelt oldal terjedelmű tanulmányt a romániai magyar líráról, és ebben szigorú kritikát mondott az utóbbi időben megjelent verskötetekről, csupán a fiatalok (Lászlóffy, Szilágyi Domokos, Jancsik Pál, Fábián Sándor) műveit nevezve érvényes ígéretnek. Nagy István, ennek a tanulmánynak az ismeretében is, meggyőződését fejezte ki, hogy Kántor nemzedéki problémát kreál, és e mögött „egészségtelen avantgardizmus” húzódik meg. Más, későbbi jelentésekből megtudható, hogy az Utunk szerkesztőségében K. L. tanulmányát legalább húsz emberrel körbeolvastatták, és az idősebbek felháborodását váltották ki az olvasottak. A szöveget az Utunk nem adta le – ez jelent meg később a Korunkban (1962 márciusában–áprilisában), amit aztán követett a súlyos pártbírálat.
Aczel és más fedőnevek mögött rejtőző személyek jelentéseiből tehát arra is fény derül, amiről a szerző korábban nem tudott – vagy azóta elfelejtett. Például hogy azzal gyanúsították, tanácsokkal látja el a kolozsvári és nagybányai fiatalabbak (a Forrás első nemzedéke után kötetekhez jutók) szervezkedését. A jelentésekben Farkas Árpád, Molnos Lajos, Pusztai János és Nagy Kálmán (a Kalevala-fordító) neve fordul elő. „Aczel” főtitkár arról is tud és jelent (1963 áprilisában), hogy Kántor szerkesztőségi kollégájával, Erdélyi Lászlóval vitatkozik a kelet-berlini Sinn und Form folyóirat megszüntetéséről és a főszerkesztő Stephan Hermlinről; K. L. szerint – így a besúgói jelentés – „lehet, hogy szükség volt a fal felhúzására Berlin keleti és nyugati része között, de a Sinn und Form folyóirat felszámolásával új falat emeltek a szocialista irodalom és a nyugati haladó irodalom közé”. És Kántor örült, hogy miközben Hermlin elismerte hibáit, fenntartotta, hogy jövőben is hibákat fog elkövetni, különösen az új tehetségek támogatásával. Oprea Florin főhadnagy (később ezredes) megjegyzése szerint Erdélyi Lászlót nyilvántartásba vették, Kántort pedig úgy ismerik mint nacionalista elemet. (Vagyis a Sinn und Form apropóján ugyanaz a minősítés. Lengethetnek nekik… mondom ma én.) Egy 1964. december 21-i jelentéshez kapcsolódva (ahol a baráti körről, így Lászlóffy Aladárról, Jancsik Pálról és Láng Gusztávról esik szó), egy másik belügyes százados, Creţu Ioan megjegyzi: Kantor Ludovicot előzetes dosszié szerint követik („urmărit prin dos. preliminar”); egyúttal pedig Jancsikot is kövessék, és ellenőrizzék az egyetemen dolgozó Láng Gusztávot is.

Lényeges – a grafikai megjelenítés, a tördelés megújításán túlmutató – változást jelent 1964-ben az ún. kis, tájékoztató rovatok súlyának növelése a lapegészen belül. Némiképp folytatva a régi Korunk hagyományát (például: Kultúrkrónika rövid hírekben), két, illetve három hasábra tördelve élénkíti a folyóiratot a Krónika, a Téka és a Tallózás, tartalmilag is sok újat hozva. Külön sajtótörténeti tanulmány tárgya lehetne például a Krónika fejlődése, színesedése, szerepe az információs korlátok áttörésében; nemzetközi konferenciákról lehet itt hírt adni (külföldi források alapján), „nem sorsdöntő” politikai, ám jelentős kulturális, tudományos hazai eseményekről készülhetnek beszámolók. A Téka- és Krónika-írásba több külső munkatárs szállhat be (nincsenek aláírt szövegek, tehát a belső emberek mellett a külső „gyanúsak”, esetleg éppen csak megtűrtek sűrűn szerepelhetnek közléseikkel ezekben a rovatokban). A börtönből nemrég szabadult, Bukarestben (kényszerlakhelyen) élő Páskándi Géza egymás után érkező levelei – postai borítékban vagy vonalas, sima füzetlapokra firkantott, küldönccel eljuttatott sorai – tanúskodnak a mindkét fél számára előnyös szolgáltatásról. Egyiket így kezdi: „Lajoskám, jelentkezik ismét a Téka klasszikusa”, egy másikat pedig köszönettel, jelezve, hogy „a téka-pénzt megkaptam”; az év vége felé viszont azt írja: „A »téka« egyelőre nem esik kezem ügyébe” – amiből következtetni lehet, hogy addig küldte a rövid könyvismertetőket, folyamatosan. (Az új könyvekhez való hozzáférését segítette börtön utáni munkahelye, a „Könyvet postán” raktára. Föltehetőleg Majtényi Erik, a fővárosi író-barát segíthetett Gézának az állás megszerzésében, vagy legalábbis találkoztak időnként a bukaresti könyvraktárban; erre a kapcsolódásra következtethetünk Majtényi Korunk-beli, a posta könyvküldeményekről szóló jegyzetéből, 1964 januárjában.). A zenész László Ferenc nekem írt leveleiben nem találok ugyan utalást kulturális-információs szolgálatunkra, a zenei tárgyú krónikák és tékák szerzőségét mégis neki tulajdonítom – az aláírt jegyzetek és nagyobb tanulmányok melléktermékeként, a folyóiratot ezzel is támogatva; ő minden vonatkozásban alapmunkatársnak számított már, onnan Nagyszebenből, elviselhető száműzetése helyéről. (Ide is kívánkozik legalább rövid zárójel: az Erdélyi fiatalok egykori szerkesztőjének, a Farkas utcai református volt esperesnek, a Duna-csatornától több év után hazatért László Dezsőnek a fia – nekem első elemitől osztálytársam és jó barátom – apjával együtt, apja miatt megfigyelés alatt állott. A szerkesztőség fő besúgója, Aczel már 1961 decemberében jelenti, hogy én szerkesztői minőségemben László V. Ferencnél jártam Szebenben, és ott találkoztam az ismert nacionalista, irredenta, továbbra is püspökségre törő László Dezsővel.) Krónika-, Téka-, Tallózás-munkatárs lehetett már ekkor egy másik „börtöntöltelék”, az irodalomtörténész Dávid Gyula – ekkoriban még vízvezetékszerelő-segéd. No meg az orosz nyelv- és irodalomszakot végzett Bölöni Sándor, Nagyváradról; ő szintén a megfigyeltek, az én „ismert nacionalista” barátaim közé tartozott, még bolyais diák korából. És persze mi, belsősök ugyancsak szorgalmasan gyártottuk a rövid tájékoztatókat. (Feltételezem, hogy Balogh Edgártól származik, 1964 februárjából, az én Írástól – emberig című Forrás-kötetem ilyen kategóriákkal történő hivatalosítása: „A Forrás-sorozat fiatal irodalombírálónkat mutatja be, aki szerint a korszerű tudományos világnézet, a természettudományos életérzés és a művelt kifejezés egymástól elválaszthatatlan irodalmi követelmény. A kötetbe foglalt bátor kritikai elemzések hazai és világirodalmi pásztázásban mutatják be esztétikum és társadalmi erkölcs öszszefüggését.”)




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében