Áztatják visszeres ülepüket a termálban a vénasszonyok, csepeg rájuk a menynyezetről a víz, hideg csókok a forró gőzfelhőben, s ha nincs is éjszaka, a bazin csempézett szélén cuppogó talpak suhanc férfiak közeledtét hirdetik tocsogva.
Nicsak, ki érkezik, Bogár Gyuri, a disznaja, hogy csörtet, mindenkit félrenyom, első kíván lenni. Fogatlan szájukkal kerepelnek rá a nénék a vízből, bugyborékolásuk ott sündörög a levegőben, csak a nehéz pára akaszkodik reá, a víztükör ahogy megkapja, szét is kergeti, hogy hangokra hullik szét a mondatok zöme.
Mi is lenne véle, ha nem ő ugorhatna fejest hamarabb, megütné a guta, toldozzák tovább a jelmezét, és amiképp az öszszes többi, a mondatok továbbra is darabokra hullanak, s ami mégsem, az megtöbbszöröződve kínálja a daraboltság érzését, hogy cseng belé az egész fedett uszoda.
De jönnek is már azok a híres férfiak, Bogár Gyuri legelöl, Szabó János utána, egyenként csobbannak a forró vízbe, nagy gatyájuk úszik velük a víz színén, nyomakodnak, rugdossák egymást hadakozva, rángva, a vízből pohárnyit nyelve. Érkeznek a többiek is, katonatársak, cimborák, kocsmatöltelékek, befogott orral ugranak seggest a méteres vízbe, hogy a széleken gubbasztó vénasszonyokat homlokig lepi a medréből kilépni ringó víz, de már senki nem felesel.
Másfelől a gőzből kibámuló tántikon kottyanó vízcseppek ha a hullámzó tükrön csattannának, akkor is ugyanannyi eséllyel pályáznának az ázó testek figyelmére. Vízben és a sikamló medenceszélen felszálló szófoszlányok keverednek, a hallból, és hátulról, az öltözőkből betóduló cigarettafüstben a fejüket kapkodó suhancok keresik egymást a vízben pancsolva, nyerítve, sikongva. Egy kitört tetőablakon át tódul befelé a levegő, és a friss levegő jéghideg, vízbe csobbanó test, lassan kiolvadó, kézből kisurranó szappandarabra emlékeztető érzés, nincs köze hozzá senkinek, hacsak nem a halott úszómester üzeneteként értelmezhető, ami a késő szombat délutáni órában egykori úszóleckékre figyelmeztet. Vannak a teremben mások is, olyanok, akiknek nincs szüksége leckékre, a hallban megváltott jegyeket gyűrögetve, nejlonszatyrokban hozott törülközővel és úszónadrággal lépkednek az öltözők felé. És ellenkezőleg, akik a zuhanyállványok alól kilépve vizesen, a hideg levegőtől reszketve futnak az öltözők felé, hogy mihamarabb magukra vehessék átnedvesedett ruhájukat, téli kabátot, amit a kinti ruhatárban nem szívesen hagynának, zoknit, vízzel teleszívott cipőfűzőjű lábbelit, és végre kiázva hazamehessenek. De még előtte a restibe átvezető hosszú és nikotin-meg húgyszagú aluljárón át, vizes fejjel beugranak egy sörre, vagy ha nincs pénz sörre, csak úgy belépnek megszokásból, és nézik, ahogy a pincérnő fogpiszkálóra szúrt miccset szolgál fel mustárral és kenyérrel, végül a resti kijáratán át távoznak, mint ahogy a fizető vendégek szoktak.
Vagy némelyek az építésben abbahagyott szállodavázakat keresik fel, és addig sündörögnek a nyirkos félhomályban, a cementszagban és az ablak nélküli szobákban, míg rá nem lelnek Pöttyös Esztire, aki aztán kézzel segél rajtok, mást nem enged, és közben lehet figyelni a Mercédeszekkel érkező luxusabbját, ahogy szőrme télikabátjaikban meg harisnyás lábakon betipegnek a hallba, onnan meg le az öltözőbe, az öltözőből be a zuhanyállványok alá, onnan a vízbe, aminek színét jócskán ellepi addigra a testekről lemálló kosz, szenny, az egész heti levakarhatatlan és most a kitartó gőztől leváló undokság, be lehet csukni hát a szemhéjat.
De figyeljük mégis Hóri Teréz takarítónőt, aki kék vedrével bejön a medence szélére, és kiüríti a tehetős vendégek hamutálját, összegyűjtögeti a csikkeket a lábmosó árokból, aztán örökké a vizet figyelve hátramegy az öltözőkabinok közé, otthagyott bugyikat, elejtett karkötőket, órákat szed össze, és megzavar más üzekedni vágyókat, akik minduntalan a nedves félhomályban esnek egymásnak. Teri angyal, villannak a pucér seggek a fülkék sűrűjében, lenne szíves várni egy kicsit, és a kék veder koppanva landol a betonpadlón, majd a nyirkos huzatban felerősödnek, bár óvatosabbak is egyben a cuppogások, végül elcsendesednek, és csak a medencéből besikoltó hangok maradnak.
Ilyenek, hogy Bogár Gyuri bukott szamár, Bogár Gyuri bukott szamár.
A halott úszómestert mégsem Hóri Teréz fedezi fel, hanem a szolgálatos bazinpucoló, és rögtön rálökne egy kanálnyi klórt, mert rövidlátó, ha rá nem kiáltanak, hogy hé, állj, az ott egy test, és rögtön híre megy a faluban, hogy hullát találtak, hogy valaki belefúlt a medencébe. Két hétre be is csukatják a közfürdőt, mindenki otthon csutakol, már aki nem szégyelli, főleg a lánykorúak meg a kamaszfiúk irtóznak ettől, és Pöttyös Eszti is máshová helyezi át székhelyét, följebb kerül a vasúti átjárókhoz egy almafa alá. Ahová viszont jól belátni, úgyhogy nem is megy az üzlete, vagy ha megy, az azért mehet, mert minden bizonnyal arrébb hurcolkodnak, a kukoricások felé.
Arccal lefelé, csupasz tarkóját mutogatva fekszik a víz alatt a mester, a lefolyórácsba szorult kezével kapaszkodik a medencébe, csakhogy míg víz van rajta, senki észre nem veszi, a legsötétebb zugát választotta a bazinnak a mester, a kiégett másféle testek alatt a sajátja eggyé válik a csempe zöld lerakódásait összefodrozó hullámverésekkel, gyors fordulások okozta lökésekkel. Próbálják kideríteni, mit is ejthetett le a mester, hogy ott kotorászott a rács körül, de megfejteni aligha tudják, mert annyiféle hír röppen fel, mint amennyi akkor szokott, ha az igazságtól messzi járnak azok, akiknek a legközelebb kéne lenniük hozzá. Csak annyi bizonyos, Matolcsi halála óta néhányan nem járnak fürdőre, azok között keresik a tettest, terjed el, és így mindenkit ott találni szombatonként, ülnek dermedten a vízben, mintha hulla markolná akármelyik percben lábfejüket.
Olyan átlagos nap lehetett az is, mint a többi, a vénasszonyok áztatják a mester tarkója fölött magukat, az öltözőkabinok között áll a bál, megérkeznek Bogár Gyuriék, idétlenkednek a vízben, arra várnak, hogy valami jó bigé is közibük merüljön, utána megjelenik Kincses Erzsi, a mester kedvenc tanítványa, amire hörögve felel a férfinép, leghamarabb Bogár Gyuri, mert az ő rokona. Mit nem képzel Matolcsi víziedző, fújtat a vízben keringve.
A mester aznap reggel nyolckor kel, különben biológiatanár a helyi elemiben, az apósáékat kerülgeti a konyhában, az öreg már be is gyújtott, füstöl a kályha, sistereg a fazékban a víz, amikor a fásládából kizavarja a macskát, pedig az öreg pont azelőtt engedte be, és nekilát reggelizni. Nem állhatja, hogy szőrös jószág nézze evés közben, és ezt már rögtön első héten megmondta, hogy idekerült.
Ácsingózik a téli széllel bélelt időjárás a fürdőbe igyekvők vállán, a szemközti állami szőlőhegyekről csurog alá a hideg meg a zúzmara, a fürdőt kerítő jegenyesor csak győzze felfogni a minduntalan rohamot. Matolcsi, a víziedző öltözködik egyedül, civilben biológiatanár, halála előtt fél órával a szélső kabinsor egyikében. A medencében nénék gubbasztanak, bámulják a víz közepét, lesik a túlsó partot, hátha nyílik a bejárati ajtó, mintha az a belépő valaki el is vinné innét őket, úgy várják unalmukban.
Háhiszen senki nem mondta neki, hogy edzősködjön, így járja a faluban halála után pár nappal. Hiába a nagy döbbenet, a részvét, előkerülnek ilyes szavak is, mintha kenyeret vett volna el bárkitől is a szerencsétlen. Nem kellett ide sose edző, minek az úszni, a méteres vízben nem fullad meg senki. Lám, ő igen, ő igen, belenyuvadt, forgatják mondókájukat, mint gyomos földet az ekekapa. Hol a gaz, hol a televény kerül fölül, sose egyszerre, és nem is marad nyomában egyenes a talaj.
Pálinkán osztoznak a Csere-tetőn az almafát metsző férfiak, az éles szél ott fütyül az ajkuk és a félliteres üveg szája között, befurakodik ingnyak, bélelt kabátok és hosszúgatya alá is, ha nem ügyelnek rá. Veres mindegyiknek az arca, az istentől hátrahagyott helyet szemlélik, hiába láttak itt már nyáron nagy mozgolódást, színes asszonykötények lobogását a fasorok között vágtató szélcsikók hátán, nehezen mozdul be képzeletük, mert a téli szél mintha sarokba szorítana minden efféle kísérletet. Bogár Gyurit nem érdekli az időjárás, ki sem áll sorából, vágja a vízhajtásokat, a száraz gallyat, hordja csomóba a maga után hagyott ágakat, pálinkát sem fogad el, mintha estigelé végezni akarna egymaga az egész gosztáttal.
Nicsak, Bogár Gyuri, megszállotta a szentlélek, kiabálják a többiek, hahojj, hagyd a nyavalyába a fákat, de a kiáltozásokra hajthatatlan Bogár Gyuri, úgy halad előre, hogy háta mögött aprádonként elhal a rikoltozás, egészen távolira csökken. Kiér Gyuri a tetőre, ahol a szél legvadabbul birkózik minden útjába akadóval, de legalább másféle hangot nemigen hall, s amit hall, azt is hagyja észrevétlenül a szél prédájának, mert Kincses Erzsi közeledik felé az esztenák irányából. Aztán ennek az egyszál bél leánynak, különben unokahúgának adagolja el cseppenként a fürdőnapot, amikor a víziedző halálát lelte, és lám, igencsak nagy tehertől szabadul mindeközben, mert kétrét görnyedve mered a lány nyakába, ahogy beszél, és alig lesütött fejjel iparkodik visszatérni a férfiak körébe, ahogy kiöntötte a lelkét. A lányt sem látni azután sem akkor, sem máskor a rábízott hírekkel, pedig Bogár Gyuri is sokat jár még egy darabig arrafelé, utána ő is eltünedezik.
Áztatják visszeres ülepüket a vénasszonyok a termálban, derekukat az öblös cső szájához nyomják, csepeg rájuk a mennyezetről a párából hideg csókká dermedő víz, bámulják a kitörött tetőablakon át a szürke, téli eget. A bejárati ajtón párától átitatott értesítő közli a vendégekkel, hogy Matolcsi víziedző eltávozott az élők közül, siratja őt gyászoló családja. De az is már csak fityeg, a ragasztószalag is átnedvesedett, nemsokára le fog hullani, azután rátaposnak vigyázatlanságból, egy cipőtalp behordja a bazin mellé, onnan átfordul a lábmosó árokba. Hóri Teréziától tudjuk, éjszakánként a tetőablakon át Matolcsi víziedző kiabál be, ne úgy tartsd a lábod, fiam, emeld a fejed, vegyél mélyebb levegőt, egyenesebben a karod, tempózz. Hideg, makacs állatok vagytok, nem tanultok, idétlenül és sután mozogtok, amiként a szárazföldön, úgy a vízen is, elégtelen, osztályismétlő.
Bogár Gyuri bukott szamár, Bogár Gyuri bukott szamár, és felröhög az osztály, hogy cseng belé az úszómedence fedett csarnoka.