Téved, aki Demeter Szilárd új kötetének címe láttán thrillert és rémregényt képzel a borítólapok közé. A lüdércnyomás ebben az esetben több áttétellel értendő – talán akkor járunk jó úton, ha egyfelől erotikus felhangokat gondolunk a szóösszetétel mögé, másfelől arra a helyzetre vonatkoztatjuk, amelyben egy fiatalember akkor találja magát, hogyha hatszáz nő tekintetének kiszolgáltatva, e figyelem nyomása alatt kell helytállnia. Egyik értelmezésben a lüdérceket nyomják, a másikban a lüdércek nyomnak.
De hogy azt a hangnemet is megsejtsük, amelyikben a kisregény története megszólal, előbb pontosabban körül kell írnunk a lüdércek/lüdérckék kilétét. A kötethez Előjáték is tartozik, amelyben a szerző jelzi, hogy Molnár Vilmos teremtményeinek nevét veszi kölcsön a főhősök megjelenítéséhez. A Levél Szingapúrból című Molnár Vilmos-kötet (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1993.) Lidérces históriák című részében a lüdérckék az ember térdéig érnek, más megfogalmazás szerint akkorák, „mint két egymásra állított literes üveg”. Mindenféle csínyekre és kisebbfajta csodatételre kaphatóak, legfőbb tulajdonságuk pedig, hogy érzékenyek a kopott dolgokra, ezért időről időre újrafestik a világot – de nem élénkebb és frissebb színűre, hanem pontosan ugyanolyanra, amilyen volt. „Mert azért így mégis más. És mégse más. És mégis más. És. Pont ez az és az, amit a lüdérckék szeretnek” – írja Molnár Vilmos. Szerepelnek még Molnár történeteiben hajdú-sógorok is, a lüdérckék ellentettjei, „antipátiái”. Ők is mitikus lények, akárcsak a lüdérckék, de sértődékenyek, bosszúállók és rosszindulatúak. Legfőbb tevékenységeik közé tartozik a sötét zugokban való meghúzódás, a fogcsikorgatás, a „duzmálás” és „tanyázás”. Szóval kiállhatatlanok és deprimáltak. Molnár Vilmos könyvében nincs ezeknek a lényeknek hangsúlyos nemi jellegük – a lüdérckéket például többször szólítják meg „uram” vagy „öcskös” formulával. Irodalmi párhuzamot keresve: Molnár Vilmos lüdérckéi és hajdú-sógorai Julio Cortázar dulimanóinak, fámáinak és reményeinek a rokonai.
Demeter Szilárd könyvében földibbé és testesebbé válnak ezek a lények, ugyanakkor épp a nemi jelleg mentén különül el identitásuk: a kisregényben konkrétan tanítóképzős lányt jelöl a „lüdércke” szó, a „hajdúsógor” pedig tanítóképzős fiút. A Molnár Vilmos-féle teremtmények neve mégis szerencsésen idomul a könyv történetéhez: a lüdérckék itt is őrzik a megfoghatatlanabb, megközelíthetetlenebb, érthetetlenebb, egyszóval csodásabb jellegüket, a hajdúsógorokat pedig gyakrabban látjuk köznapi aktivitások, sértődések és depreszsziók közepette.
A névválasztást az indokolja, hogy Demeter Szilárd mítoszt hoz létre, beszél el és erősít meg. A létrehozás pedig éppen a nevek, megnevezések által valósul meg: ezáltal válik a könyv egy saját, (egyelőre) egyszemélyes mítosz hordozójává. Az az írói probléma, amelyet a szerzőnek meg kell oldania, lényegében azonos azzal, amivel a kisregény szereplői akkor szembesülnek, amikor diáklapot akarnak alapítani. A szerző alteregója, Kistarisznya fekteti le az indítandó lap koncepcióját, imígyen: „a Patinás Középfokú Angyalú belső életéről a külsősök által soha meg nem tudható titkokat, förtelmeket, pletykákat és mindennemű haszontalanságokat közkinccsé kell tenni. Így teremtünk piacot a lapnak, magyarázta az értetlenkedő tekintetek láttán, a hajdúsógorok nem szerették volna, ha a Patinás Középfokú Angyalú belső életéről a külsősök által soha meg nem tudható titkok, förtelmek, pletykák és mindennemű haszontalanságok napvilágot látnának. Ezt meg is mondták Kistarisznyának, aki azzal vágta ki magát, hogy a piac az piac. Lehet úgy is fogalmazni, mintha benne lenne az összes förtelem, titok, pletyka és mindennemű haszontalanság, ám a végső igaz-ságot csak sejtetjük, de akkor is benne kell lennie legalább a titkok, pletykák, förtelmek és egyéb haszontalanságok halvány lenyomatának.” (54.) A lapkoncepció részben meg is valósul, de a közönsége igazából a lapban közölt morbid viccek miatt kedveli, azokra vadásznak külsősök és belsősök egyaránt.
A Lüdércnyomás tehát ugyanezzel a problémával küzd, ami a lap esetében részleges kudarcot eredményezett, a megcélzott ponton legalábbis: hogyan lehet egy „bent” történetét úgy elmondani, hogy az a „kint” számára is jelentéses legyen? A „bent” ebben az esetben egy iskola közössége egyrészt, másrészt pedig egy generáció – bizonyos értelemben egy alapító nemzedék. Mindkét „bent”-nek megvannak a maga alaptörténetei és nyelvjátékai. Ezeket kellene úgy megmutatni, hogy átjárhatóak legyenek a határok „kint” és „bent” között.
A mítoszi nyelv és a mítoszi szerkezet ebben az esetben szerencsés megoldás: Demeter Szilárd úgy nevezi meg a helyszíneket és a szereplőket, hogy mítoszivá stilizálja őket (Angyalok és Angyalcsinálók Városa, Patinás Középfokú Elménc-képző, Palipalota, Patinás Középfokú Dögvészelhárító, Cerbera stb.), a név által távolítja tehát őket a köznapitól, miközben a legvaskosabb szívatásokat és beavatási szertartásokat meséli el, amelyek egy fiúbentlakásban érhetik az embert. (E történetek elmesélése révén egyébként óhatatlanul olyan könyvek történeteinek szomszédságába kerül, ahol hasonlóan összezárt közösségek dinamikája jelenítődik meg: Iskola a határon, Törless iskolaévei – vagy akár A nyugati hadtest, az Arc és hátraarc. Az otthonról hozott/küldött „pakkok” sorsa pedig itt is, mint a többi említett könyvben, ugyanaz, mint a Légy jó mindhaláligban. De akár a Harry Potter-könyvek egy-egy tanévnyi eseménysort magába foglaló narrációja is eszünkbe juthat.)
A mítoszi szerkezet pedig egy beavatódási folyamat megmutatása révén jön létre: a főszereplő, Kistarisznya kívülről érkezik, egy darabig „kinti” szemmel nézi a dolgokat. Meg kell értenie, fel kell mérnie a „bent” működésének szabályrendszerét – ahhoz, hogy nagyjából a kisregény közepétől már jórészt ő irányíthasson bizonyos folyamatokat: véghez vigye a saját forradalmait, létrehozza a saját alapmítoszait, férfivá válhasson a közeg elvárásrendje alapján, új játékszabályokat találjon ki, amelyekhez tarthatja magát. A történet igazából annak megértésével zárul, hogy a játékszabályok szabadon és aktívan alakíthatók, egyébként gyakran az az érzésünk, hogy Kistarisznyával csak úgy történnek a dolgok, némi esetlegességgel. Az viszont, hogy a könyv utolsó mondataiban Kistarisznya elindul „első igazi szerelme” felé, egyértelműen egy felismerés eredménye, egy következő szint előrejelzése: „Kistarisznyának csak most esett le, hogy Tündérország immár olyan ország, amelyben egyik helyről át lehet menni a másik helyre. Csak úgy, né, fogja magát és megy.” (128.)
A játékszabályok alakíthatóságának kérdése nagy mértékben generációs tapasztalat is. Demeter Szilárd az 1990-es évek legelején, a nagy alapítások időszakában szocializálódik a felnőtt létezésbe. Maga a könyv is reflektál erre: „A korlátlan lehetőségek korszakában, a mindent lehet és mindent szabad, mert nem tudjuk, mi a tilos égisze alatt mindenki alapított, összehozott, elkezdett, összetrombitált, gányolt, kapart, deklarált, holnaptól így és így lesz, valahogy így kezdték működtetni a törvényhozást is, holnaptól kezdve. A holnap volt a ma, a szebb jövő a mintha jelen, a sok esetleges mát gyúrták talpuk alá múltnak. (...) Vidám egy korszak volt, a zabolátlan teremtések időszaka, szabadon rohangált a sok kis alter deus, véges és buta másik istenek kapkodtak a demiurgosz lába után, a legokosabbak valami ősmintákról motyogva kaparták a romok felszínét, mindhiába, hiszen a megvadult aranycsinálók, új próféták, neotemplárius rendek, minden rendű és rangú törvényhozók, a szép, új világ hírnökei által összetákolt építmények percenként omlottak össze és fedték be a romhalmazt új romszőnyeggel.” (44.) A középiskolai körülmények között az alapítások során létrejön többek között egy kórus és előadóművészeti csoport (Mormon Hormon Férfidalárda), programszervező iroda (Gonosz Mókus Iroda), diáklap (Csinálmány), diákönkormányzat (Béla), rockzenekar (Villony), illetve számos hagyományt teremtő rendezvény (gólyabál, városi diáknapok stb.). A kilencvenes évek történéseire visszanézve, a látlelet pontos, akkor is, ha valószerűtlenül sűrítettnek tűnik utólag.
A kötet nyelve részben rekonstruálja azt a beszédmódot, amely a tizenéves fiúk esetében működik: ez a nyelv egyaránt megbírja a durvaságokat és a túlcizelláltság következtében humorossá váló elemeket (l. „vízszintesen sokbetűs idegen szavak”). Másrészt irodalmi előzményeket, popkulturális szövegeket is megidéz. Utóbbira jó példa a „Menni kéne” motívum az első fejezetben. Irodalmi előzményként Molnár Vilmos könyve és az említett iskolaregények mellett többek között Rejtő Jenő hozható szóba – leginkább a Fülig Jimmy által írt részek a Piszkos Fred, a kapitányból. Egyértelműen innen eredeztethető az egyik szereplő megnevezése (Szőr Ekmont), de azoknak a variációs lehetőségeknek a kiaknázása is, ahogyan a „hajdúsógor” szó folyton átalakul a könyvben (hajdúsógor, hajdúsóher, hajdúsegg, pernahajdú, hajdúszolga – vö. Gomperez/Gombperec/Gomparez hídlakó/hidegló/hídalvó).
Végezetül még egy irodalmi előzményt szóba kell hoznunk: Demeter Szilárd első, 2001-ben megjelent könyvét, a Tempetőfi naplóját. Annak a címadó szövege némiképp hasonló hangnemben beszélte el a főhős egyetemi éveinek lenyomatát, a Szobrok Városába történő megérkezéstől kezdve az első vizsgaidőszak végéig sűrítve be az eseményeket. A borító dizájnja (Könczey Elemér illusztrációja), a referencialitáshoz való viszony (a Tempetőfi naplója számos felismerhető kolozsvári helyszínt és eseménysort vonultat fel, a Lüdércnyomás székelyudvarhelyi szereplőket, intézményeket, eseményeket emel be a történetbe), a megszólalás módja egymás párdarabjaivá teszi a két könyvet: a Lüdércnyomás voltaképpen a Tempetőfi naplója előtörténete, ahogy mondjuk Tolkien A babó (The Hobbit) című könyve A Gyűrűk Ura előtörténete.
A Lüdércnyomás szerkezete valamivel feszesebb, kimunkáltabb, mint a Tempetőfi naplójáé – érezhetően regényszerűbb munka született. A keresések és önkeresések könyve. Az önmegtalálás könyvének legfennebb az utóidejű narrátori kommentárok miatt tekinthetjük, amelyek elkülönítik az események idejét az elbeszélés idejétől („Kistarisznya nem vett észre semmit”, „Kistarisznya túlságosan el volt szállva” stb.). De minden elkülönítés mellett is jól érzékelhető, hogy a szerző számára ez a könyv valódi alapító történet, amelyhez utólag mindig vissza lehet és vissza kell térni, akkor is, ha minden újabb visszatéréskor más- és másképpen látszik.
Demeter Szilárd: Lüdércnyomás. Erdélyi Híradó – Ráció Kiadó, Kolozsvár–Budapest, 2010.
