Nemrégiben egyik volt egyetemi hallgatóm látogatott meg. Külföldön él. Mesélte, hogy egy szerepet énekelt Mozart Lucio Silla c. operájában. Mélyet sóhajtva mondta: „milyen gyönyörű zene, és szerzője még csak 14 éves volt.” Milliószor hangzik el: „Mozart akkor még tizenvalamennyi éves volt.” Vagy: „még be sem töltötte a harmincadik életévét.” A csodálat hangja szól ezekből a felsóhajtásokból. Mozart ezt nagyon is megérdemli. Valóban a zenetörténet legnagyobb csodája.
Még volt jónéhány rendkívüli zenei zseni, aki alig lépte túl a harmincadik életévét, és már befejezett életművet hagyott maga után: Pergolesi, Schubert, Men-delssohn, vagy például a Norma szerzője, Bellini.
Rejtély: hogyan tudtak oly rendkívül rövid idő alatt (két évtized!) annyi remekművet komponálni, s oly gyorsan fejlődni a kezdetektől a végső kiteljesedésig. Valljuk be, hogy nem tűnik az utókor szemében befejezetlen, kerékbetört alkotói életnek az ilyen zsenik pályafutása. Inkább üstökösként hat, mely rövid időre elkápráztat bennünket. Nézem Mozart 1777-ben készült anonim portréját: olyan harmincas éveiben járó, komoly férfiarc tekint a nézőre. Pedig akkor még csak 21 éves volt. A Lucio Sillat 1772-ben írta – helyesen mondva! –, 16 évesen. Ennyi évesen is óriási a teljesítménye. A 16 éves Schubert is már remekműveket alkot. Mendelssohn az egyik legcsodálatosabb zenéjét, a Szentivánéji álom nyitányát 17 évesen komponálta. Különös dolog az ilyen rövid időre sűrített alkotói kibontakozás.
Az írók, képzőművészek világából is sok hasonló példát idézhetnénk. Általános jelenségről van tehát szó, számbelileg többről, mintsem gondolnánk. A kivételeket, a hosszú életűeket már keresgélni kell. Haydnról magam is azt hittem, hogy nyolcvan évet meghaladó életutat tett meg, százon felüli szimfóniájával, majdnem nyolcvan kvartettjével és számtalan más művével. Megnéztem, hogy mikor is halt meg: 1809-ben, 77 éves korában, és ő volt a kor nagy öregje, akit Haydn-papának becéztek. A fehér szakállas Brahmsról sem hittem volna, hogy 64 évesen hunyt el, akárcsak Bartók. Bach is 65 évesen távozott, Beethoven még ennél is rövidebb idő alatt bontakoztatta ki életművét; 57 évesen halt meg. A fennmaradt korabeli ábrázolásokon mind sokkal idősebbnek látszanak tényleges életkoruknál. Viszont alig hiszek a szememnek: Stravinsky 89 évet élt. Az utolsó fényképen is ennél az életkornál jóval kevesebbet mutató, élénk, mozgalmas arc tekint le ránk, rendkívüli életerőt sugározva.
Töprengek: mi a titka az életút és az alkotói pálya időbeli kettősségének. Mondják, hogy a természettől az életút megtételére kapott energiát egyesek hamarább elhasználják, néha a génstruktúra által előre betervezett életidőnél gyorsabban. A sok munkát, a drogokat, a szertelen életet szokták motivációként felhozni. Biztosan van ilyen, de az alkotóknál, a zseniknél biztosan nem ez a döntő. Ott van az ellenpélda: az is előfordul – éppen elég gyakran –, hogy az alkotóerő jóval az életút vége előtt kifullad, eltűnik. Van egy másik feltevés is. Eszerint van frontális alkotó, aki hamar kibontakozik, és alkotói pályafutása hamar véget ér. De van finális alkotótípus, amely lassan kezd, fokozatosan bontakozik ki és következetesen (kéz a kézben) halad az életút megtételével. Van egy harmadik változat is: a mediáns típus. Ez az alkotói pálya közepére összpontosít – rendszerint a mélytudat szintjén. Lassan halad az elején és szép lassan befejezi, amit elkezdett, fokozatosan leépítve az alkotói folyamatot. A klasszikus zene mesterei inkább az első típushoz tartoznak. A romantikusok a másodikhoz. A modernek inkább a harmadikhoz. A barokk zene és az azt megelőző korok alkotói – talán mert mesterségként értelmezték munkájukat – egyenletes erővel vitték végbe művészi teljesítményük felépítését. Valóban építkeztek: az alapok lerakásánál tudták, hogy mit hogyan fognak ráépíteni. Készen állt előttük az Egész tervrajza. Ez a fajta művésztípus mára csaknem kiveszett. Ha ma elkezdünk építkezni, lehet, hogy egy más kezdés miatt hamar abbahagyjuk a munkát, és lehet, hogy ezt is félbehagyjuk egy újabb kezdésért. Az újrakezdés igézete erősebb minden más impulzusnál. Ha be is fejezünk egy megkezdett építkezést (egy alkotói periódus, vagy csupán egyetlen műciklus) ezt csak pillanatnyi realizálásnak tekintjük, és valami újba kezdünk. Így fel sem tűnik, ha valamelyik alkotózseni rövid életutat fut be: BÁRMIKOR LEZÁRHATÓ AZ ÉLETMŰ.