Tiszta lepedőre
ma nem érzem e teret.
még nem izzik a bába
kaláccsá tüskült keret.
még nem fenyít hogy lát
ki keresne – de lel csak.
modoromnak őre
megóv hogy ne vagy ne csak
fecsegtetve akarjam
kifektetni mit élek
e világlepedőre
most tiszta lappal indul
feszül(t) vászna a szónak
ráférceli légypiszkát
dőltbetűnként a holnap
ma nem érzem e teret.még nem izzik a bábakaláccsá tüskült keret.még nem fenyít hogy látki keresne – de lel csak.modoromnak őremegóv hogy ne vagy ne csakfecsegtetve akarjamkifektetni mit éleke világlepedőremost tiszta lappal indulfeszül(t) vászna a szónakráférceli légypiszkátdőltbetűnként a holnap
Kolinda
radnóti karácsony
csillagszóró ég
ismerlek örökre
– hogy legyen elég –
fel-alá a lakban
tejszínű a fény
lélegzik a térben
egy kicsike lény
benn a legjobb. míg kinn
sétál a hideg
kiszellőztetjük a
félelmeinket
nem a meleg a jó
hanem amikor
csöndes mosoly foltoz
takaróinkon
Szélesvászon
három férfi egy reptéri szálláson.
külön. szobák ki-be, hajszálon múl
egy-egy ajtónyitás-csukás
egyik zuhanytól jön ki utánam, alig tudom
becsukni az ajtót magam mögött a másiktól
kijövet, akihez csak benyitottam
– feszültségben váltunk hajdan –
: hasító szemkontaktus.
várom, hogy megcsapjon, mert akkor többé nem kell bejönnöm
soha. most megcsapol? kérdem, erre ledobja a pólóját.
látom, mögötte ágynemű (szélesvászon)
előtte nincs akadály. alig tudok kifordulni,
nyíláson át még látom, lassan hanyatt dől,
erős karját hátravetve.
kint, méter jobbra, tipeg szembe törülköző nélkül
csöpögő mezítlábasan a férfi, akivel jöttem. zsémbes,
de kedves akar maradni. merre kószálol. nem vár választ,
fordul, masírozik előttem, farizmait összerántja.
harmadikat nem látom. csak tudom, itt ül
összevont szemöldökkel, fel-felmordul, tud mindent.
nem derül ki, melyikük röpül el a géppel és ki marad.
lassú portré a vég. ringja fürtjeimet a szél a
hatalmas, üres pályán, susog, hogy vagyol?
retikül. fekete-fehérben.
