LANTNYITÁNY –
Begipszelt kéz
kopogtat
a koponyán.
A homályforrásból
feltörő szavak
egy órára
kifordítják a jelentést.
DALKERESZTTÉ
válva futod
az utolsó köröket.
Nem ez az a mező,
amit meglágyítasz.
Tágul a húrok közti űr.
VILLÁMOT LÉLEGEZ KI
az utolsó arc.
Vesztegzár alá helyezed
az idegszálhúrokat.
Nem az néz vissza feléd,
akit odahagytál.
A vadállatok nem
értik többé a dalt.
EMLÉKSZEL MÉG
a lantnyitányra,
a fényre kapaszkodás előtt?
Homlokcsontod mögül
a barlangokból
tejforrás tör elő.
Feleselsz a csövekkel,
húrokat rángatsz,
újra magadba (k)öltözöl.
KEZEDBŐL NYÍLIK
a levegőnek
a gazdátlan rózsa.
A szirmokat egymástól
félhang távolságra helyezed el.
Húrokat vizionálsz
a tövisekre –
nem vörösben
írod meg a dalt.
VULKÁNI dalokon
lovagolva kelsz át
az elektromos
sehován,
aztán
vigyorogva
megint
a saját farkadba harapsz.
FANTOMLEHELLET –
a kézpuha
csöndbe
halálorron át
döf belé a
passió-orgona.
HÁTRANÉZEL,
hiába tudod: rég
nem áll ott senki már.
Táskádba nyúlva zavartan
kutatsz a tizenhárom-
húrú fadarab után –
metróalagútba szorulva
várod, valaki még hátha odadob
neked valami rozsdás obulust.
EMLÉKEZETFORRÁSBA
meríted a kristályokat.
Mögötted, kiherélten –:
a konkrétumok.
Nem ez az a föld,
ahol újra nevet kapsz,
de menj, még jogod van
elnevezni a kocsmát.
A FÜLEDBEN SZÓL
a visszanézés sikolya.
/Szemed helyén digitális
kamera forog./
Nem követ senki.
Lemorzsolódsz.
NEM KENYERÜNK
többé
sem a szimbólum, sem a hősök.
Nem görögül, inkább in English szólunk,
ha még éppen énekelünk.
Régen elkapartuk, elfeledtük, vagy
inkább elkártyáztuk a lantot.
Jónak tűnik most helyette a basszus-
gitár, de még jobb a viszkisüveg.
FÉL LÁBON állva
parafrazeálja a regéket.
Valamikor volt valami, O betűs,
így hívták, ha minden igaz…
Többre most nem
emlékeznek a gépek.
A névadás úgy sem
trendi ma már.
TÚL jón, rosszon,
vonyító
kutyákon,
a fal
bádogezüstje mögött
láttam őt,
egyedül –
nem szólt,
de fehér volt
minden mozdulata.
HÁDÉSZPARÓDIÁBA
fordul
minden, amikor
kikapcsol az erősítő.
Megénekelnéd még
egyszer a mítoszt, ha lenne
csak egy apró narratív váz…
Kerekek forognak
visszafelé. Újrahúrozod
a teknőspáncélokat.
KATABÁZIS –
merülés kávémélységbe,
nemekhez,
pisztolycsövekhez.
A hely, ahol már
nem fából készül
a lant.
Kéz motoz a szürke kőüregekben,
gépiesen kapdos
revolvermarkolatok után.
