1. Amikor Bréda Ferenc boldogság témájú esszéjét elolvastam,* az első benyomásom az volt, hogy a szerző nem csak írja a boldogságot, hanem éli is (és ez utóbbi talán fontosabb).
2. A bolondok boldogok, mondja, a bibliai diskurzust továbbvíve, ugyanakkor arra is keresi a választ, hogy akkor a boldogság bolondság-e?
3. A boldogságban nincs linearitás, nincs fejlődés, csak körkörös, spirális mozgás. A boldogság ezek szerint a saját farkába harap – és ez jólesik neki.
4. De vigyázni ezzel az egésszel, mert minél nagyobb a boldogság, annál nagyobb a boldogtalanság – és fordítva. Ugyanakkor a boldogság lehet hiány – a boldogtalanságról ezt még nem jegyezték föl.
5. A boldogság tevékenység, eme tevékenység kifejtésének hogyanját nem lehet kézikönyvekben rögzíteni (eme kézikönyv sem ezt a célt szolgálja).
6. A boldogság és kéj összefüggéséről is értekezik a szerző, megállapítván, hogy a kéj egyfajta fél-felicitas, ál- avagy al-boldogság. Innen már csak egy lépés az a következtetés, hogy beszélhetünk boldogság nélküli kéjről, ami az alkéjek osztályába sorolható.
7. Boldogság-hamisítványa mindenkinek van – legtöbben ilyenre teszünk szert a különböző lelki aukciókon. De persze, mindnyájan az eredetit vadásszuk – ugyanakkor még abban sem lehetünk biztosak, létezik-e egyáltalán. A könyv erre a kérdésre inkább nyugtalanító válaszokat ad.
8. A boldogságot nem lehet szétszedni – a magát okosnak vallók mégis folyton ezt próbálják. Ezen a bolond (a boldog) csak röhög.
9. A boldogság Totemisztikus Totalitás – mondja a szerző –, így kell közelíteni könyvéhez is. Ami egyébként totemisztikusabb, mint totális.
10. A boldogság befogadásához ébren kell tartanunk a bennünk lakozó örök gyereket. A bökkenő azonban az, hogy a boldogság boltjába belépő éteri és eternális gyerek csupán a szüleitől kapott pénzen vásárolhat – ezzel pedig némi hiba csúszik a (sz)ámításba.
11. A szellemtörténeti előzményeket öszszegezve a szerző ironikusan állapítja meg: van haladás-fejlődés a boldogság területén: ugyanakkora, mint az idegbetegségekén. És ehhez ez a könyv is hozzájárul.
12. Afrodité tudott valamit – igen, a boldogságról is, ezért a szerző az ő apokrif aforizmáit (re)konstruálja. És ez nem válik kárára. A mitológiai nimfák a biológiai limfában élnek.
13. A szerzőben lakozó filosz örül, mert hozzájutott Seneca és Pierre Abélard magyarra még nem, de nemrég románra lefordított néhány művéhez. Ez termékenyítőleg (boldogítólag?) hatott rá. Épp ezért a műfordítás hadititkairól is értekezik – kellőképpen bolondul.
14. A könyv exodussal fejeződik be – és ez így jó.
15. Felhívja magára a figyelmet a stílus. Olykor nem is az fontos, amit mond a szerző, hanem az, ahogyan mondja. Szójátékokkal, szótag-játékokkal tagolja, tágítja a jelentésmezőt. Gondolatritmusok, betűrímek. Léthé a Lé-t Lenti Leve. Nevezzük ezt a stílust boldogságosnak? Vagy bolondságosnak?
*Bréda Ferenc: Boldogok és bolondok. AB-ART Kiadó, Pozsony, 2008.
