Asztrov doktor hazatér
(Üdv Csehovnak – sóhaj Oblomovnak!)
„Hogy változol, világ! És benned én is!
Nincs több, csak egy nevem. De mégis
nem pusztán én vagyok…”
(Zabolockij: Átváltozások)
„Ó, ismeretlen, távoli utód,
nem éltem én hiába! – Végy kezedbe,
hisz érted égtem el, hogy énvelem fejezd be,
mit végbevinnem, íme, nem jutott.”
(Zabolockij: Végrendelet)
Majd öreg este megint hazazördül az ócska kerékpár –
Sok sose volt az öröm, sem a lét, node rossznak elég már.
Megjön a vén doki – várja fapolcon a római, hellén,
Francia líra… Diványra ledől zeneszóra figyelvén,
Tesz-vesz, a dolgai közt matat, olvas, iszik, heverészget –
S telnek a, múlnak a hetvenes évek, a nyolcvanas évek…
Zenghet a múlt – hat a szent feneség! De ma hol van az élet?
(Zárlat az Utókorhoz!)
(Őt majd nem olvashatja senki –
Csak ő olvasgat másokat…
Művét majd holtak hangja zengi,
Míg Sztüxbe kekszet mártogat
Teázván – hírt, se nyári dácsát
Nem szerzett, nem lett Turgenyev.
Siratják darvak s lápi kácsák –
Minek vén lónak unt nyereg?
Zenét hallgatni más kiváltság,
S ha mollra zenghet újra dúr –
Lelkére gyógyír, szívre vont enyh!
Egészen jól ír Rilke, Montaigne,
Tolsztoj vagy bármely trubadúr –
Ő mért, s mit írna?... Vélt Utókor –
Hősünktől váljunk könnyen itt!
Ő névtelen, mint fényt futó por –
Megszállja sárgult könyveit…)
Moments musicaux
Beethoven, Schubert, Liszt, Chopin,
Mozart, Vivaldi, Verdi, Händel,
Ha felzeng, úgy telít – sosem
Telek be hanggal, lelki csenddel.
S a „Wohltemperierte Klavier”!
Ahogy Bachot álmodja Rihter…
Kezem se sejti, mit – csak ír,
De mit sűrít pár sorba hittel?
Muszorgszkij borzong, kék Ravel,
Sztravinszkij lángja – s újra Bartók!
Mennyboltig forgó szél kap el,
S papírvilágra fúj kavart szót...
Mal du pays
„A sorsom mindenütt – magány.
Nem édes mindegy, hol szorongat?”
(Marina Cvetajeva)
Ha Kína, Japán, Tibet, India földjén
Tengnék, avagy épp Bahamát, Kanadát
Laknám, de hogy itt mire int, mi a törvény –
Tudnám… Csak a lét s a hazám anyagát
Ismerve, talán soha vissza se térnék
Balgán ide – fájna viszont odaát,
Hogy Odessza porát, Feodoszija fényét,
Jaltát, Jerevánt, Batumit, Boharát,
Derbent falait, Tbiliszit s a Tagankát
Többé sose láthatom én… Se Pityert, se Szevánt,
Sztyeppek tavait, sem a volgai lankát –
Földet s vizeket, hol a nemlét nyers szele szánt.
(Kóda – Cvetajeva emlékének)
A néma űr derén túl nyári rét dereng,
S mint forró ujjnyom ég koszolt, fagyos pohárkán –
A reggel szürke még, de másik végtelent
Vár istenes cseléd, boszorka, jós, bojárlány…
Szótlan, kopott a táj, folyót felejt a part –
Estére fölragyog, s ha míg hold rávilágít –
Friss szél lapozza át felhőkkel eltakart,
Hazátlan csillagok hagiográfiáit.
Éji hal, hajó, folyó…
(Hódolat Bloknak és Jeszenyinnek)
„Oroszhon, folyók, néma falvak,
ős bozótok, téres terek,
mocsarak, lápok, őszi darvak,
rontó varázslómesterek.”
(Alekszandr Blok)
„Oroszhon! Rozsdaszínü földek,
folyókba ömlő esti kék!
Fájdalmas-boldogan szeretlek,
tavak-ringatta, bús vidék.”
(Szergej Jeszenyin)
Fölcsap egy hal, égre szökken,
Ringva rezdül hab fölött…
Dáridóznak egyre többen –
Víg a kedvük, csak törött…
Dől a pezsgő, ikra, vodka,
Rí kozák, danol cigány –
Menny ragyog, s a tatra rogyva
Romlott csillagot kihány.
Holdra néha fel-felugrik,
Csobban egy-egy néma hal –
Volga-parton ferde putrit
S tornyokat tar éj takar…
És a táncok tartanak még –
Vendégekkel telt hajón
Útra társult, tarka, vad nép
Kurjong végleg elhalón...
Vízfodorra villanó hal
Fölvonaglik s visszahull –
Részeg ár ráng, víg hajóval
Renyhe hab ring, ittasul…
Tombolón is imbolyognak –
Mind kidől majd, s mind mulat!
Gyúlt szemükben kín lobog csak –
Lelki gőg, vak indulat.
Fölcsap olykor, éji égre
Csillan egy hal – teste fény,
S mintha észrevételen égne
Unt folyamnak rest egén…
Szunnyatag, hős részegekkel
Messze jár a lassú hab –
Tán sosem jő végre reggel,
S nincs világ, csak hangulat!
Magasles
„Déli Ob folyónk drága partján,
Nagy lapockájú Bundás Nagyúr
Víg ünnepét készítik, hallom.”
(Osztják népköltés)
„Apám! Engem eressz alá
vörös selyem szép országba,
vörös kendő szép országba!”
(Vogul medveének)
A Káma, Ob, Irtisz, a kék Jenyiszej
Mentén kifeszítve remegnek a vásznak –
A jurtalakót nem a rénbeni tej
Táplálja… Ma dívik a medvevadászat!
A hantik, a manysik, a zöld Komi-föld
Szívében, akár Kolimán s az Amurban –
Új medvevadász, nem az őskori, tölt
Puskát, s a vadakra is új haza durran.
A csúcsvezetés csupa medvevadász
Vadállat, erős, buta medve – kitámad,
Lövöldöz a medvelesen, megaláz,
Öl… Pusztul az égben a medveimádat.
És pusztul a hanti, a manysi, nyenyec
Lelkében a medve, a tajga, a tundra,
A nyelve, a hangja, ha halni rezeg –
Eljő a Nagyúr… Vörös égbolt rajta a bunda.
