1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Fűlozófia

Eszkimó fagyhalála megint, megint.
Morzsolékát’, előnyös oldalam szavát
A hidegnek törlesztem.
Édes huzat, mint friss, illatos, huzat
Ki viszi füstöm át
A ködön,
Az ezüstön,
Hát,
Olvadok bele az éjbe.
Mit szépítsem,
A konstans egészbe,
Itt-ott elenyészve,
Múlékony örökkévalóság
Rohanó pillanattal,
Kéz a kézben…

Inszomnia

Altatómat szavalom
magamban, minduntalan meg-meg állva,
hajnalonként lomha lombját
hullajtja az elme fája.
Kasztrált akasztófámat
görcsös göcsörtök
feszítik szét,
mintha szép halál lenne ez,
ontom magamból ordibálva,
hogy hol találsz, ha
sajgó gondolkodómat
a hold tavába mártogatom.

Már túladagoltam a tág
pupillát,
agóniámat
egyik száraz szemem színezi,
míg másik
szemhéjam mögött
forgolászik,
otthonos kuckóját vizsgálja belülről,
de nem pihen,
megőrült,
felőröl.
Megtalálsz itt. Mint mondtam.

Nincs már mivel foglalkozni,
mégsem nyom el az álom

Nem keresem már önmagam.
Folyton csak beljebb,
dagadó mellkasom volt,
most nyüszítő kutya vagyok,
jelentőségtelenségem hol
felvidít,
hol sírok,
elszaladt a hintaló,
és már ég
a sörény.

Nem is az bánt,
hogy nem alszom többé,
nekem az ébredés hiányzik,
ahogy az agy újra kinő,
így
minden reggel
tegnapeste,
minden este
holnapreggel,
és egyetlen nap
nem egy emberöltő.