„Akarám azért ez […] szerzést új forma gyanánt elővenni […]”
Balassi Bálint
Ferenczes István Gozorú című költeményében Esteban Vascos „átköltőjeként” új formát teremt. A 4+3 soros versforma névadója nyolc félszonettet fűz egybe úgy, hogy az első hétnek az utolsó sora rendre azonos (illetve egy esetben csaknem azonos) a következőnek az első sorával. A nyolcadik végül az előző félszonettek kezdő sorát ismétli meg − a másodikét nyomatékosító szórendmódosítással (a hetedik félszonett utolsó sora így az első és a nyolcadik félszonett kezdő sorával is egyezik):
1.
Föld és ég között karom kitárom,
Mint ki nem tud választ már semmire,
Lecsüggedt fejjel néz a semmibe,
Mélyre − teljes csak ott lesz hiányom.
Meg-megingok, mintha lábujjhegyen
Járnék, mögöttem ezer virágnyom
Lenget előtted árván, Istenem.
2.
Lengek előtted árván, Istenem,
Mert nem tudom, hová lett, ki voltam,
Megőszülten múlok el egy szóban,
Csókot, búcsút senki sem int nekem.
Álom vagyok, túl immár mindenen,
Másvilágon, egy másik valóban,
Semmi ágon, temérdek nincsenen.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
7.
Mint porszemen, tedd rajtam a törvényt,
Vigyen a szél, szívjon be egy fűszál,
A sár, a könny, egy molyette tüllsál,
Tegyem még fanyarabbá a kökényt,
Te tudod, hogy már hiába bánom,
Úgyis rámcsorog a köd, az űrnyál −
Föld és ég között karom kitárom…
8.
Föld és ég között karom kitárom,
Előtted lengek árván, Istenem,
Semmi ágon, temérdek nincsenen −
Ahogy éltem, úgy jön a halálom.
Fölösleges minden, ami történt,
Éltemhez méltón rendezd elestem.
Mint porszemen, tedd rajtam a törvényt.
A sorismétlések rendjét a költemény rímképlete híven rögzíti: A1bba, caC1 − C1ddc, cdC2 − C2eec, acA2 − A2ffa, gfG1 − G1hhg, ihI − Ijji, gjG2 − G2kkg, akA1 − A1C1C2A2, G1IG2.
A befogadó az új versformát − a „szerző” megjelölésének és a címadásnak a játékosságához igazodva − mester-félszonettre épülő félszonett-koszorúnak, játékosságon innen és túl: félszonettek koszorújának nevezhetné.
A költő Fekete tél Triolettben című korábbi költeménye a versforma felismerésénél jelentősebb szerepet ró a befogadóra. Ebben a költeményben minden triolett második és harmadik sora (változatlanul vagy újrafogalmazva) a következő triolett első és második soraként tér vissza, az első triolett első sora pedig (egy névelővel megtoldva) végül a nyolcadik triolett utolsó soraként zárja a nyolcsorosok füzérét:
1.
Tőzegfüstös kátránymezők fölött,
csapdosó hollók, bukott angyalok
cibálják szét az ólmozott ködöt,
tőzegfüstös kátránymezők fölött
talán egy férfi áll, egy megtörött,
utolérték immár az ablakok,
tőzegfüstös kátránymezők fölött,
csapdosó hollók, bukott angyalok.
2.
Csapdosó hollók, bukott angyalok
cibálják szét az ólmozott ködöt,
feketén néző betört ablakok,
csapdosó hollók, bukott angyalok,
tépik a férfit, ó, mily elhagyott,
ő sem fehér, csak sorsához kötött,
csapdosó hollók, bukott angyalok
cibálják szét, mint ólmozott ködöt.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
7.
Mindentől, mindenkitől elköszönt
a férfi s megőszült, mint egy halott,
a tőzegfüstös kátránymezők fölött
mindentől, mindenkitől elköszönt,
szétcibálták az ólmozott ködök,
egy triolettben feketén vacog,
mindentől, mindenkitől elköszönt
a férfi s megőszült, mint egy halott.
8.
A férfi megőszült, mint egy halott,
a tőzegfüstös kátránymezők fölött,
hollók cibálják, bukott angyalok
a férfit, megőszült, mint egy halott,
mint a triolett, nem fáj, nem sajog,
fekete tél van, borzalmas köd, csönd,
megőszült férfi, minden meghajolt
a tőzegfüstös kátránymezők fölött.
A füzér négy sora nyolcszor-nyolcszor, két sora hétszer-hétszer, további két sora ötször-ötször ismétlődik szó szerint vagy több-kevesebb módosítással. Akad viszont a második, a harmadik és a hetedik triolettben egy-egy, a hatodikban két, a nyolcadikban három, összesen tehát nyolc sor, amelyik nem ismétlődik. A befogadó ezeknek a soroknak a virtuális egységbe szervezésével a füzér lényegét mintegy sűrítve kifejező, a nyolc eredeti triolettnél nyilvánvalóbban becketti s ily módon ferenczesibb hangulatú kilencedik triolettet is kialakíthatja:
[9.]
Senkit várja a sok semmi között,
mint a triolett, nem fáj, nem sajog,
fekete tél van, borzalmas köd, csönd,
senkit várja a sok semmi között,
ő sem fehér, csak sorsához kötött,
egy triolettben feketén vacog,
senkit várja a sok semmi között,
mint a triolett, nem fáj, nem sajog.
A nem ismétlődő sorok közül fennmaradó három akár a füzér egészének a mottója is lehetne:
Megőszült férfi, minden meghajolt,
már csak álomban hull a hó-öröm,
triolettben fekete tél ragyog.
