A Karácsony mindnyájunknak több mint ÜNNEP. Még azoknak is, akik csak a hasznot lesik belőle vagy a mértéktelen élvezethalmozást. Lelkük mélyén tudják, a KARÁCSONY: NAPFORDULÓ. Nemcsak naptári értelemben, de a belénk zárt vagy néha éppen belénk fulladt NAP is egyszerre ismét kigyullad, megfordít minket a TENGELYÜNK körül: a Karácsony EMBERFODÍTÓ CSODA. Mindenki érzi, tudja, bárhol érje is a karácsony, a trópusokon vagy a jeges évszaki sarkon, hogy a titokzatos éjszakán a MINDENSÉGGEL TALÁLKOZUNK.
A zenével való igazi találkozás mindig karácsonyi pillanat, mert a zene is a MINDENSÉG ÜZENETÉT tolmácsolja számunkra. Mi az igazi zene? Mindenkinek más és más zene üti meg a fülét-lelkét. És az az Ő ZENÉJE. Legalább Karácsonykor ne legyünk türelmetlenek mások IGAZI zenéjét hallgatva, vagy talán éppen eltűrve. Mert úgy vagyunk vele, hogy csak a magunk igaziját ismerjük el igazinak. Minden mást hajlamosak vagyunk elutasítani. Ez sokkal jobban megosztja az emberiséget, mint gondolnánk. Jobban elkülönít bennünket egymástól, mint az ízlésbeli különbségek az élet minden más területén. A zenével van a legtöbb bajunk. Minden mást valamivel jobban értünk és értékelünk, mint a zenét. A szavakat szeretjük a legjobban, mert úgy véljük, hogy világosságot gyújtanak elménkben. Azután a formák és színek világa következik, mert ezeket azonosítani tudjuk mindazzal, ami körülvesz bennünket. A zenében elveszettnek érezzük magunkat. Magyarázatokra, vagyis szavakra van szükségünk, hogy valamit értsünk is belőle. A szavak mellé nagyon jól jönnek a képi illusztrációk is: néha még a szavak hatását is felülmúlják a zenéhez való közeledésünkben. És végre akkor értjük a zenét a legjobban, ha nem kell belőle semmit sem megértenünk: „Nincsen benne semmi, ámde az legalább érthető” – mondhatnánk a költő szavaival. Ez a „nincsen benne semmi” nagy varázserővel bír. Olyan naggyal, hogy talán éppen az ilyen zenék hatására is az irodalom is megkezdte a kiüresítést. Minek annyi fárasztó, kínzó gondolat, vájkálás belső életünkben. LEGYEN MINDEN KÖNNYED. Ez az új jelszó. Csak semmi komolyság. Pláne nem a zenében, amely még könnyűségében is NEHÉZ. Thomas Mann Doktor Faustusában még elhangzik a keserű gondolat: „Visszavonom a Kilencedik szimfóniát.” Mára már észrevétlenül, hallgatólagos beleegyezéssel meg is történt ez. De minden Karácsonykor csoda történik: egyetlen pillanatra helyreáll a VILÁG RENDJE. Az értékek visszakerülnek a helyükre – bennünk is, körülöttünk is. De csak EGY PILLANATRA. Egyébként minden változatlanul úgy marad, ahogyan azt a mindennapok diktálják: szürkén, értéktelenül, üresen, József Attila szavaival: „Mi haszna, ha tudjuk, de nem látjuk, / hogy belőlünk lobbannak ki tavasszal a rügyek, / hogy fáradságnál hősebb a karunk / s agyunk robbantóbb minden dinamitnál. / Szavunk gyapjúja megpörkölődik / és keserű füstként hordozza a szél, mert nem takarózik senki sem bele. / Mindenkiből kicsurog a lelkünk, / mint rozsdalyukasztotta kannákból a tej. / Szeretetünkkel sajttá oltjuk mégis, / hogy legalább a fiakké legyen. / Mert most leaggattadd magadról a csillagokat, / itt a garasok fénye maradandóbb. / S nem fogad az asztalához senki, / hegyek barlangos gyökereit rágjuk, / az égen sem nap – aranytallér ragyog.” (Kiáltunk Istenhez)
***
Karácsony közeleg és én ismét zenét írok, csodavárással a lelkemben. Egész életemben, mióta csak ismerem, József Attila Betlehemi királyok c. versét szerettem volna megzenésíteni. Eddig sohasem mertem hozzáfogni. A nagyon nagy költeményekhez nem lehet zenét írni, mert maga a költemény ZENE. És most mégis kötelezően jött a belső impulzus: órák alatt megírtam az éveken át halasztott gyermekkari kórusművet.
Zenét írtam zenére! Mert ki tudja, még hány karácsony vár rám az idő végtelen horizontján. Mentségem, hogy a mű mintegy önmagát írta. Sok dolog van ez világon, amit nem tudunk megmagyarázni. Az első zenei gondolat a vers zárósorához kapcsolódott: „Kedves három királyok, / jóéjszakát kívánok!”
BOLDOG
KARÁCSONYT
MINDENKINEK!
