"hattyúdalát énekli a libatépés"
Kereső  »
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 12. (458.) SZÁM - JÚNIUS 25
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Hány lóerős a paraszt?
Muszka Sándor
Hallgatni dél
Bogdán László
Amikor Robert Browning Posillipón meglátja a tengert
Robert Browning Velencébe megz meghalni
Jancsó Miklós
Lucullusi lakoma
Szőcs István
MERENGŐ - A spanzolviasz feltalálásának történetéből (folytatás előző lapszámunkból)
Szántai János
A klozett-olvasó naplójából 2.
Adrian Alui Gheorghe
Gyere, Reiner!
Rutebeuf
Lézengők a Grève piacon
Nyári kockázások
Czapáry Veronika
Az árfolyás erős, nem lehet megkülönböztetni
Puskás Attila
Ródmuvi
Sütő-Egeressy Zsuzsa
A kallódás művészete
Lászlóffy Csaba
Az áldozat (Folytatás előző lapszámunkból)
Józsa István
Időképek
Terényi Ede
Bartók - 2006 - 2. A bartóki labirintus
Júliusi évfordulók
 
Szántai János
A klozett-olvasó naplójából 2.
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 12. (458.) SZÁM - JÚNIUS 25

Az összkomfortos robinzonád célpontja és helyszíne, a térképen újra meg újra és örökkön-örökké fehér foltként megjelenő sziget lényege a mérete, vagyis a személyre szabottság. Természete szerint ugyanis egy személynél többet nem tűr meg a hátán.  Ami az 1-en túllép, fölösleg az, s csak lefolyó szerepre számíthat. A környező tér szűk tehát, egy fenéknyi, igaz ugyan, hogy ez szabadsággal mérhető. Analóg módon, a királyi széken nagy könyvet olvasni körülményes feladat, pláne, ha a koronás fő közben dohányozni-kávézni akar. Ezért van, hogy teszem azt, Kassák Lajos Összesének egyik kötetét se vinném magammal a Klozett-szigetre. Kútba esne könyv, s olvasás. Hadd szólítsalak meg tehát ez ügyben, nyájas és potenciális klozett-olvasó: méretes könyvet a szigetre ne vígy, vagy ha mégis, vedd számításba a kataklizmikus mellékhatásokat. A klozett-könyv legyen kézbe simuló, hogy befuthasd vele azt a bizonyos egy fenéknyi távot.
És akkor máris itt vagyunk a meghatározásnál. Mert mi van, ha valaki, tartván magát a fenti szabályhoz, egy kézikönyvet visz magával? Itt van például a Bakos-féle Idegen szavak és kifejezések kéziszótára. Izgalmas szigetolvasmány lenne, hisz fantasztikus élőlényekre lelhet benne az ember, mint amilyen a kreton, ami a közhiedelemmel ellentétben nem vastagabb pamutból készült, vászonkötésű, nyomott függöny- v. bútorhuzatanyag, hanem André Creton szürrealista mesterszakács élő teknősbékalevese. Remek olvasmány lenne tehát, ha nem volna oly testes, nehéz, mélybe húzó. Vagyis oly nem-kézi. Így van ez sok más kézikönyvnek nevezett tárggyal is. Nem robinzonádra valók. Van azonban a kézikönyvnek egy olyan alfaja is, amely megfelel a kézbe simulás feltételének. Ilyen például A horgászok kézikönyve (amely egy szigeten hasznos is), vagy Az amatőr fotós kézikönyve (amennyiben a klozett-Robinzon amatőr fotós, vagy az akar lenni). Hogy nem ezeket a könyvet választottam legutóbb, mégsem a fenti okok valamelyike szülte. Bármely klozett-olvasó életében bekövetkeznek olyan tetszőleges X pillanatok, amikor fel kell mérnie, mennyi az, amit ő tehet, hogy a dolgok alakulását befolyásolhatja. És ha ez a mennyi a számítások eredményeképpen nullát ad, akkor... nos akkor jöhet Epiktétosz kézikönyvecskéje, ami nemcsak elviselhetővé teheti a nullát, a Meta fizikájában bár, de kiválóan kézbe is simul.
A Klozett mint Csarnok? Szürreálisabb a kretonnál. Bár, hadd tegyem hozzá, feltételezi a külvilág nemlétét. És itt nyugodtan emlékezhetünk arra, hogy „bizonyos dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek.” Nos, a hatalmunkban nem levő dolgokat nevezzük külvilágnak, a többit belvilágnak, és akkor már helyben is vagyunk a szigeten, ráadásul Epiktétoszt is kiforgattuk kissé biztosnak tűnő etikai pontjából, ahonnan mellesleg neki sem sikerült sokat mozdítani. Kicsit Epiktétosz is vagyok a klozett-sztoában. És akkor már kicsit Zénón is, meg Marcus Aurelius. (Meg Khrüszipposz meg Seneca meg a többi sztoikus mind, amúgy zárójelesen.) Érdekes egyébként, hogy az elsőként felsorolt mester-hármas kikből tevődik össze. Az első jómódú föníciai kereskedősarj (Zénón – figyelem, nem az eleai Nagy Paradoxátor –, akitől csupán néhány töredék maradt fent), a második ex-rabszolga (Epiktétosz, aki egy ideig Epaphroditosz tulajdona, aki viszont a maga részéről végig Néró császár tulajdona volt), a harmadik pedig a Birodalom császára (Marcus Aurelius, aki jelentős irodalmi fegyvertényt is felmutathat, amennyiben Elmélkedéseit önmagához címezte). Van tehát egy polgár, egy rabszolga meg egy cézár. És mindegyikük ugyanarról beszél, a maga módján persze. Például arról, hogy minden, ami történik, történt már, és ismét történik majd, míg a világ s még két nap. Filozófiai premisszának nem valami szívderítő. És a következtetés: csak annyiban igyekezzünk befolyásolni a Nagy Kört, amennyiben az ettől nem négyszögesül. Persze más, derűsebb dolgokat is szólnak a csarnoki gondolkodók. A zénóni kedvencem az, hogy Isten úgy szivárog át a világon, miként a méz átcsorog a lépen. Marcus Aureliustól nincs kedvencem. Ő szomorúan írja a szomorút. Érthető egyébként, volt gondja-baja elég a Birodalommal. Epiktétosz ellenben (na ja, ő nem hanyatlott, hanem emelkedett végül) vidáman írja ugyanazt. (És tőle van könyvecskénk, nemcsak töredék!) Ilyeneket: Hiszen a halálban nincsen semmi szörnyű; ha lenne, Szókratész is észrevette volna. Vagy: Ami a tanítás, ahhoz úgy ragaszkodj, mint a törvényekhez, mintha az istenek ellen vétenél, ha megszeged. Arra viszont, amit esetleg rólad mondanak, ne adj semmit; az már nem tartozik rád. A humor fluiduma úgy szivárog át az epiktétoszi szövegen, mint Isten a világon. Ezért mondom, hogy Epiktétosz a legnagyobb mester a Csarnok nagyjai közül. Ő ugyanis úgy fogalmazza meg a másíthatatlant, hogy közben akár el is lehet mosolyodni. Nem rajta, hanem azon, hogy ez már csak így van. Ha nincs is.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében