"s a többi csak por, szavak, szavak"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 2. (568.) SZÁM — JANUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
SELYEM ZSUZSA
A ragyogó gimnazista - Szilágyi Domokos családi levelezése
Páll Lajos
Versei
Borsos J. Gyöngyi
„…a Mindenséget dünnyögi…” – Bajor Andor halálának huszadik évfordulójára –
Pomogáts Béla
A Forrás második költőnemzedéke – A szülőföld és a közösség élményei – (befejező rész)
Mózes Huba
Törékeny alak, zengő orgánum Dsida Jenő utolsó előadói szereplése
Oláh András
Versei
ORCSIK ROLAND
Versei
Dimény Lóránt
11
Hogyan éljük túl a külföldi főnököt
Tóth Mária
Fahalász (befejező rész)
NYERGES GÁBOR ÁDÁM
Sziránó és A Halál Nagy Albuma
Szőcs István
Ismeret, tulajdonjog, közkincs
Gál Andrea
Nyomolvasás kezdőknek és haladóknak
Terényi Ede
Zene és Hit Hittől a zene felé
Februári évfordulók
 
Páll Lajos
Versei
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 2. (568.) SZÁM — JANUÁR 25.

Jékely Tószegen
      „Ezen a szép elátkozott vidéken,
      hordozza meg nevüket a hír”

                               Jékely Zoltán

Akár a táncoló trópusi madarak,
olyan volt a két úr s a csokornyakkendők
álluk alatt gondolatjelek. Morogtak,
de mosolyukból semmit nem feledtek ők.

Már tengerek, városok, országok után
csak lépkedtek a marasztaló sárban
köről kőre lakkcipőben s már szimultán
indult a felismerés, ez  itt „üdvtan”.

Jó előre köszöntek mindenik lánynak,
diadalútjukon néha megálltak
dicsérni egy termő fát, tapasztott falat.

S mint Attila király vonta szemöldökét
a tékozló tanácsban, úgy most a kék ég
egyetlen jel nélkül a nyakukra szakadt.


Éji órán
     „Álmatlan holtak gyűlnek a szobában”

                                       Jánosházy György

„A vers órája” és jaj az igazságnak
mint végigéled bűneid sorát,
az ablakod vádlón verik az ágak,
a menekült ma néma s nem kiált.

Ugye lanyha szél jöhetne mint rég
a renyhe sorokra, hol a holtak
dicsőségük  könyvlapokra osztják szét,
idézik, vagy mindent letagadnak.

Hogy ellenükre nem tehetsz semmit már,
mint használt ruhát, gondjuk forgatod,
hátha az győz, ki mindenkit kivár,

vagy az emlékezet gyérült szitája
leáll s az ki jót mindent elrontott
a verstelenség szennygödrébe hányja.


Én álmodom...
   „Egy homályban áll a titok”
    Kandinszkij

Én álmodom, ti csak játszatok,
álmokat fércelni nálatok
nehezebb egy talicska földnél,
miből tudom, hogy telik födél,
halmozva, míg meg nem únja azt,
Hogy rajta csülök s pata dagaszt
és sima lesz, behorpadt bendő,
mit gyomemlék burjánja benő,
én álmodom, ti csak játszatok,
élvén a szoborirányzatot,
s a móka vége sem lesz véletlen,
mit ténfergőn megúnt az elem
a fogyó mint fogy, majd odalesz
s a kies berekből úgy neszez
tiltott jellel az alkalomhoz
s a galamb csorba kupát hordoz
hisz ébredés vizéből elég
félni mint az élet kazla ég,
én álmodom, ti csak játszatok
mert ezzel gyúrják meg  jászlatok
kik baromnak néznek minden nap
s a többi csak por, szavak, szavak.


Hazajáró lelkek
             „Csak hullám mi tova hajtja”
                                         Makai Emil

Emlékezz rá, ki járta át az álmod szövetét
ha melléd települt a macskatalpú éj,
ó, bár sosem hallottad, hogy ki miket beszél,
de jött a néma tudatszülte elvetélt.

Ők lettek, ők a mindörökre távozottak,
kiktől reszkettek az utcánk gyermekei,
ha mákos kerteken holdfényben vonulni
és zizegni kezdett egy lefejezett had.

Most rájuk ismerek fényes nappal is,
lecsukott szemükön világít át az irisz,
kérgeszöld határon mosoly nélkül jönnek,

mesélve mit bejártak s megtagadtak  többször
oly pőrén lépnek ki az örvénylő körökből,
mint nagy költőnk kit Vergilius követ.


Bölcsességek


Mert minden örök s minden változik,
így dörög a tan, egy vád mondata.
Ha igazság ez, vajon hányadik,
mit a bölcsünk mond oly könnyen oda.

Hogy rágódjunk tovább is a jó csonton
s ő vállunk fölött átmosolyog,
s ha mellette újabb kétségbe van,
jaj feleim, hát eddig tart a jog.

Ki ád testhezálló menedéket
meddig tart mi szavak közt megéledt,
étekmorzsánk vigasztalásnak,

hogy változó örökét feledve
hagyatkozzunk szépen festett térre,
honnan minden csillogást kiloptak.


Sóhegyek fölött
      Tompa László emlékére

Lépkedj tovább a parázsló szavak között
Dániel rokona, mert rajtad nem foghat a tűz
Hisz a nagy kos szarva is beletörött
Mivel a vízparton merkelt, s te ki jóslatot betűz,

égforgást tudók közt maradtál áldott,
tébolyult szív érve, vád ki barmokat idéz
lépj tovább, mert itt csak Babilont hívhatod,
a mérhetőt mérni kevesli az együgyű ész.

Már sikoltott az első hajnali madár,
a hegy szörnyeteg, völgyágyból kiszáll,
ma az ígéretek bolondja mindent megold,

hisz nem kopott el a lábad a bejárt úttól,
kik tartoznak hozzád, ma érnek utól,
„S a parajdi sóhegyre fényt szitál a hold.”




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében