Miklós Ágnes Kata könyve bevezetést ígér a detektívtörténetek világába, és többszörösen be is váltja ezt az ígéretét. Ösvényt tapos egy olyan szövegkorpuszban, amely egyszerre hozza zavarba az olvasót sokféleségével és darabjainak szembeötlő hasonlóságaival. Mi a közös Miss Marple történeteiben és Philip K. Dick Különvéleményében? Mi az alapvető különbség Hercule Poirot és Sherlock Holmes nyomozásai között?
Az első kérdés a laikusoké: azok, akik nem ismerik ki magukat igazán a detektívtörténetek szövevényeben, találónak láthatják azt a problémát feszegetni, hogy miben állhat a műfaj lényege, pontosan mire is ragasztjuk rá a „krimi” címkét. A külsős érdeklődők – akik közé magam is tartozom – számára Miklós Ágnes Kata könyve világos, pontos válaszokkal szolgál, miközben emelt szintű detektívregény-műveltség kialakítására ajánl fogódzókat.
A második kérdés a nyomozástörténet-rajongóké és -szakértőké. Akik számára nyilvánvalóak a műfaj karakteriszikumai, és a finomításokra, az árnyalásra kíváncsiak. Sejtésem szerint a Bűnös szövegek számukra is tartogat újdonságokat. A könyv narrátora – igazi mesélő, aki a teoretikus részekbe is bele tud vinni egy kis feszültséget, fordulópontot, megoldásra váró problematizálást – otthonosan mozog a krimik szövegvilágában, és könnyedén meg tudja valósítani az egyes detektívtörténet-szerzők műveinek precíz összevetését. A rutinos krimiolvasókat Miklós Ágnes Kata könyve a történetek újraolvasásába vezeti be, okos és szellemes asszociációkat kínál számukra.
A Bevezetés a detektívtörténetekbe tehát (minimum) kettős funkciót tölt be: egyszerre szól a szakavatottakhoz és a kevésbé tájékozott közönséghez. Nem egyszerű feladat, hiszen ami az egyik számára érdekes lehet, az untathatja a másikat: túlságosan kézenfekvőnek vagy szőrszálhasogatónak tűnik. A szerző tematizálja is ezt a kétirányú törekvését, egy részprobléma kapcsán. A detektívtörténetek rejtélyeinek megoldásáról van szó, amelyet a szerző még egy ilyen, irodalomértelmező kontextusban sem árulhat el. A krimirajongók ugyanis kifejezetten idegenkednek attól, hogy idő előtt, vagyis a történet személyes elolvasása előtt megtudják a végkifejletet, a talány kulcsát. A szerző tehát, miközben látványosan igyekszik a külsősökkel is megkedveltetni a műfajt, nagyban számít azok érdeklődésére, akiket a krimiolvasás már hatalmába kerített. Ezt a dilemmát aztán bravúrosan oldja meg: a detektívtörténetek értelmezése során maga is rejtélyeket teremt, amelyeknek megoldása kizárólag a személyes olvasmányélmény által érhető el.
Csalafinta eljárás ez, mert általa a szerző fokozott kíváncsiságot kelt olvasójában, nemcsak saját szövegének folytatása, hanem a szóban forgó irodalmi korpusz iránt is. És ez a kíváncsiság nem marad meg az „érdeklődjünk-művelődjünk” attitűd szintjén, hanem olyanszerű tudásvágy, mint amit egy jó pletyka kezdete kelt bennünk, gyarló emberekben. Elemi szinten tudni akarjuk a folytatást, és kész. Ritka az olyan irodalomértelmező, irodalomtörténeti vagy teoretikus szöveg, amely ezt a hétköznapi kíváncsiságunkat keltené fel. A Bűnös szövegek éppen ezért – oldott nyelvezetén túlmenően is – élvezetes olvasmánynak bizonyul.
A könyv könnyedségéhez nagyban hozzájárul a kronologikus szemléletmód, mivel kézenfekvő modellt ajánl olvasóinak, amelyen belül szabadon cikázhatnak az életművek és szövegek között, anélkül, hogy irodalomtörténeti pontosításokkal bajlódna. Miklós Ágnes Kata detektívtörténetekről szóló, talányokkal teleszórt elbeszélése 1841-ben kezdődik, amikor megjelent Edgar Allan Poe A Morgue utcai kettős gyilkosság című novellája. A szerző olvasatában ugyan már Oidipusz király rejtélye is a detektívtörténet felé mutat, nem is beszélve a 11. századi kínai nyomozástörténetekről vagy J. F. Cooper nyomkereső indiánjairól, akik időben egy picit szintén megelőzték a krimit. Poe azonban olyan konstrukciót hozott létre, amelynek legfőbb összetevője a bűneset körülményeinek kiderítése és a tettes beazonosítása. Ugyanakkor Poe-nak sikerült a klasszikus krimi összes konvencióját meghatározni: megteremtette a különc detektív alakját, akinek felismeréseit a narrátor csak egy kis lemaradással tudja követni, használta a pszichológiai okfejtést, a zárt teret, az ártatlan gyanúsított figuráját, valamint a legkevésbé valószínűnek látszó tettes toposzát.
És a Bevezetés a detektívtörténetekbe innen kezdi szépen, sorjában, de izgalmasan bemutogatni a krimi nagyjait, a többé vagy kevésbé kanonizálódott szerzőket. Arthur Conan Doyle és Agatha Christie írásai természetesen kiemelt figyelmet kapnak, hiszen a szerző szerint (is) a műfaj kvintesszenciáját hordozzák. Aztán következik Dashiel Hammett, Raymond Chandler, Georges Simenon – de értelmetlen lenne itt részletesen felsorolni akár csak a terjedelmesebben tárgyalt szerzőket is, anynyira bőséges a kínálat. Lényeg, hogy Miklós Ágnes Kata pontosan megrajzolja a 19. század közepétől induló műfaj – egyik lehetséges – útvonalát. A klasszikus angol krimitől a „keményöklű” (hard boiled) nyomozótörténeteken és a rendőrelbeszéléseken (roman policier) át a bűnözőt mint főhőst szerepeltető posztmodern változatig és a metafizikus krimiig. Útközben természetesen más megállói is akadtak: a társadalmi krimi és a thriller, meg olyan kitérőket is tett, mint a horror vagy a kémtörténet. A Bűnös szövegek főként a detektívtörténet változataira koncentrál, de minden itt említett műfajt bevon vizsgálódásának hálójába.
Az értelmezett szövegkorpusz így hatalmasra duzzad, és több populáris műfaj beavatottjai számára kínál átjárást. Az egyes fejezetek asszociációs technikával íródtak, ugyanakkor a kronologikus szemlélet, a könyv tagoltsága és a viszsza-visszatérő utalások biztosítják az információk rendszerezettségét. Ez utóbbira főleg a laikusoknak van szükségük, akik például egy szereplő elejtett nevéről nemigen tudják megállapítani, milyen szerző melyik történetére is kell pontosan gondolni. Szerencsére a kötet egy Könyvespolcnak nevezett listával ér véget, amely fejezetekre bontva közli a beidézett, megemlített vagy részletesen tárgyalt írások adatait.
És végül: a kötet nemcsak a krimiolvasók, hanem a kriminézők számára is megmutatja azokat a bizonyos értelmezői csapásokat, ezúttal a detektívfilmek szövevényei között. A tévéadók tele vannak klasszikus, illetve „keménylegényes” és zsarus krimikkel, na meg minden lehetséges nyomozós-bűnesetes hibrid elbeszéléssel, s az évente megjelenő nagyjátékfilmes termés jelentős hányadát is ezek teszik ki. Miklós Ágnes Kata úgy írta meg könyvét, hogy a tudás, amit 246 oldal átböngészése során szerzünk, erre a világra is kitűnően alkalmazható. És ki ne akarná Columbo hadnagyot mélyebben megérteni?
Miklós Ágnes Kata: Bűnös szövegek. Bevezetés a detektívtörténetekbe. Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2009.