"Tagolt beszéd – félszavak"
Kereső  »
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 3. (569.) SZÁM — FEBRUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Gaal György
Lexikonunk zárókötetei
JANKÓ SZÉP YVETTE
Vegyesművészet és provokáció - Beszélgetés Rosa Liksom finn írónővel*
ROSA LIKSOM
Prózái
M. BODROGI ENIKŐ
Jégzajlás a meänkieli kultúrában
VARGA P. ILDIKÓ
Sofi Oksanen – amiről beszélni kell
OUTI HASSI
A pofikönyvben hát minden reményünk?
Láng Orsolya
Majmos Madonna
A táncos diadalma
Csabai László
Versei
BARNÁS MÁRTON
Rövidprózái
COSMIN PERŢA
Versei
Goron Sándor
Versei
Jánk Károly
Versei
Mózes Huba
Versei
Szőcs István
Ismeret, tulajdonjog, közkincs (befejező rész)
Lászlóffy Csaba
Avagy ki és hol őrzi az emlékezés kulcsát?
BOGDÁN ZENKŐ
Váróteremben a Váróterem
Terényi Ede
ZENE ÉS HIT - A zenétől a HITig
Hírek
 
M. BODROGI ENIKŐ
Jégzajlás a meänkieli kultúrában
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 3. (569.) SZÁM — FEBRUÁR 10.

Minden magyar ember tud valamit a finn nyelvről, arról viszont nem valószínű, hogy Finnország és Svédország határa mentén, a Tornio, Muonio és Könkämä folyók két oldalán egy olyan finn nyelvváltozatot beszélnek, amely keleten finn nyelvjárás, nyugaton viszont önálló nyelv. Ez a meänkieli, amelyet 1999-ben ismert el a svéd állam kisebbségi nyelvnek.
Mint minden kisebbségnek, a meänkielit beszélőknek is nap mint nap meg kell küzdeniük anyanyelvű létükért. Ebben nagyon fontos szerepet vállalt az észak-svédországi Norrbotten megyében fekvő Pajalában 1986-ban megalakult Tornio- völgyi Színház (svédül Tornedalsteatern, finnül és meänkieliül Tornionlaakson teatteri, rövidítve ToTe). Pajala mintegy 2100 lakójú egyházasfalu, amelynek nevét többek között amatőr színházi tevékenysége tette ismertté.
Az első darab, amelyet bemutattak, Håkan Rudehill műve, az Isen går (Zajlik a jég). Látványos jégzajlás volt akkor a Tornio folyón, s ez ihlette meg a szerzőt. De jégzajlást jelentett a darab bemutatása maga is a meänkieli nyelvű kultúrában, ahogy a színház születésénél bábáskodó Bror Astermo (sz. 1952) és Astrid Kruukka (sz. 1959) visszaemlékeztek az eseményre 2010 májusában, amikor interjút készítettem velük.
A most 84 esztendős Ellen Kettunen, aki amatőr színészként lépett fel az első darabban, lelkesen számolt be arról, mekkora élményt jelentett számára, hogy anyanyelvén beszélhetett a színpadon, azon a nyelven, amelyet az iskolákban nem egyszer testi fenyítéssel próbáltak kinevelni a gyermekekből. Ugyanakkor aggodalmának is hangot adott: „Hogyan lehet a mi hétköznapi nyelvünket a színpadra vinni? Mit szólnak majd hozzá? Nyelvünket, amelyet annyira megvetettek, annyira tiltottak – és amelynek ezennel kultúrnyelvvé kell válnia. S az emberek ráadásul fizetni fognak, amikor eljönnek, hogy meghallgassák. Hihetetlen. Mégis minden tapasztalatunk teljesen pozitív volt, és jól esett, hogy gyermekkorunk hajdani nyelve végre megfelelt, végre megmutatkozhatott. Amikor nyelvünk jövőjén gondolkodunk, akkor bizony a mi közös felelősségünk, hogy továbbadjuk a fiatal nemzedékeknek.” (ford. M. B. E.)
Amellett, amit az anyanyelvi tudatosság kialakításában vállalt, az amatőr színjátszásnak más szerepe is volt a Tornio-völgyiek számára: megtanította őket arra, hogy az életben a mindennapi gürcölésnél fontosabb dolgok is vannak, és hogy nem lehet pénzben mérni az emberi értéket.
De mi is ez a Tornio völgyi Színház? Egy folyton változó lélekszámú társulat, amely tagja a svédországi Amatőr Színházak Központi Szövetségének. Céljai közé sorolja az amatőr színjátszás fellendítését a társadalomban, a művészi szólásszabadság érvényre juttatását, és szembeszáll a csupán anyagi sikert biztosító kultúrával. A színháznak nagyon erős a helyi kötöttsége abból a szempontból, hogy leggyakrabban a vidék történetével kapcsolatos darabokat visz színre, amelyeket főként helyi születésű szerzők írnak (Bengt Pohjanen, Mikael Niemi, Mona Mörtlund, Marita Mattsson-Barsk). A témaválasztás is része annak a kollektív identitásépítési stratégiának, amelynek feladata a Tornio-völgyi kultúra és annak szerves részeként a meänkieli ápolása. Tornio-völgyi kultúra ugyanis nem létezik meänkieli nélkül, bár a svéd kisebbségpolitika ezt állította.
A Tornio-völgyi finnség Finnországtól való elszakítása (1809) után nyelvében is önálló fejlődésre kényszerült. Sokan vannak, akik mindmáig értéktelen, haszontalan keveréknyelvnek tartják, svédek és meänkielit beszélők egyaránt. S hogy miért? Mert legalább másfél évszázadon keresztül ezt sulykolta beléjük a svéd nyelvi hegemóniáról szóló diszkurzus. Márpedig ha az egynyelvű elit szemében semmit sem ért, akkor a társadalomban boldogulni akaró nyilvánvalóan ehhez a felfogáshoz igyekezett idomulni. Másfelől a finnországi finn közvélemény is „csak” nyelvjárásnak tartotta, s ma is jórészt annak tartja.
És egyszer csak, mikor már úgy tűnt, a nyelvi kérdés „megoldódott” Svédországban, megjelent egy csapat, amely a kisebbségi anyanyelvet a svéddel egyenrangúként merte használni. Bemutatásra került az első színdarab, amelyben hetvenhét amatőr színész lépett föl! Lázadás volt ez a szó legnemesebb értelmében, látványos szembeszállás a beolvasztási politikával.
A Tornio-völgyi Színháznak nincsenek állandó professzionális színészei. Minden mű bemutatásához más-más színészeket hívnak meg, és legnagyobbrészt amatőrökkel dolgoznak. 1986-tól kezdve közel másfél évtizeden át minden darab megrendezéséhez külön pályázott a társulat pénzre a helyi önkormányzatokhoz. Majd miután 1999-ben önálló nyelvnek ismerték el a meänkielit, és nemzeti kisebbségi nyelvi státust kapott, a Svéd Állami Kultúrtanács rendszeresen finanszírozta a színház munkáját. Emellett az Európai Unióhoz is rendszeresen pályázik támogatásért.
A Zajlik a jég című darab kézirata svéd nyelvű, és a rendező sem tudott meänkieliül. A színészek azonban két nyelven akartak beszélni a színpadon, úgy, ahogy azt a mindennapi életben tették. Természetesen vitatkozni is kényszerültek a rendezővel, aki bizonyos szövegrészekről úgy vélte, svédül kell elhangozniuk, hogy mindenki értse. Szinte két és fél évtized távlatából visszatekintve erre a darabra, illetve az utána következőkre is, megállapíthatjuk, hogy azok a szövegrészek, amelyek érzelmi töltetűek, meänkieliül hangzottak el, míg a hivatalos regiszterhez kapcsolódó szövegek svédül. Nem véletlenül, hiszen az anyanyelv a lélek nyelve.
1987-ben még nagyobb áttörésre került sor: ekkor mutatták be az első (és mindmáig egyetlen) teljesen meänkieli darabot, Bengt Pohjanen Kuutot (Kuuttóék) című drámáját. Nota bene: történt ez akkor, amikor a meänkielit még „semmilyen nyelvnek” tekintették Svédországban! Annak a néhány mondatnak, ami svédül hangzik el a darabban, megvan a maga helye és szerepe. A fiatalok szólalnak meg többségi nyelven, akik anyanyelvüket nem beszélik.
Pohjanen visszaemlékezése szerint nem volt könnyű meänkieli művet színre vinni, igen kemény ellenállásba ütközött, de végül is érdemes volt harcolni érte. Hatalmas sikert aratott, nagyobbat, mint bármelyik utána következő. Tizenháromszor telt meg a kétszázharminc férőhelyes pajalai Kultúrház nézőtere az érdeklődőkkel. Turnén is részt vettek a színészek a darabbal Svédországban és Finnországban egyaránt, 25-30 alkalommal adták elő különböző helyeken.
Pohjanen olyan, gondosan eltemetett és több nemzedéken keresztül szégyellt Tornio-völgyi emlékeket, fájdalmakat és megaláztatásokat öntött művészi formába, amelyekről mindaddig hallgatni illett. Színre tudta és merte vinni mindezt, olyan fantasztikus bravúrral, hogy a humor, „a mi humorunk” (meän huumori, a „mi nyelvünk”: meänkieli analógiájára) eszközeinek segítségével a tragikum mélységeiből a katarzis magaslatára emelte a nézőt.
A Tornio-völgyi Színháznak hallatlanul fontos szerepe volt tehát megalakulása óta a meänkieli státusának növelésében. Az, hogy a színpadon ezen a nyelven is megszólalnak a szereplők, rádöbbentette mind a színészeket, mind a nézőket, hogy igenis alkalmas művészi célok szolgálatára, tehát ugyanolyan értékes, mint a többségi nyelv.
A színház első igazgatója, Bror Astermo, meänkieli anyanyelvű, a mostani pedig, Ulf Fembro, svéd. Mindketten egyetértenek abban, hogy a színház sikerét nagymértékben a meänkielinek köszönheti. Ha az első darabot ugyanis svédül adták volna elő, nem ébresztett volna ekkora érdeklődést, nem érezték volna magukénak azok, akikért ez a színház megszületett.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében