Melyik az a mű, amelyik 2010-ben elnyerte Franciaországban a Femina-díjat és az Év Legjobb Fordításának kijáró díjat, ugyanebben az évben az Északi Tanács Irodalmi Díját és az Európai Irodalmi díjat? Melyik az a mű, amelyik az utóbbi két évben elnyerte Finnországban a két legrangosabb irodalmi díjat: a Finlandia- és a Runeberg-díjat? A válasz mindkét kérdésre ugyanaz: Sofi Oksanen Puhdistus (2008) című regénye, mely most-már közel 40 nyelven olvasható, magyarul Tisztogatás címen.
Kicsoda Sofi Oksanen?
A Helsinkiben élő, 33 éves írónő észt anya és finn apa gyermeke, az egyetemen irodalmat és dramaturgiát tanult. A Finn Nemzeti Színház két drámáját is bemutatta: 2007-ben a Puhdistust (Tisztogatás) és 2008-ban a High Heels Society címűt. Emellett három regényt publikált, valamint részt vett egy, az észt történelemről szóló tanulmánykötet szerkesztésében Imbi Paju mellett. Regényei: Stalinin lehmät (Sztálin tehenei, 2003), Baby Jane (2005) és a Puhdistus (Tisztogatás), mely drámájának a regénnyé írt változata.
Az irodalmi díjözön mellett Oksanen a média figyelmét biszexualitásával és a gót szubkultúrához tartozásával is felhívta: általában feketére festett körmökkel és lilás raszta hajjal, rendkívül erős sminkben és fekete ruhában jelenik meg a nyilvánosság előtt.
Autofikció és herstory
Az autofikció az önéletrajz és a fikció határán mozog. Oksanen a finn irodalomban az 1990-es években divatossá váló autofikciós regények, különösen Anja Snellman/Kauranen és Pirkko Saiso műveinek hagyományát folytatja. Regényeinek témái személyes tapasztalatokon alapulnak.
Első művének főhőse Anna, egy finn–észt vegyesházasságból született, bulímiában szenvedő nő. Anna szemszögéből ismerjük meg egy bulímiás hétköznapjait, viszonyát ehhez a kényszerbetegséghez. Oksanen a mű megjelenése után elismerte, hogy valamikor ő is küzdött táplálkozási zavarral, de azt is hangsúlyozta, hogy nem olyan súlyossal, mint művének főhőse. A regény másik központ témája Anna anyjának észt származása, valamint az a folyamat, melynek során a főhős a maga kettős finn–észt identitását elfogadja. A regény rávilágít arra is, hogy nemcsak az 1960-as és 70-es években volt problematikus észt háttérrel Finnországban élni, hanem még a 80-as és 90-es évek elején is. A finnek ugyanis oroszként kezelték az észteket, a nőket pedig egyenesen prostituáltnak tekintették.
Oksanen második műve, a Baby Jane ugyancsak autofikciónak tekinthető, bár hiányoznak belőle az első regényben fellelhető konkrét életrajzi utalások. A felvállaltan is biszexuális írónő hitelesen tudta ábrázolni a finn főváros meleg szubkultúráját. A mű a 90-es évek Helsinkijében játszódik, és egy leszbikus párkapcsolatban élő nőről szól, aki pánikbetegségben szenved. A regény központi témája a párkapcsolaton belüli erőszak, mely a homoszexuális női kapcsolatoknak is éppúgy része lehet, mint a férfi–nő kapcsolatoknak. Sőt, a regény szerint akár gyilkossághoz, halálhoz is vezethet.
A Tisztogatás című műve visszatér első regénye észt tematikájához. Két nő, az idős Aliide Truu és a fiatal Zara a főszereplője a harmadik regényének. Az ő sorsukon keresztül láttatja Oksanen az elnyomás és a nőkkel szembeni erőszak időtlenségét.
Herstorykat, női történeteket ír tehát Oksanen: női szemszögből láttatja az eseményeket, legyen az táplálkozási zavar, pánikbetegség, párkapcsolati probléma, kivándorlás vagy akár az észt történelem.
Az észt történelem
újraírása
A magát finnek és észtnek is valló írónő 2008-ban nyilatkozott az észt történelem újraírásának fontosságáról. Véleménye szerint Észtország történetét az európai történelem részeként kell megírni. Az észt történelem ugyanis a szovjet történelem részeként íródott, amire a szovjet narratíva nyomta rá bélyegét. A szovjet narratíva pedig csak akkor írható fölül, ha akad, aki felvállalja, hogy más szempontok szerint írjon az észt történelemről. Oksanen erre vállalkozott. Egyfelől a regényein keresztül, másfelől pedig a 2009-ben megjelent tanulmánykötet társszerkesztőjeként.
De mit is kell tudnunk Észtországról? Először 1918-ban vált függetlenné, azonban ez a függetlenség nem volt hosszú életű, ugyanis 1940–41-ben orosz megszállás alá került, amit 1941–44 között német megszállás váltott fel. A világháború után ismét szovjet uralom következett: 1944-től 1991-ig Észtország a Szovjetunió egyik tagköztársasága volt. Az ország másodszor 1991-ben nyerte el függetlenségét, majd 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz. A szovjet uralom alatt két deportálás is történt: 1941-ben kb. 9300 embert, 1949-ben pedig kb. 21 000 embert deportáltak Szibériába. Ők majd csak 1956-ban térhettek vissza Észtországba, de nem a saját otthonukba.
Már Oksanen első regényében is találunk utalásokat az észt történelemre a főhős Anna anyjának emlékein keresztül. A visszatekintések látni engedik az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság kezdeteinek mindennapjait, az ellenálló partizánokat védő megfélemlített észtek életét, a szibériai deportálások körülményeit és a kihallgatások módszereit.
Oksanen harmadik regénye, a Tisztogatás is Észtországba viszi az olvasót. Két idősíkon történnek az események: az egyik az 1940-es évektől kezdődően egy észt faluban, a másik a már független Észtországban játszódik. 1992-ben egy Tallinn melletti kis faluban élő idős Aliide Truu egy eszméletlen lányt talál az udvarán. A vlagyivosztoki lányról, Zaráról a regény folyamán kiderül, hogy észt származású, Aliide deportált testvérének az unokája, aki az őt prostitúcióra kényszerítő orosz maffia elől menekül. Az olvasó tanúja lehet Aliide múltjának, mely tele van váratlan éjszakai kihallgatásokkal, deportálásokkal és erdőben bújkáló partizánokkal, valamint Zara jelenének, melyben a korrupció és az erőszak dominál. A két nő történetén keresztül Oksanen nemcsak a világháború utáni Észtországot mutatja be, hanem a közelmúltat is. Oksanen arra mutat rá, hogyan viselkednek az emberek akkor, amikor nemcsak megfosztják őket szabadságuktól, hanem a túlélésért is küzdeniük kell. Az írónő arra keresi a választ, hogy az állandó félelemben élésben lehet-e becsületesnek vagy egyáltalán embernek maradni.
A regény finn és észt fogadtatása kevés kivételtől eltekintve pozitív volt. A negatív kritikák politikai indíttatásúak voltak, és az Oksanen társszerkesztésében kiadott tanulmánykötet bemutatóján konkrétan is formát öltöttek. A Kaiken takana oli pelko (A félelem minden mögött) című kötetet 2009. március 25-én mutatták be Helsinkiben, így emlékezve az észtek második tömeges deportálására. A könyvbemutató kapcsán az oroszbarát Johan Bäckman finn egyetemi tanár tüntetést szervezett, melyen a Nasi szervezethez tartozó fiatalok is tüntettek – ez egy magát antifasisztának valló félkatonai szervezet, melyet 2005-ben alapítottak Oroszországban. A kötet megjelenését nagy médiavisszhang kísérte, ennek is tulajdonítható, hogy Finnországban és Észtországban is a legtöbb eladott példányú könyv volt 2009 márciusában.
A kötet több oldalról közelít a szovjet uralom időszakához: a propaganda, az elnyomás különböző módjai, a kultúra, a művészet, a korrupció és a gazdaság felől. Ugyanakkor a függetlenség kikiáltása utáni helyzetet is vizsgálja, a dekolonizáció folyamatát.
A tanulmánykötet jól kiegészíti Oksanen „poétikai hitvallását”: a 20. századi történelemről beszélni kell. A mód pedig, ahogyan beszélünk róla, lehet krimiként is olvasható történelmi regény vagy éppen nem-fikciós mű.
