„Valamikor volt a tett,
abból lett a gyűlölet,
ebből pedig szeretet,
s a világnak vége lett.”
(József Attila)
Szívesen írom a HIT szót csupa nagybetűvel, mert többet jelent, mint amit a napi használatban megszoktunk. Bármit gondolunk, mondunk, cselekszünk, az mind hitet tartalmaz valamilyen formában. Érzelmeink mögött is a hit mágnestere húzódik meg. Remélünk, mert hisszük, hogy a dolgok jól alakulnak, szeretünk, mert hiszünk szeretetünk tárgyában. Ilyen sorrendben is szoktuk e három dolgot felsorolni: HIT, REMÉNY, SZERETET. A Hit áll az első helyen.
Hitetlen korban élünk – mondogatjuk –, de a hitetlenségünk mögött tulajdonképpen a hit sóvárgása húzódik meg. Hitetlenek lettünk, mert lassan mindenben csalatkoztunk és elvesztettük a reményt az igaz dolgokban, a világ jobbrafordulásában. De hitetlenségünk mögött a hit erős vágya munkálkodik. Millió dologba kapaszkodunk hittel, de csak behelyettesítjük a hitet csalódással, újabb hitetlenkedéssel. Korunk betegsége, hogy csak a kézzelfogható dolgokban hiszünk, és persze az azonnal hasznunkra fordítható dolgokban. Pedig Dante szavaival: „a hit a láthatatlan bizonyosság.”
Anyagi világ vesz körül bennünket, de ez parányi porszem a láthatatlan világ végtelenségéhez mérten. A hittel ebbe a végtelen világba lépünk be. Ehhez az úthoz segít a vallás, a művészet, a tudomány és önmagunknak megismerése, felfedezése, a pszichológia. Fiatalon ilyen dolgokra alig figyelünk, az évek előrehaladtával viszont annál többet. Az alkotók is ezt a fejlődési útvonalat járják be: az anyagi világ közelségéből, béklyójából lassan szabadulva jutnak el a HIThez. Ezért is oly érdekesek az utolsó alkotói periódus művei, szinte kivétel nélkül minden alkotónál.
Stravinsky-könyvemet lapozgatom. Mindig találok benne valami érdekeset. Most éppen az 1948-ban, tehát 66 éves korában írt katolikus Miséjére nyitottam ki. Vegyes karra és kettős fúvósötösre komponálta a 17 perces művet. Stravinsky így nyilatkozik művének keletkezéséről: „Amikor átjátszottam ezeket a rokokó-operás bűnös szépségeket (Mozart-misékre utal, T.E.), tudtam, írnom kell egy saját misét, de igazit.” Később még hozzáfűzte: „Misém nem hangverseny-előadásra készült, hanem templomi használatra. Liturgikus, és csaknem minden díszítés nélkül való.” A Mise központi tétele a Credo. Erről mondta Stravinsky: „Sok itt, amiben hinni kell.” Nyolc évvel később a Velence számára írt Canticum Sacrum harmadik tételében, az Ad Tres Virtutes Hortationesben a Hit, Remény, Szeretet sorrendjének megfordításával a HITet hangsúlyozza ki. Ekkor már 74 éves a szerző! A Tűzmadár tomboló Infernal dance-jától a Remény, Szeretet, Hit világába emelkedik. Öregkori keresése a napi valóságunk fölötti világoknak, készülés a más dimenzióba való átlépésre? Egyáltalán nem: A HIT hangsúlyozása már egy sokkal korábbi megnyilvánulásában jelentkezik. 1926-ban visszatért az ortodox egyházba, és egyik hangversenykörútja során ebben az évben csatlakozott Szent Antal 700. évfordulójának megünnepelésére tartó zarándokcsoporthoz. Stravinsky így emlékszik vissza a történtekre: „Épp akkor léptem a székesegyházba, amikor a szent testét felmutatták. Láttam a koporsót, letérdeltem és imádkoztam. Jelért könyörögtem, ha imám meghallgattatott, és mert meghallgattattam és megkaptam a jelet, a meghallgattatásnak ezt a pillanatát habozás nélkül életem legreálisabb pillanatának vallom”. Ennek az élménynek a hatására komponálta első vallásos művét, az a-cappella vegyeskarra írt Pater Nostert.
Bevallom, nagyon meglepett első olvasatkor ez a Stravinsky-történet. Akkor túl fiatal voltam ahhoz, hogy megértsem jelentésének mélységét. Csak most, amikor a 76-ik életévemet is készülök magam mögött hagyni, értettem meg Stravinsky vallomását arról, hogy élete legreálisabb pillanatának tartja ezt a találkozást a HIT-tel.
Stravinsky Dantét igazolja: „a hit a remélt dolog, mint valóság”.
