1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

A jó kérdés

Néhány hete a mellkasomban
valami úgy tesz, mintha fájna,
és nyom és szúr, elég erősen,
onnan.

Tán azt akarja: tegyem ki,
a fényre. Vagy kerítsek még
valamit köréje, hogy szét ne
röpüljön a sok cafat,
ha robban.

Mindkét dologról azonnal
lemondtam. Jellemző vétek:
történjen valami, én csak
a halál tudatában
lépek.

És ami történhet, amúgy se
sok. Legföljebb nem áll
hátam mögött angyal,
mikor leblokkolok.
De nem,

a szívzár szép, könnyű
és egyszerű, nem eshet meg
velem, és angyalom is itt van
valahol, mert megtart
a derű:

a mellkasi rossz érzést
leszámítva nyugodt vagyok,
mintha sikítani és fejem
falba verni nem volna
semmi ok,
mintha tudnám,
méltányosan és bölcsen
cselekedtem, miután minden
helyénvaló kérdést
feltettem.


Könnyű

Amikor legjobban csapkod
a menny köve mindenbe, ami
fontos, süllyedsz, nyakadon
a kolonc, jön valaki, játszva
eloldoz.

De hozzá nem kötődhetsz.
Mosolyog, mosolyogsz, hasad
a bosszúság, mint agyonhordott,
kinőtt mez, és ott állsz
egyedül.

Csodálkozol, hogy az eső
egyre nagyobb erővel kopog
fejeden, miközben körülötted
derül az ég, hétágra süt a nap
és sosem voltál biztosabb

abban, hogy minden rendbe jöhet,
csak egyelőre alaktalanná ázott
az összes sejtés, fájdalom, érv,
gondolat. Az éles fényben
nézed szédelegve,

mindenségedből mi maradt,
hová húzhatnál új határokat,
hol élhetnél, esetleg. Mint
aki nem is retteg.