1.
Olaszban voltam hétvégi táncos,
Volt egy alkatom, nyomokban megvan,
De akkor megvolt: épp rúdra illő.
Főnököm, Giorgio pénzkötegekkel
Szaladt, és alig láttam a bárban,
Alig köszönt, talán csak akkor,
Amikor felgyűlt nedveit kellett
Rossz kanapéján nullára tenni.
Husinak hívott, engem ne hívjon
Husinak, értem? Azt mondta, bálna
Leszek, ha egyszer megnövök, és már
Látszanak ennek jelei. Hát nem.
Balettintézet! Én abba jártam
Előtte Győrben, nekem ne mondja
Egy ilyen senki, hogy’ kell mozogni.
Az még oké, hogy hetente egyszer
A kanapéján jó volt a testem,
Engem tehénnek mégse szólítson
Egy ilyen Giorgio az öltözőben.
Megfogadtam, hogy mikor harmadszor
Mondja ezt mások előtt, beszólok.
És a tükörre fröccsent a élcek
Javát kitermő ostoba agya,
És én a súlyzót, ó, azt a súlyzót,
Amit kezemben tartottam, végül
Leengedtem, és némán pihegtem.
2.
Táblánál álltam és hadonásztam
Nedves szivaccsal, és ő csak nézett.
Tizenhat sem volt – én kétszer annyi.
Napóleonnál tartottunk, úgy tűnt,
De ő már máshol tartott. És én is.
Hangyák futottak combomra, jöttek,
Nem volt jobb ötlet, mint behívatni,
S figyelmeztetni: nem lesz ez így jó.
És a szertárban Napóleonnak
Se Moszkva, sem Bécs nem állt már ellent,
Dőltek a hazug, nagy birodalmak,
Felgyulladt minden órai vázlat.
Rómában már-már megkoronázták,
Amikor kip-kopp, és benyitottak.
Engem behoztak és leültettek,
És ő megbukott történelemből.
3.
Kerítő voltam, elkerítettem
Egy kis kertet a szerelem földjén.
Keletről hozott virághagymákat
Ültettem bele, melyek kinyíltak,
Gyönyörű lányok sorává nőttek,
És én locsoltam, locsoltam őket.
Huszonhét dísze volt a világnak,
Madámja voltam huszonhét lánynak,
És anyjuk voltam anyjuk helyett is.
Jött egy bankár, egy nagyhasú senki,
És megpofozta legszebbik lányom,
Megrugdalta és sós kútba tette,
Kerék alá és onnan kivette,
És én döntöttem. Fogtam az ollót.
Elcsábítottam. Női szemérmem
Szelencéjéből testére varrtam
Legszebb ékeim, s fogtam az ollót.
Itt vagyok most, és áldom a sorsot.
4.
Költőnő voltam, zabáltak engem.
Verseket írtam, úgy tudtam, lehet.
És összetörtek. És jött az ötlet:
Férfitesteknek mélyébe másztam,
Vérben kaszáltam, s finom szikével
Felkutattam a férfiszíveket.
Láttam, hogy mind egy zenére lüktet,
Ahogy kamráik eltelítődnek,
Zacskóba raktam, hűtőbe raktam,
Már csak árunak tartottam őket.
Messzi országok szívbajos népe
Kemény pénzeket fizetett érte,
Ahogy én így-úgy: férfit tanultam.
És a férfiak szépsége bennem
Lebomlott, ahogy bejött az üzlet,
Pedig de bájos, pedig de sűrű
Verseket írtam róluk a múltban!
5.
Ó, a szakma, a szakma varázsa!
Megmutatni, hogy mindenki lássa
Ó, a színpad mögötti térben
Mennyi áhítat és mennyi szégyen!
Én egy kis hattyú voltam a próbán,
Csupa díva közt egy eladó lány,
Rendező már, de művésznő mégse.
És fiút fogtam, kíváncsit, szépet,
Fiús szépséget s kíváncsiságot.
És mint a filmben a tengerparton
Futnak a boldog, fura kis kis párok,
Úgy szaladtunk a Fellegvár élén
Cserjék között a Szent Iván éjén,
Ez volt életem leghosszabb napja.
Mert jött az ősz és jött egy kis senki,
Egy frissdiplomás őt elszeretni,
De én rendeztem első darabját!
És a premier negyedik percét
Tisztán töltöttem – s bűnöző voltam,
Bűnöző voltam az ötödikben.
Fél tonna műhó hullt a leányra,
Ezt találtam ki (hányok a vértől)
S míg a közönség őt ünnepelte,
Bátorságát e fiatal korban,
Ő megfulladt a korai téltől.
