Kaszra
El-Shiran átváltozásai
(1)
Kaszra El-Shiran
őszülő fényben halk sirám
pattogzó ima katakombád falán
álmodó kő álmod partján
egy villanás a hold száz-arcán
Kaszra El-Shiran
(2)
kaszraelsírán
e névtelen síkidom
(sem domború
sem homorú)
a térben szűköl, gagyog
hogy teret hódítson
teste kötőanyag
idomtalan
a térbe idomul
tárgyak éle lesz
Kaszra
El-Shiran utazásai
(Sötétben, tapogatózva)
szűkülő pupillák
résnyire nyílt fénye
duzzadt mákszem
a szemgolyó
héjaiból vetkőzik az este
küllők árnyékolják
pillák körhinta-tánca
hány körbe férne
hány elrajzolt görbe
a Világ
Vetkőzés
Ingeim alatt szél motoz,
csillagot gombol rám az éj,
tincseimen kócol a fény,
rá ezüst tücsökdalt bogoz.
Fák karja metszi zsebemet,
széttört porcelán holdsugár
hajtogat szoknyám fodrán:
selyem-érintést, csipke-szerelmet.
Gubózó csend árnyékában
félbevágott mozdulat, két-
rét várakozik benned a tét:
ujj-merevében, köröm-lapulásban.
Pőreségem láthatod már,
de sosem érintheted:
szavak pajzsa mögött védett –
átlátszó vagyok, de szilárd.
A valóság léptéke
Óceán-léptű
hegypásztor voltam.
Nap írta-
fényezte körvonalam.
Homlokom az ég,
lélegzetem iránya a szél.
Vállamon utazik a
Világ, Észak és Dél.
Óriásként apró
hangyák nyomain járok,
hova
csobogva
hull a fény.
Profán love
Ahogy a díler ópium füstökben ég,
én verseimbe rejtőzöm
soraimból kiteríthetsz – lásd, megfejthető vagyok
lehet klausztro, ha sorok közé rekedsz
vagy tériszony, ha a magas néha meredek
a szavak túloldalán egy-egy testrészem találod
a betűk árnyékában néhány búvó szervem.
Ne hagyd, hogy előtted álljak meztelen!
Add vissza eldobott soraimat!
S te menj el! Könnyű elégtétel most
minden elfuserált mondat.
Pedig mennyit vártalak: napokat, hónapokat, életeket
Grönland tüzén, Vatikán havában,
vulkánok pillanatnyi csendjében,
állomások közönyébe keretezve,
ablak párafoltja mögé zárva
a tél-szőtte ködökben,
a fagy kirakott gyöngyeiben
a nyár parázs fényeiben láng-
sörényű oroszlánokat nyergeltem,
de háziállataim áram-zsiráfok lettek,
szobámban kábel-kígyók sziszegtek
s pattogtak az elektromos töltések
ahogy felhőkben a dörgések
mikor találkoztunk. Emlékszel, hogy a vas-
karmú mágnesek törvényei megszűntek?
Ugyanazok a padok ücsörögnek
bennem, ahol akkor vártalak
eltorzuló éjben, lámpák
fürtös fénygerezdjei alatt.
Téged vártalak, talán magamat,
talán mindkettőnket úgy együtt.
Emlékszem, a fogatlan sötétség elnyelte a napot
S homlokodon gyúltak karmazsin csillagok.
Ugyanazok a sétányok véstek
bennem árkot, s vezettek magamhoz
ahogy az aranyfonál tekeredett.
Ma is ugyanazt a konzervdobozt nézem,
mit a szél az út peremére hordott, s néha
megcsillan a nap olajfoltos bádog-lemezén,
a kocsi-abroncs s a beton között
parkolóhely szorong,
benzingőzt prüszkölnek az elnyűtt gruppok
virágai por alatt görnyedten kishercegek-
ről álmodnak, de kihaltak –
vagy más naprendszerben lézengnek.
(Ajaj! Padok lakk-fénye megkopik bennem!)
