„… az élet a csodáké, a sorsé,
s megrendülni nem szabad, sem
az életen, sem a csodákon,
sem a sorson”
(Ady Endre)
A történelem olyan, mint egy zsúfolt, rendetlen íróasztalfiók. Amikor az ember idegesen kotorászva rángatja, kiborul, s az alján, lám, egymáson fekszik két papírszeletke és egymásra hivatkozik. Most pl. az egyik Ady riportja a zilahi árvízről. „Zilah, melyet tessék Zilajnak mondani, ősi városka, régibb, mint ő maga hiszi. Tuhutum vezér korában is régi lehetett már, szláv, sőt már magyar is, mert bizony a magyarok nem a magyarok bejövetelekor jöttek ebbe az országba” … – írja ezt Ady Endre akkor, amikor még Marjalaky-Kiss, László Gyula, Magyar Adorján sehol: 1913. aug. 7-én. Honnan tudta?
A másik levonat, amellyel az Ady riport össze volt keveredve, 1995-ből való. Maár Ferenc Géza A honfoglalás(ok) nyomai a magyar helynevekben. Tekintsünk el a szerzőnek a kérdés fontosságához és kapcsolódásaihoz fűzött – különben igen lényeges dolgokról valló – elmélkedéseitől, s kövessük csak a tényeket, előadásának sorrendjében.
Az ország földrajzi neveinek többsége már többszáz éves múltra tekinthet viszsza, sokuk pedig ezer évnél is idősebb, mondja… A történeti Magyarországnak csak a helységnevei is több tízezerre rúgnak, „nem is gondolnánk, hogy ezek többsége 400–500 névre vezethető vissza”. Viszont a (több) tízezernyi helységnév között az árpádi (kosztantinoszi) törzsnevek meglepően gyérszámúak (összesen mintegy 300–400) és nagyon meglepő szétszórtságban fordulnak elő. Ezzel kapcsolatban a szerző elutasítja „a nagy szektekintélyek”, Kiss Lajos, Kristó Gyula, majd Moór Elemér–Györffy György–Kálmán Béla hivatalos verzióit, meggyőző érveléssel: ezek sem adatokkal, sem logikailag nem támaszthatók alá. Egyelőre azonban „Érvényes az a megállapítás, miszerint egyetlen, újkori magyar népcsoport sem vezethető vissza az ezer évvel ezelőtti, ismert néptöredékek (törzsek) valamelyikére. Természetesen a székelyek kivételével…”
A Megyer törzs neve 43–48 ponton lelhető fel a Kárpát-medence területén (esetleg a Magyere, Megyercs, Megyeró, Megyerke alakok is idetartoznak).
A Kürt törzsnév 22–32 helyen jelentkezik. Nemeskürty Istvánt is értve. (Közbeszúrva: az első számjegy a biztos adatokat mutatja, a második az „esetleg”, „talán még”-eket.)
A Gyarmat törzs neve 21–28 ponton bukkan fel, lásd esetleg a Gyirmót, Gyormocs alakokat is.
A Tarján törzsnév 25–32, például Terján, Terjén is, és tán Tarany, Terény is.
A Kér törzs neve 51–71 helyen fordul elő, esetleg a Kércse, Kerc alakok is idesorolhatók, mondja a szerző. Én viszont kizárom innét a Kérő nevet, de ideilleszthetőnek tartom pl. a Kara alakot is.
A Nyék törzs neve 30–60 ponton mutatható ki, de e szónak van köznévi jelentése is, valami „kerítés, sövény, kert, cserény”-féléket jelentett.
A Jenő törzsnév 25–31 ponton van meg a helynévanyagban. Viszont Maár-ral szemben hozzá kell tennünk, van Kisjenő is, de Nagyjenő nincs! A székelyek egyik főnemzetségét ugyanígy hívják! Lásd még Besszarábiában!1
A Keszi törzsnév, 49–59 helyen, Kesző, Keszű stb. alakokban is.
„E törzsi helyneves falvak szanaszét szóródva találhatók a Kárpát-medence minden egyes vidékén. A legsűrűbb megszállást a Felvidéki-síkság (a Kisalföld szlovákiai része) mutatja, van még néhány tömörülési helyük; feltűnő azonban, hogy Erdélybe nagyon kevés jutott belőlük, a Székelyföld pedig gyakorlatilag mentes tőlük”. (Talán ezért is fogalmazott egyik-másik történész úgy, hogy Erdélyt nem a nemzet, hanem a dinasztia hódította meg.) „300-as számuk, a középkori falvak tízezres nagyságrendjéhez képest elenyészőnek mondható, már pedig úgy kellene megindokolni a létrejöttüket, hogy közben, a többi, velük egykorú helység nem törzsről való elnevezését is meg lehessen érteni.”
Számon tartanak még „vélt”, feltételezett törzsneveket is, pl. Berény, Örs, Varsány, s még vagy hat név; felmerül azonban itt egy különös mozzanat: a „vélt” törzsek nevénél gyakori a -d képző, toldalék, amely különben – Maár felmérése szerint – a történeti magyarlakta vidékeken 10–15 százalékban fordul elő, tehát ezres tételekben, viszont az Árpád-féle 8 törzs 300 helynevénél mindössze 2 az ilyen!
Maár szerint ez csak azzal magyarázható, hogy a „hétmagyarok” bejövetelekor a –d kicsinyítő (és helynév!) képző már kiment a divatból a magyar nyelvben! Eszerint a –d toldalékkal ellátott helynevek honfoglaláskor előttiek!
Ez Maár Ferenc Géza nagy meglátása, és eddig szinte a legerősebb közvetlen bizonyítéka, hogy a magyarság zöme a IX. század előtt a Kárpát-medencében élt. Ugyanakkor nem értem az ahhoz való ragaszkodást, hogy (bár Maár elismeri helynévképző szerepét is) ez a –d miért volna kicsinyítő képző? Nyilvánvaló, hogy az ide-oda szavakban ez van, akárcsak a t változatú itt-ott-ban; mint ahogy ez utóbbi „helyjelölőként” is szembetűnő a Kolozsvárt, Vásárhelyt alakokban. Azt hiszem, hogy a Búzád név hatott oda, hogy az Árpádot „Árpácskának” értelmezték? Pedig az Árpád szó mint városnév előfordul már a régi Közelkeleten is, és mint „foglalkozásnév” Óegyiptomban (Ar Pati: régensherceg). Számolnunk kell azzal, hogy létezett egy –d „nyomatékosító” képző! Kápráztató, hogy ez a –d milyen változatoknál jön elő pl. Közép-Erdélyben; nemcsak Hunyad és Enyed, de Rőd, Szind, Bánd, Kend; Marosszék nyugati részén egymás mellett; Szabad, Szabéd, és Bazéd, kissé keletebre Bözöd, Kibéd; emerrébb Sárd és Jedd stb. Mindezeknél, valamint a folyóneveknél is, mint Nyárád, Homoród, Komlód, nincs jelen a kicsinyítés mozzanata.
A kicsinyítő képzőkről szólva, szerzőnk említi a –d toldaléknál későbbi s állítólag azt felváltó –ka, –ke és –cska stb. képzőket, de csodálatra méltóan megfeledkezik a legáltalánosabb kicsinyítőnkről, az –i-ről! Lásd Feri, Jani stb., pedig ennek is van „helymutató” funkciója, lásd „iráki”, de ezt így mondják az angolok is, sőt más nyelvben is van becéző szerepe, lásd Ili, Lili, Titi stb. A magyarban még tulajdonviszonyt is kifejez, „papi” birtok, „állami” vállalat stb. Az is a szerző éles szemére vall, hogy felismeri, a „Papod” földrajzi név nem feltétlenül a lelkipásztor jelentésű szóval függ össze, hiszen a tetőszerkezetnél is van papfa, és a búzakalangya legfelső kévéje is pap. Szó sincs arról, mint egyesek magyarázgatják, hogy utóbbi azért, mert „a papnak szánják”: nyilvánvalóan összefügg a púp szóval!
Jó negyven éve írtam arról, hogy az „Árpád-had” tartózkodása és felvonulása a délorosz síkságon a szovjet régészet szerint nem kimutatható; s a besenyőkkel is az a helyzet, úgy tűnik, mintha saját magukat űzték volna be a Kárpát-medencébe! Épp mikor ezzel foglalkoztam, került a kezembe dr. Éry Kinga régésznő értekezése arról, hogy a „honfoglaló”-nak minősíthető sírok száma mélyen a várható értékek alatt marad. Amiből azt a következtetést vontam le: azoknak van igaza, akik az előbb már itt élt magyarságot nemcsak avar, de szikán, szekán, szegény név alatt is keresték!
Egyébként az Arad helynév az ókori közelkeleten ugyan –d végződéssel fordul elő, de a Segesd már csak –t-vel. Pl. Itáliában, Szicíliában voltak Segesta, Segestica nevű városok, a Somogy megyei (Alsó és Felső) Segesd neve pedig a rómaiak idején Segestum Sabae volt, ahogy egy régész titoktartás terhe mellett már vagy 30 éve megsúgta nekem…
S hogy a „hétvezérek” nevei mért vannak még kevésbé képviselve a helynévanyagban? Annak Csaba királyfi a megmondhatója?... De lám, ha a történész nem csak az idegen elemeket hajkurászsza, de utána is számol a dolgoknak, beláthat olyan régi időkbe, amikor még a manó is gatyában járt. Sőt, még a majom is.
1A Moldovai köztársaság fővárosa Chişinău, oroszul Kisinyov, 1439-ben alapíttatott, Kisjenő néven, magyar telepesek által, orosz adatok szerint
