Még a legkönnyebb fajsúlyú zenéből is sugárzik valamilyen Hit. Akármennyire is tiltakozunk néha a Hittel teli régi zenék ellen, valahol a lelkünk legmélyén elvárjuk minden kor zenéjétől a Hit valamilyen jelenlétét.
Mi a zene Hite? Az a sugárzó erejű Hit, ami a zene megalkotójából robban ki, akár akarja, akár nem a szerző. Néha még tagadja is a zeneszerző a zenéjében megnyilvánuló Hitet. Erre sok példa van a 20. század sok(k)féle zenéjében.
Miben ragadhatjuk meg a Hit jelenlétét egy zeneműben? Mindenki tudja a választ: a SZÉPSÉG MINDENT ELÁRASZTÓ EREJÉBEN. Miért hiszünk egy zenében? MERT SZÉP! És itt azonnal Mozartra gondolunk. Mozart muzsikája testesíti meg a zenei szép fogalmát. Nem azért, mert csak Ő képviseli zenéjével a SZÉPSÉGET, hanem mert Mozart szépbe vetett Hite mindenki másnál erőteljesebben hangsúlyozódik ki minden művében, sőt, nyugodtan mondhatjuk: minden hangjegyében, amit leírt. Schumann egy mondata jut hirtelen az eszembe. Beethovenről írva – tegyük hozzá: a legnagyobb rajongás hangján szólva zenéjéről – megkockáztat egy zárójeles mondatot. Íme: „Természetesen a zenének nem szabad a szerencsétlenség életből merített oktáv- és quintpárhuzamait utánjátszani, hanem el kell azokat takarnia. Természetesen gyakran találok például Marschner Heiling-áriáiban (a kor egyik ismert zeneszerezője, T. E.) szépséget igazság nélkül, viszont Beethovennél igazságot, ha nagyon ritkán is, szépség nélkül!” Rendkívül találó megjegyzés: Beethovennel kezdődik az a folyamat, amit a zene igazságkeresésének nevezhetnénk. A romantikától kezdve hirtelen felgyorsul a zene igazába vetett Hit jelenléte.
A zene legyen IGAZ! Ez a 20. század jelmondata is. És miközben a igazságot kerestük, lassan elsorvadt a szépség utáni sóvárgásunk. El is felejtettük, hogy a zene SZÉP IS LEHET.
Mi az igazság? A ÉLET maga, adtuk meg rá a hittel hitt választ. Az élet szép és igaz, még akkor is, amikor a csúfság kerül benne hatalomra. Az Élet szépségébe vetett Hitünk minden pillanatban, a legkétségbeejtőbb helyzetekben is működik. Mindent megszépítünk. És nem csak utólag, az emlékeinkben, hanem szinte mindig a nehéz pillanatok izzó, minden reményt megolvasztó poklában is. Ami szépséget a modern zene lehántott magáról, azt mi visszaöltöttük rá még szebben, még vonzóbban, mint amilyen lehetett volna kezdettől fogva.
De mi a zene életből fakadó igazsága? A szerencsétlenség kendőzés nélküli feltárása? A durvaság mindent megölő erejének fitogtatása? A gátlástalan szókimondás? A mindig valami újat kereső ide-oda rángatás bűvölete? A gépek lármája? A computerek hideg számításai? A zenei matematika-egyenletek kristályszerkezete? Vagy a hitetlenséggel álcázott Hit örvénylő vihara?
Sorra végigpróbáltuk valamennyi igazságot. Többet is, mint amit fel lehetne itt sorolni. És mivel maradtunk? Az igaz-ság szépségével? Hiszen végül is ez a zenébe vetett vallásos hitünk eredménye. Tehát mégis a szépséghez tértünk vissza. A SZÉPBE vetett Hitünkhöz. A kör tehát bezárult. Kezdhetjük elölről. Vissza kell adnunk a zene Hitét, sőt vissza kell hódítanunk magát a Zenét is. Nagy igazságkeresésünkben nem is vettük észre, hogy a Zene elpártol tőlünk, ELZÁRKÓZOTT ELŐLÜNK.
***
Gondolatok, szavak, érzések sorjáznak bennem, mert szépséges Mozart-zenét hallgatok, bár tévé-operaelőadásról van szó, nem figyelek a képernyőre. A rendezés nagyon életközeli akarna lenni, durva és erőszakos. Vajon ez az igazi Élet? Mozart mást mond, csak hallgatva a szép muzsikát. A szövegben is nagyon komoly dolgokról esik szó: élettel-halállal viaskodnak a történés szereplői. Nem figyelek a szavakra. A zene csodálatos dolgokról beszél nekem (nekünk!): az Élet mindent legyőző szépségéről mond mesét Mozart. A ZENE HITE A SZÉPSÉGES MESE, AMIBEN MINDEN JÓRA FORDUL, A JÓ GYŐZ A GONOSZ FÖ-LÖTT, MINDEN ÉRTÉK A HELYÉRE KERÜL, A VILÁG ISMÉT HELYREBILLEN.
